3p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Szakemberek szerint kánikulában nem csak arra kell figyelni, hogy ne legyünk sokat a napon és igyunk elég folyadékot. A kertekben is körültekintően kell eljárnunk. Kiemelten fontos, hogy a gyerekek ne egyenek meg bármilyen gyümölcsöt, ami érett, mert ebben az időszakban az is lehet veszélyes.
Elviselhetetlen meleg lesz napokig, ezért az országos Tisztifőorvos hőségriadó rendelt el az egész országra. Részletek >>

A napok, hetek óta tartó kánikula meggyorsítja a rendszerint késő nyáron, ősszel érő gyümölcsök, zöldségfélék beérését. Különösen fontos ilyenkor, hogy permetezéskor megfelelő figyelmet fordítsunk a használati utasítás, munka- és egészségvédelmi előírások betartására. Hazánkban idén eddig 84, növényvédő szerrel történt mérgezési esetet jelentettek be, ebből 3 végződött halállal.

A gyerekek vannak veszélyben

 

A tartós meleg és az aszály miatt a gyümölcsök sem lesznek akkorák, mint szoktak, ahogy arról a Privátbankár beszámolt.

Azok a gazdák, akik a szüretelés előtti utolsó hetekben permetezéssel kívánják megóvni növényeiket a kártevőktől, ne felejtsék, hogy a növényvédő szerek különböző erősségű mérgek. Az érésben lévő haszonnövények permetezését követően akkor is be kell tartani az élelmezésügyi várakozási időt, ha a termés már betakarításra alkalmas állapotban van.

Ebben az időszakban egyébként jellemzően megszaporodik a kisgyermekeket érő, permetszerrel történt véletlen mérgezések száma. A növényvédő szerekkel történt mérgezések 45%-át a 14 év alatti gyermekek szenvedik el és ezen belül is magas az 1-4 éves korosztályt érő mérgezések száma.

A mosás sem mindig megoldás

Az ÁNTSZ figyelmeztetése szerint a gyerekek gyakran óvatlanul szedik a fáról, bokorról az érőfélben lévő gyümölcsöt, de ha az élelmezés-egészségügyi várakozási idő nem járt le, a permetezett gyümölcs akkor is káros az egészségre, ha fogyasztás előtt megmossák, mivel számos növényvédő szer felszívódó, azaz a permetszer mosással nem távolítható el. A szakemberek szerint természetesen ez nem jelenti azt, hogy a fogyasztás, felhasználás előtt ne kellene minden alkalommal alaposan megmosni a zöldséget, gyümölcsöt.

A növényvédő szerekkel történt mérgezések másik gyakori oka egyébként a nem megfelelő tárolásból és használatból adódó baleset, utóbbinak tipikus esete például a védőruha nélküli permetezés. A tárolási hibák közül gyakori mérgezési forrás, amikor a megmaradt permetlevet nem erre a célra szolgáló edényben, hanem például ásványvizes, üdítős palackban tárolják, majd véletlenül beleisznak. Ez annak ellenére is gyakran megtörténik, hogy az élelmiszerek tárolására szolgáló edényben – ahogy arra már többször is figyelmeztetett a hatóság – szigorúan tilos más anyagot tárolni.

 

Érdemes megőrizni a csomagolást

Az élelmezés-egészségügyi várakozási időre (é.v.i) és munka-egészségügyi várakozási időre (m.v.i.), valamint a munkavédelemre vonatkozó tájékoztatást minden permetszer csomagolása tartalmazza, ezeket használat előtt gondosan el kell olvasni és be kell tartani. A csomagolást ajánlatos néhány hétig megőrizni.

A megelőzéshez néhány olyan egyszerű szabály következetes betartása elegendő, mint amelyekről fent említést tettünk. Ha azonban mégis felmerül a mérgezés gyanúja, bárki a nap 24 órájában hívhatja az Országos Kémiai Biztonsági Intézet Egészségügyi Toxikológiai Tájékoztató Szolgálatát a 06-80-20-11-99-es, ingyenes, zöld számon, ahol a várható tünetekről, elsősegélyről, és az orvosi ellátás szükségességéről adnak felvilágosítást.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Dízelesek, kútra fel! – csütörtökön még megéri
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 10:45
Az autósok egy részének nem kell aggódnia.
Vásárló Megint drágább lett a családi nagybevásárlás – de ne sírjuk vissza a tavaly januári árakat
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. január 12. 05:49
Az árrésstopnak az inflációs mutatókra gyakorolt kedvező hatása épp a választások környékén tűnik majd el – addig azonban segít a bázishatás, a Privátbankár Árkosár idén januárban még az előző hónaphoz képest mért drágulás ellenére is kevesebbe kerül, mint egy éve. Nagyot emelkedett a csokoládé ára, de a narancsléé kezd visszatérni a normális tartomány felé.
Vásárló Tudatos befektetés az egészségbe minden nap
Márkázott tartalom | 2026. január 10. 10:03
A pénzügyi tudatosság ma már nem csupán a megtakarításokról, befektetésekről és költségtervezésről szól. Egyre többen ismerik fel, hogy az egyik legfontosabb hosszú távú befektetés saját egészségünk megőrzése. Ha a szervezet folyamatos túlterhelés alatt áll, annak előbb-utóbb anyagi következményei is lehetnek: csökkenő teljesítmény, gyakoribb kiesések, kevesebb energia a munkára és a fejlődésre. A tudatos életmód ezért ma már ugyanúgy része a felelős tervezésnek, mint egy stabil pénzügyi stratégia.
Vásárló Téli hajápolás luxuskivitelben – megéri a prémium sampon és a gőzölős hajvasaló?
PR | 2026. január 6. 16:29
Ahogy beköszönt a fűtési szezon, nemcsak a bőr, hanem a haj is fokozottan igénybe vetté válik. A száraz levegő, a sapkák, a hideg szél és a gyakori hajformázás együttesen tompítják a haj fényét és rugalmasságát. Egyre több az olyan high-end hajápoló márka, amelyek az egészséges hajkoronát a tudatos életmód részévé emelik. De vajon tényleg megéri többet fizetni egy samponért vagy egy gőzölős hajvasalóért?
Vásárló Környezetbarát csomagolás: marketingeszköz az éttermek kezében
Márkázott tartalom | 2026. január 5. 17:59
Tudtad, hogy amikor egy étterem kínálatával találkozol, gyakran a csomagolás kelti az első benyomást, nem az étel íze vagy illata? Egy esztétikus, környezetbarát csomagolás nemcsak hasznos, hanem segíti a márka imázsának erősítését is. Még azelőtt megtapasztalhatod az étterem értékeit, hogy megkóstolnád az ételt.
Vásárló Különleges ajándékötletek nagymamáknak különleges alkalmakra
Márkázott tartalom | 2026. január 5. 09:59
Valakit, aki igazán közel áll hozzád, megajándékozni mindig izgalmas kihívás. Főleg, ha az érintett egy különleges nő, mint például édesanyád vagy nagymamád. 
Vásárló Az újgenerációs lézeres fogfehérítés rejtelmei
Márkázott tartalom | 2026. január 5. 09:17
Sokan vágynak rá, hogy mosolyuk mindent elsöprő magabiztosságot sugározzon. Az elmúlt évek során a fogfehérítés technikája hatalmasat fejlődött, egyik legújabb és leghatékonyabb eljárása pedig a lézeres fogfehérítés. Ez a modern technológia kíméletesen és hatékonyan kezeli a fogak elszíneződését, amit gyakran okoz a mindennapi szokások során elfogyasztott kávé, vörösbor vagy bizonyos ételek színezőanyagai.
Vásárló Ipari mágneskapcsolók a villamos rendszerek szolgálatában
Márkázott tartalom | 2026. január 5. 08:48
Valaha végiggondoltad már, milyen fontos szerepet töltenek be az ipari mágneskapcsolók a villamossági rendszerekben? 
Vásárló Több reptéren is probléma akadt, komoly fennakadások a légiközlekedésben
Privátbankár.hu | 2026. január 4. 11:58
Görögországban és Olaszországban is gond van, illetve volt.
Vásárló Kollagén: a szépség titkos szövetségese
Márkázott tartalom | 2026. január 4. 09:31
Gondolkodtál már azon, hogyan tükrözheti bőröd, hajad vagy körmeid egészsége a belső táplálást? A szépség nem csupán a külvilágnak szól, hanem testünk belülről sugárzó állapotát is tükrözi. A kollagén, mint a test egyik alapvető fehérjéje, fontos szerepet kap a bőr rugalmasságában, a haj fényességében és a körmök erősségében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG