1p
Már 27-re nőtt az áramszolgáltatási zavarokkal küzdő települések száma Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol a viharos szél okoz üzemzavart a hálózatban - közölte a szolgáltató E.ON.
Lájkold a Privátbankárt, mi adunk 10 forintot - fogjunk össze együtt a gyerekekért! >>

A cég tájékoztatása szerint már 15 132 fogyasztónál nincs áram a Nyírségben. Kora délelőtt még csak 16 település 11 420 fogyasztóját érintette az üzemzavar. Az E.ON által közzétett lista alapján a legtöbb áramszünettel érintett ingatlan Nyíregyházán van, főként a külterületi városrészeken. A szabolcsi megyeszékhelyen 3623 helyen nem volt áram délben.

Ezren felüli volt az üzemzavarral küzdő fogyasztók száma Demecserben, Dombrádon, Kemecsén és Nyírpazonyban is, valamint közelítette az ezret a Nyíregyházával szomszédos Kálmánházán. Több száz fogyasztónál akadozik az áramellátás Bátorligeten, Nyírcsászáriban, Nyírgelsén, Nyírturán, Nyírvasváriban, Tiszakanyáron, Újfehértón és Terem községben. Mintegy 200 háztartásban nincs áram Nagyhalászban, Nyírmihálydiban, illetve száz körüliben Érpatakon.

Száz alatti fogyasztót érint az áramhiány Baktalórántházán, Nagykállóban, Nyírbátorban, Nyírteleken, s néhányat Gégényben, Kállósemjénben, Kótajban, Nyírbogdányban, Nyírtéten és Pátrohán. Az E.ON munkatársai dolgoznak a hiba elhárításán, és ahol lehet, más hálózatról juttatnak áramot az érintett vezetékszakaszokba. Továbbá áramfejlesztő aggregátorok is segítik az ideiglenes áramellátást. A középfeszültségű hálózat mellett a kisfeszültségű vezetékrendszerben is lehetnek viharos szél által okozott hibák, így elképzelhető, hogy 15 132 fogyasztónál is többen várnak áramra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Kreatív ötletek a gyerekszoba berendezéséhez
Márkázott tartalom | 2026. február 16. 10:37
A gyerekszoba megtervezése fontos feladat, mivel ez a tér ad otthont a gyermek mindennapi életének. Itt játszanak, alkotnak és pihennek, így elengedhetetlen, hogy a szoba egyszerre legyen praktikus és inspiráló. Ma már számtalan kreatív megoldás létezik arra, hogy a gyerekszoba valóban kellemes környezetet biztosítson.
Vásárló Mystery Hotel Budapest – ahol a céges rendezvények élménnyé válnak
PR | 2026. február 16. 08:27
Egy sikeres céges rendezvény több mint jól megválasztott előadók és programok sora: a helyszín, a hangulat és a vendéglátás mind hozzájárul ahhoz, hogy az esemény valóban maradandó élményt nyújtson a résztvevőknek. A budapesti Mystery Hotel különleges atmoszférájával, kifinomult tereivel és professzionális szolgáltatásaival ideális választás konferenciák, tréningek, gálaestek vagy akár kötetlen nyári összejövetelek számára.
Vásárló Mi készül a benzinkutakon? Ez vár a magyar autósokra
Privátbankár.hu | 2026. február 14. 10:05
Az olajár stabilizálódott – legalábbis egyelőre. 
Vásárló Szívhatják a fogukat az autósok pénteken
Privátbankár.hu | 2026. február 12. 19:43
Néhány forintos árváltozás jöhet.
Vásárló Lesznek autósok, akiknek igazán jó napnak ígérkezik a csütörtök
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 10:01
Érdemes csütörtökig várnia, ha dízeles.
Vásárló 3 sport, amiben több pénz lehet, mint a fociban
PR | 2026. február 11. 09:54
A labdarúgás világszerte a legismertebb és legnézettebb sportág, ezért sokan automatikusan azt gondolják, hogy itt lehet a legtöbb pénzt keresni sportolóként. A valóság azonban ennél árnyaltabb. Bár a futballban hatalmas fizetések és átigazolási díjak léteznek, vannak olyan sportágak, ahol az elit szintre jutó versenyzők akár még nagyobb bevételre is szert tehetnek, különösen szponzori szerződések, reklámbevételek és versenydíjak révén.
Vásárló 19 évet kellett várni rá, de megtörtént a csoda a magyar hipermarketekben
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. február 11. 05:47
Akkorát estek éves összehasonlításban az élelmiszerárak, mint a Privátbankár Árkosár 19 éves története során még sosem – azt azonban nem árt hozzátenni, hogy egy éve épp történelmi csúcson voltak az árak. Családi nagybevásárlásra ne induljunk el, ha nincs nálunk legalább 35 ezer forint – itt a legfrissebb, ünnepi felmérés eredménye.
Vásárló Ne csaljon Valentin-napon, könnyen lebuktathatja a hatóság
Privátbankár.hu | 2026. február 10. 08:16
A virágboltok, édesség-, illatszer- és ékszerüzletek, vendéglátóhelyek számíthatnak leginkább a revizorok érkezésére.
Vásárló Mit művelt a családi nagybevásárlás árával az árrésstop?
Privátbankár.hu | 2026. február 9. 19:01
A 19 éve futó Privátbankár Árkosár-sorozat friss eredményeit harangozta be munkatársunk a Trend FM műsorában: a bázishatás és az árrésstop miatt nagyot esett a családi nagybevásárlás ára. Kérdés, hogy mi lesz egy-két hónap múlva a számokkal. A beszélgetés során távolabbról, az árupiacok és a globális termelők szempontjából is megvizsgálták az élelmiszerárakat.
Vásárló Az üde tekintet titka: műtét nélküli szemöldökemelés
Márkázott tartalom | 2026. február 7. 09:59
Egy nyitott és ragyogó tekintet sokakat lenyűgözhet, ám a szemöldök lógása ezt a frissességet árnyalhatja, még akkor is, ha valaki kipihent. Az életkor előrehaladtával az arcon jelentkező változások egyre észrevehetőbbé válnak, és sokan keresik a hatékony, ugyanakkor kevésbé drasztikus megoldásokat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG