4p
Kijött a legfrissebb jelentés az internetes bűnözésről, amelyből kiderül, hogy idén a számítógépek 33,2 százaléka volt kitéve legalább egy web-alapú támadásnak, de a mobilokat sem kímélik a bűnözők. A legveszélyesebb, hogy a pénzünket is ellophatják.

A Kaspersky Labs tavaly decemberben adta ki 2014-re szóló fenyegetés előrejelzését. Három hónappal később a szakértők megállapították, hogy a végfelhasználókra vonatkozó előrejelzéseik beigazolódtak.A szakértők többek közt azt mondták, hogy a hackerek célba fogják venni a pénzünket, és ez most beigazolódni látszik. 

Mobilon támadnak

Ezt megerősítette egy új vírus felfedezése, amely képes pénzt elvenni a fertőzött okostelefonnal rendelkező felhasználók QIWI elektronikus pénztárcájából. Ez a trójai vírus egyelőre csupán orosz felhasználókat céloz, de képes átterjedni mindenhová, ahol az e-pénztárcákat szöveges üzenetek segítségével kezelik. 

A bűnözők ugyancsak előszeretettel használják a hagyományos módszereket, és a pénzügyi mobil trójaik terjesztésére spam üzeneteket vetnek be. Ezáltal a globális elérés lényegesen nagyobb lesz: például a Faketoken mobil banki trójai már 55 ország – többek között Németország, Svédország, Franciaország, Olaszország, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok – felhasználóit veszélyeztette. A szakértők várakozásai szerint az internetes bűnözők folytatják a pénzlopásra szakosodott eszközök fejlesztését.

Az Androidot célzó fenyegetések aránya meghaladta az összes mobil rosszindulatú alkalmazás 99 százalékát.

Lopják a Bitcoint is

A szakértők jelentős növekedést vártak a Bitcoin-használók pénztárcáját, valamint a Bitcoin medencéket és tőzsdéket érintő támadások számában. Az év első három hónapjában történt rengeteg incidens igazolta az előrejelzés helyességét. 

Meghekkelték például az egyik legnagyobb Bitcoin tőzsdét, az MtGox-ot. Ezután feltörték az MtGox vezérigazgatója, Mark Karpeles személyes blogját és Reddit fiókját. Ezek segítségével egy olyan fájlt posztoltak, amely képes Bitcoin pénztárca fájlok felkutatására és ellopására. Illegális jövedelmük növelése érdekében a hackerek megfertőzik a számítógépeket, és azok erőforrásainak felhasználásával generálnak digitális valutát.

Az állami intézmények sincsenek biztonságban

Az első negyedévben tanúi lehettünk egy jelentős kiberkémkedési incidensnek is: februárban a Kaspersky Lab jelentést adott ki napjaink egyik legfejlettebb fenyegetéséről, a The Mask-ról. Ennek fő célja az állami intézmények, energiaszolgáltatók, kutatóintézetek, privát befektetési cégek és aktivisták birtokában lévő bizalmas információk megszerzése volt 31 országban. A kutatók szerint a támadók által alkalmazott eszközkészlet bonyolultsága és számos más tényező arra utal, hogy egy államilag támogatott kampánnyal állunk szemben.

Idén az első negyedévben világszerte a felhasználói számítógépek 33,2 százaléka volt kitéve legalább egy web-alapú támadásnak  – ez 5,9 százalékpontos csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest. A semlegesített webes támadások 39 százalékát az Egyesült Államokban és Oroszországban található, rosszindulatú webes erőforrások felhasználásával hajtották végre; a két ország együttes aránya 5 százalékponttal magasabb, mint 2013 első negyedévében. Őket követi Hollandia (10,8 százalék), Németország (10,5 százalék) és az Egyesült Királyság (6,3 százalék).

Mi helyzet nálunk?

Magyarországon, csakúgy, mint a világ többi részén, a felhasználók a rosszindulatú programok és fenyegetések folyamatosan emelkedő hullámával szembesülnek. 2014 első három hónapjában pontosan a felhasználók negyedét (25 százaléka) érintették olyan helyi fenyegetések, amelyek offline eszközökkel – USB meghajtókkal, CD-kkel, DVD-kkel stb. – terjednek. Ebben a tekintetben Magyarország a 154. helyet foglalja el a világban.

A teljes jelentés a  securelist.com címen érhető el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló December 24-éről hozna fontos döntést a kormánypárt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 16:21
December 24. munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezték tiszás képviselők.
Vásárló Nem csupán a szervizen múlik, mennyit ér az autónk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 20. 13:24
Egy autó megvásárlása jelentős kiadás, az értéke azonban már a használat első éveiben számottevően változhat. Hogy később mennyit ér majd a használtpiacon, azt a márka, a modell, az életkor és a futásteljesítmény mellett az is befolyásolja, milyen állapotban sikerül megőrizni. A rendszeres karbantartás ezért nem ér véget a műszaki ellenőrzéseknél: a karosszéria és az utastér állagának megóvása is része lehet a tudatos autótartásnak. Egy ápolt jármű ráadásul a mindennapokban is más benyomást kelt, ami különösen fontos lehet akkor, ha az autót üzleti célokra is használjuk. A járműápolás így egyszerre szól a megjelenésről, a használati értékről és a későbbi értékesítés szempontjairól.
Vásárló Hogyan (t)együnk az egészségünkért a zsúfolt hétköznapokban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 18. 13:31
Felgyorsult világunkban az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a mindennapi teendők, a munka és a családi kötelezettségek hálójában figyelmet fordítsunk a megfelelő táplálkozásra. Sokan gondolják úgy, hogy a helyes étrend kialakítása rengeteg időt és energiát igényel, ám a valóságban néhány tudatos lépéssel még a legfeszítettebb napirend mellett is megőrizhetjük a kiegyensúlyozott életmódot. A titok nem a bonyolult receptekben vagy az órákig tartó konyhai előkészületekben rejlik, valójában elég csak egy kicsit előre gondolkodni.
Vásárló A mesterséges intelligencia és a mindennapi életünk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 16. 11:24
A mesterséges intelligencia (AI) egyre láthatatlanabb módon integrálódik mindennapjainkba, és sokan észre sem vesszük, mennyire megkönnyíti az életünket. Érezted-e már, mikor online rendeltél valamit, és az AI olyan ajánlásokat adott, amik pontosan a te ízlésedhez passzolnak? Vagy amikor az AI segített úgy beosztani az idődet, hogy több figyelmet szentelhess arra, ami valóban fontos számodra? Az intelligens rendszerek támogatása révén hatékonyabban gazdálkodhatunk az időnkkel, ez pedig pozitív hatással lehet az életminőségünkre.
Vásárló Talajépítés és termékenység növelése huminsav granulátummal
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 14. 10:21
Az egészséges talaj és a bőséges növekedés között szorosan összefügg. Legyen szó díszkert vagy zöldséges kialakításáról, a föld minősége alapvető fontosságú, hogy elérjük a kívánt eredményeket. A huminsavak és a zeolit alkalmazása ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik. De hogyan működnek együtt, és mire érdemes figyelni alkalmazásukkor?
Vásárló Traktor akkumulátorok: bírod a legkeményebb körülményeket is
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 11:46
A mezőgazdasági gépek és traktorok esetében az energiatárolás nem csupán a kényelem kedvéért fontos, hanem alapvető feltétele a megbízható működésnek. A földeken dolgozó traktorok és más mezőgazdasági eszközök sokszor szembe kell nézzenek a zord időjárással és időszakos igénybevétellel. 
Vásárló A Temu-para után: így reagáltak a vásárlók az Európai Unió szigorítására
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 13. 10:58
Azonnal reagáltak a külföldi webáruházak vásárlói az Európai Unió július 1-jétől szigorodó vámszabályaira, ami leginkább a Kínából rendelt, kis értékű árukat érintette hátrányosan. Bár azt nem lehet kijelenteni, hogy a Temu elveszítette volna az egyértelmű árelőnyét a 3 eurós pluszköltség miatt, de azt sem, hogy az EU-nak nem jöttek be a számításai. A harmadik országbeli szereplőknek ugyanis sürgősen fejleszteniük kell az Európán belüli szállítási kapacitásaikat, ha tényleg nem akarnak bajba kerülni.
Vásárló Fenntartható új ház építése: jövőbiztos megoldások
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 10:08
Az éghajlatváltozás most már mindennapjaink része, ezért fontos, hogy a házépítést környezetbarát megoldásokkal közelítsük meg. Az új otthonod építésével nemcsak a bolygót, hanem a háztartási költségeidet is pozitívan befolyásolhatod. Az energiatudatos megoldások hosszú távon jelentős megtakarítással kecsegtetnek. Tekintsd meg, hogyan válhat házépítésed fenntarthatóbbá és gazdaságosabbá!
Vásárló A Tisza-kormány a plázastop eltörléséről tárgyal?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 14:05
A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke úgy látja, a már meglévő üzletek működését is akadályozza a hatályos szabályozás által előírt adminisztráció. Tárgyalnak a kabinettel a változtatásról.
Vásárló Új megközelítések az állatgyógyászatban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 9. 11:17
Az utóbbi években jelentős változások történtek a kedvtelésből tartott állatok egészségügyi ellátásában, különösen a kutyák ízületi problémáinak kezelésében. A korábbi reaktív kezelési módok helyett egyre inkább a proaktív, holisztikus szemlélet kerül előtérbe, ami a problémák gyökereinek feltárására és megoldására összpontosít. A bél és az ízületek közötti kapcsolat, amit „bél-ízület tengely”-ként ismerünk, kulcsfontosságú tényezővé vált az állatorvosi terápiákban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG