5p
A londoni elemzői konszenzus szerint valószínűleg ismét csökkent az éves összevetésű magyarországi fogyasztói árindex a múlt hónapban, elsősorban az erőteljes bázishatások miatt.

A pénteki adatismertetés előtti citybeli előrejelzések zéró és mínusz 0,3 százalékos tizenkét havi szeptemberi infláció között mozognak.

Augusztusban 0,2 százalékos éves szintű inflációt mértek Magyarországon. Áprilisban és májusban egyaránt 0,1 százalékkal, júniusban 0,3 százalékkal csökkentek, júliusban 0,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak tizenkét havi összehasonlításban.

Az oroszok miatt csökkenhetnek az árak

Egyes londoni házak előrejelzései szerint az orosz élelmiszerimport-embargó erősítheti a deflációs nyomást a közép-európai EU-gazdaságokban. A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni elemzőinek becslése szerint Magyarországon és Lengyelországban egyaránt 0,5 százalékpontnyi negatív hatást gyakorolhat a teljes kosárra számolt fogyasztói árindexre az orosz importtilalom.

A cég számításai szerint az orosz tilalmi listán szereplő élelmiszerfélék súlya a magyar inflációs kosárban 12,5 százalék, a lengyel kosáron belül 14,4 százalék.

Szeptemberre a JP Morgan felzárkózó piacokkal foglalkozó londoni közgazdászai 0,2 százalékos éves árcsökkenést várnak Magyarországon, mindenekelőtt az alkohol- és a dohányfélék esetében belépő erőteljes bázishatások miatt. A ház elemzői kiemelik, hogy tavaly szeptemberben a dohányféleségek kiskereskedelmi árrése a kormányzati intézkedések hatására meredeken megugrott.

A JP Morgan szakértői szerint az éves összevetésű infláció várhatóan ismét pozitív lesz októberben, és az idei év végére 1 százalék környékére emelkedik vissza, elsőssorban az élelmiszer- és az energiakomponensben érvényesülő bázishatások miatt.

Más házak is csökkenést várnak

A 4cast nevű londoni gazdaság-pénzügyi elemzőház az éves fogyasztói árindex 0,3 százalékos csökkenését jósolja a múlt hónapra. A cég elemzői szerint is kizárólag a dohányfélék tavaly szeptemberi meredek áremelkedéséből, illetve a pénzügyi tranzakciós illeték növekedéséből eredő bázishatás okozta a szeptemberre várt negatív éves inflációt. E két tényező kiszűrésével a 4cast szerint nem észlelhető jelentős változás a magyar inflációs folyamatokban.

A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési részlegének közgazdászai szintén a fogyasztói árindex 0,3 százalékos visszaesését várják szeptemberre éves összehasonlításban. A ház szerint ez elsősorban a maginflációs kosár komponenseiben jelentkező bázishatások eredménye.

A GS elemzői ugyanakkor azzal számolnak, hogy az idei negyedik negyedévben ismét pozitív inflációs adatok látnak napvilágot, mivel az élelmiszerárak várhatóan növekedésnek indulnak, és a tavalyi közműdíj-csökkentések dezinflációs hatása kiesik az indexből. Várakozásaik szerint a megforduló bázishatások 2014 végére 1,2 százalékig, 2015 közepére 3 százalékig - vagyis a Magyar Nemzeti Bank (MNB) középtávú céljának megfelelő - szintre emelik vissza az éves magyar inflációt.

Valamikor 2016-ban...


A fogyasztói árak 0,3 százalékos éves összevetésű csökkenését jósolják szeptemberre a Morgan Stanley bankcsoport londoni elemzői is, szintén a belépő bázishatások miatt. A ház előrejelzése szerint a magyar hazai össztermék (GDP) - elsősorban a hosszú évek óta először élénkülő hazai kereslet hatására - az idén 3,5 százalékkal, jövőre 3 százalékkal növekszik, ám e robusztus növekedési környezetben is nagyon alacsony marad az infláció.

A Morgan Stanley szakértői 2014 decemberében is mindössze 0,7 százalékos tizenkét havi inflációval számolnak, és prognózisuk szerint az éves inflációs ütem csak "valamikor 2016-ban" kerül az MNB 3 százalékos célszintje közelébe.

A City egyik legnagyobb gazdasági-pénzügyi elemzőháza, a Capital Economics közgazdászai szerint azonban a magyar gazdaságban továbbra is meglévő jelentős kapacitástöbblet miatt valószínűtlen, hogy a tizenkét havi magyarországi infláció a belátható jövőben eléri az MNB 3 százalékos célját. A ház emiatt azzal számol, hogy az MNB 2015 jelentős részében is a jelenlegi 2,10 százalékos mélységi rekordon tartja alapkamatát.

Mikor emelkedhet az alapkamat?


Az éves fogyasztói árindex 0,2 százalékos csökkenését jósolják szeptemberre a Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni elemzőrészlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) közgazdászai, szintén az erőteljes éves bázishatások belépése miatt. A ház az idén zéró, jövőre 2 százalékos egész éves átlagos inflációt vár Magyarországon.

A Bank of America-Merrill Lynch elemzői közölték, hogy alapeseti előrejelzésük ebben a környezetben 0,90 százalékpontos MNB-kamatemelést - vagyis 3,00 százalékig emelkedő jegybanki alapkamatot - valószínűsít 2015 végére, ám ha az infláció jelentősen tovább csökkenne, a cég szerint az lehetővé tehetné a magyar jegybank számára a kamatemelések halasztását 2016-ra.
A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays elemzői zéró éves inflációt várnak a múlt hónapra, októbertől ugyanakkor az infláció "folyamatos, de fokozatos" gyorsulásával számolnak. A ház ebben a környezetben legalább 2015 második negyedévéig nem várja a 2,10 százalékos MNB-kamat módosítását.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Hitel vagy Ciprus? Így spórolhat meg milliókat a fenntartható esküvővel
Elek Lenke | 2026. július 18. 16:14
Egy átlagos lalkodalom 6-10 millió forintba kerül Magyarországon. Sokan viszont nem akarnak már erre áldozni, a pazarlást sem tartják helyesnek, és a milliókat másra költik inkább. Ezért is terjed a slow wedding. 
Vásárló Mire érdemes költeni lakásfelújításkor, ha az értéknövelés a cél?
Márkázott tartalom | 2026. július 18. 11:06
Lakásfelújítás előtt joggal merül fel a kérdés, hogy vajon melyik beruházás térül meg igazán. Bár csábító lehet a legújabb trendeket követni, egy ingatlan értékét általában nem a látványos, hanem az átgondolt fejlesztések növelik leginkább. Azok a felújítások bizonyulnak jó befektetésnek, amelyek egyszerre javítják a lakás funkcionalitását, megjelenését és komfortját. Ha pedig a későbbi eladás vagy kiadás is szempont, különösen fontos, hogy olyan megoldások szülessenek, amelyek szélesebb kör számára is vonzóak.
Vásárló Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Ez történik kedden
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 13:23
Stagnálnak az árak.
Vásárló Az esküvő zenei aláfestése: hogyan válasszuk ki a megfelelő DJ-t?
Márkázott tartalom | 2026. július 11. 11:20
Életünk egyik legfontosabb napján, az esküvőnkön, a zene szerepe meghatározó. Gondoltunk már arra, milyen lenne egy film muzsika nélkül? 
Vásárló A szépségápolási trendek új hulláma
Márkázott tartalom | 2026. július 9. 12:59
A szempillák és szemöldökök ápolása talán sosem volt ennyire a figyelem középpontjában, mint mostanság. Különösképpen a szempilla lifting és a szemöldök laminálás azok a technikák, amik egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. 
Vásárló A tiszta medencevíz titka: tévhitek és a valóság
Márkázott tartalom | 2026. július 8. 09:59
Egy saját kerti oázis gondolata szinte minden ingatlantulajdonos számára vonzó, hiszen a nyári kánikulában nincs is jobb egy frissítő csobbanásnál. Sokan azonban mégis elhessegetik ezt az álmot, és sokszor nem a kezdeti beruházás összege, hanem a későbbi fenntartás miatt mondanak le róla.
Vásárló Koreai szempilla lifting: A tökéletes választás titkai
Márkázott tartalom | 2026. július 7. 09:51
Biztosan te is észrevetted, hogy a szempilla lifting technikák hogyan változtatják meg az emberek arcát. Ezen belül a koreai szempilla lifting valami egészen különleges, hiszen itt nem csak egyféle padot használnak, hanem számos variációt, hogy mindenki megtalálhassa a saját stílusát. A személyre szabásra összpontosítanak, ami igazán figyelemre méltó ebben a módszerben.
Vásárló Hogyan befolyásolja a nyomtatás a vállalkozások sikerét?
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:38
A nyomtatási ipar folyamatosan fejlődik, és akik nem tartják a tempót, óriási lehetőségeket szalaszthatnak el. De miért játszik ilyen fontos szerepet a nyomtatás a mai üzleti életben? Képzeld el, hogy egy rangos konferencián vagy, ahol mindenki látványos, igényesen kidolgozott prospektust kaptál kézhez, mely már első ránézésre is beazonosítható. Milyen benyomást keltene? A saját anyagaid vajon felérnének hozzá?
Vásárló Szinusz inverter: a megbízható áramellátás szakértője
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:35
A modern életvitel egyre több elektromos eszköz használatát teszi szükségessé, legyen szó otthoni készülékekről vagy munkaeszközökről. Olyan megoldásra van szükségünk, amely megbízható és stabil áramot biztosít, bármilyen helyzetben. Itt lép közbe a szinusz inverter, ami lényeges szerepet játszik sokféle elektromos berendezésünk zavartalan működésében.
Vásárló Az autóápolás modern világa
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:34
Az autóápolás több mint csupán a külső megjelenés szépítése; egyaránt a jármű hosszú életének kulcsa és a költséges javítások elkerülésének módja is. Talán nem gondolná, de az autó rendszeres gondozása közvetlen hatással van mindennapi kényelmére és pénzügyeire is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG