A Magyar Közlekedési Klub gyorsjelentése szerint szakmai érvekkel nem indokolható a gyorsvonati pótjegy bevezetése, rontja a vasút versenyképességét és ezzel a közúti közlekedés pozícióit javítja - írta a Magyar Nemzet. A pótjegy bevezetésével a vasút gyakorlatilag burkolt áremelést hajt végre (elvileg május 15-től), megszűnik a nyugdíjasok ingyenes utazása is. A héten elején már több kormánypárti képviselő is jelezte, hogy nem ért egyet a döntéssel és azt szeretnék, ha a tanulók és a nyugdíjasok nem fizetnének pótjegyet.
A lap szerdai számában ismertetett elemzés szerint a felár mögött nincs valós többletszolgáltatás. Emellett számos gyorsvonat helyi funkciót is betölt, emiatt a regionális, elővárosi utazások aránytalanul drágulnak. Többek között azért is kifogásolják azt, mert diszkriminatív a nem bérlettel és kedvezménnyel utazókkal szemben.
A szervezet a pótdíj helyett új egységes elveken alapuló tarifarendszer kialakítását javasolja, amelyben a költségvetési célok mellett figyelembe veszik a piaci igényeket, az energia- és környezetgazdálkodási szempontokat és a társadalmi funkciókat is, illetve az igényt a közlekedési módok integrációjára.
A vasúti pótjeggyel sem garantált, hogy lesz ülőhelyünk egy 200 kilométeres vonatúton. Akkor meg miért is fizetünk többet?
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Beröffentenék a román gazdaságot, de a gázárplafon marad
18 perce
-
Ennyit ér a forint csütörtök reggel
30 perce
-
Nem zárult vidáman a szerda a Wall Streeten
körülbelül 1 órája
-
Nem sikerült megbuktatni Orbán Viktor szövetségesét
körülbelül 1 órája
-
Durva számokat mondott be Zelenszkij
körülbelül 1 órája
-
Kriptovaluta, arany, OTP-részvény: így forgatják a pénzt a magyar politikusok
2 órája
-
Megnyílt a Deutsche Telekom giga AI-központja
12 órája
Mfor.hu Top24
- Rossz hírt kapott Putyin, dugába dől az ukrajnai offenzíva?
- Itt a várva-várt deal, az orosz-ukrán háborún is múlik India ígérete
- Úgysem fogja kitalálni, mit adott át Szijjártó Péter
- „Hihetetlen teljesítmény ez a miniszterelnök úrtól” – az utca embere a januári rezsicsökkentésről
- Leállították a Pázmány campusának építését (frissítés)
- Elszakadt a cérna Karácsony Gergelynél: az Európai Bizottsághoz fordul
- Pénz a párnacihában – ők a magyar parlament készpénz-bajnokai
Vásárló
Jó hírt közölt az Aldi, itt egy újabb árcsökkentés
Privátbankár.hu | 2026. január 28. 17:23
A csokoládé árához nyúlnak hozzá.
Vásárló
Tovább halogathatja a tankolást
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 17:00
A nagykereskedelmi üzemanyagárak nem változnak szerdától.
Vásárló
Kellemes meglepetés a Lidltől: 50 ezer forintot spórolhatnak a legügyesebb vásárlók
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 11:03
Már a Lidl vásárlóinak több, mint fele használja a piacvezető áruházlánc digitális hűségprogramját, a Lidl Plus-t, amelynek segítségével a tavalyi évben 22,7 milliárd forint maradt a magyar háztartásoknál. Az adatokból jól látható, hogy azon felhasználók, akik rendszeresen használták vásárlásaik során a Lidl Plus applikációt, 2025-ben éves szinten akár egy-két bevásárlás árát is megspórolhatták.
Vásárló
Dízelesek, kútra fel! – csütörtökön még megéri
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 10:45
Az autósok egy részének nem kell aggódnia.
Vásárló
A tetőablak gondos kiválasztása pénzügyi szempontból is lényeges
Márkázott tartalom | 2026. január 14. 16:36
Egy tetőtéri felújítás vagy beépítés során a tetőablak kiválasztása jóval több, mint esztétikai kérdés. A döntés közvetlen hatással lehet ugyanis az ingatlan értékére, az energiafelhasználásra és a hosszú távú fenntartási költségekre is.
Vásárló
Csapatépítés az irodában: remek ötletek, amik tényleg működnek
Márkázott tartalom | 2026. január 12. 07:44
Nem kell, hogy a dolgos hétköznapok csak a feladatokról szóljanak, hiszen az irodai lét sokkal több puszta munkavégzésnél. Egy jó közösségben az idő is gyorsabban repül, a feladatok pedig valahogy könnyebben megoldódnak, ha érezzük a kollégák támogatását. Az alábbi néhány egyszerű, mégis nagyszerű módszerrel könnyedén feldobhatjuk az irodai légkört, és kellemesebbé tehetjük az együtt töltött órákat.
Vásárló
Megint drágább lett a családi nagybevásárlás – de ne sírjuk vissza a tavaly januári árakat
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. január 12. 05:49
Az árrésstopnak az inflációs mutatókra gyakorolt kedvező hatása épp a választások környékén tűnik majd el – addig azonban segít a bázishatás, a Privátbankár Árkosár idén januárban még az előző hónaphoz képest mért drágulás ellenére is kevesebbe kerül, mint egy éve. Nagyot emelkedett a csokoládé ára, de a narancsléé kezd visszatérni a normális tartomány felé.
Vásárló
Tudatos befektetés az egészségbe minden nap
Márkázott tartalom | 2026. január 10. 10:03
A pénzügyi tudatosság ma már nem csupán a megtakarításokról, befektetésekről és költségtervezésről szól. Egyre többen ismerik fel, hogy az egyik legfontosabb hosszú távú befektetés saját egészségünk megőrzése. Ha a szervezet folyamatos túlterhelés alatt áll, annak előbb-utóbb anyagi következményei is lehetnek: csökkenő teljesítmény, gyakoribb kiesések, kevesebb energia a munkára és a fejlődésre. A tudatos életmód ezért ma már ugyanúgy része a felelős tervezésnek, mint egy stabil pénzügyi stratégia.
Vásárló
Téli hajápolás luxuskivitelben – megéri a prémium sampon és a gőzölős hajvasaló?
PR | 2026. január 6. 16:29
Ahogy beköszönt a fűtési szezon, nemcsak a bőr, hanem a haj is fokozottan igénybe vetté válik. A száraz levegő, a sapkák, a hideg szél és a gyakori hajformázás együttesen tompítják a haj fényét és rugalmasságát. Egyre több az olyan high-end hajápoló márka, amelyek az egészséges hajkoronát a tudatos életmód részévé emelik. De vajon tényleg megéri többet fizetni egy samponért vagy egy gőzölős hajvasalóért?
Vásárló
Környezetbarát csomagolás: marketingeszköz az éttermek kezében
Márkázott tartalom | 2026. január 5. 17:59
Tudtad, hogy amikor egy étterem kínálatával találkozol, gyakran a csomagolás kelti az első benyomást, nem az étel íze vagy illata? Egy esztétikus, környezetbarát csomagolás nemcsak hasznos, hanem segíti a márka imázsának erősítését is. Még azelőtt megtapasztalhatod az étterem értékeit, hogy megkóstolnád az ételt.
Heti top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- Zuhan a benzin ára, évek óta nem volt ilyen olcsó az üzemanyag 2026. február 3. 10:55
- Minél több félretett pénze van valakinek, annál jellemzőbb, hogy állampapírokat vásárol 2026. február 3. 10:11
- Vége a jó időknek az osztrák munkavállalók számára? 2026. február 3. 13:41
Havi top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat 2026. január 15. 10:10
- Váratlan bejelentést tett Zelenszkij 2026. január 26. 06:48
- Pityeregni kezd, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2026. január 21. 07:28
Friss
Makro / Külgazdaság
Beröffentenék a román gazdaságot, de a gázárplafon marad
A kiigazítás után gazdaságélénkítést tervez a román kormány.
18 perce
Részvény / Deviza / Áru
Nem zárult vidáman a szerda a Wall Streeten
Fel is volt út, de inkább lefele mozogtak az árak.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Csirkét csirkével: új street food szereplő a pesti Blaha Lujza téren
05:47
-
Új fejezet a máltai repülőtér életében – kezdődik a nagyszabású fejlesztési program
21:50
-
Lecsapott Leonardo – ha egy mód van rá, halassza el pár nappal az andalúziai andalgást
18:08
-
Proko Travel 2026: új desztinációk, más formátum
13:05
-
Új üzemeltetési struktúrában folytatja a siófoki hotel
09:21
A vidék hírei
-
A rendőrség cáfolta Lázár János állításait
19:06
-
Így rendeznek be sokan teljes lakást Egerben anélkül, hogy elszállnának a költségek
14:34
-
Domán Dániel: Pajtók a rendszer része, nem a megoldásé
11:18
-
Új, beszélgetős választási műsor: Választási Flipper
08:22
-
Megjelent a rezsistoprendelet: a távhősök nem kapnak teljes 30 százalék kedvezményt, az árammal fűtőknek fontos határidő jön
07:15
legolvasottabb
-
Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása
2026. február 2. 09:11
-
László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
2026. január 15. 10:10
-
Váratlan bejelentést tett Zelenszkij
2026. január 26. 06:48
-
Pityeregni kezd, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2026. január 21. 07:28
-
Kiönti a kávét, ha meglátja: ennyit ér a jó magyar forint
2026. január 19. 07:36
top 24
-
Így lehet Orbán Viktoron nyerészkedni a betiltott weboldalakon
2026. február 4. 11:41
-
Szijjártó Péter messzire ment, hogy átadjon egy magyar hitelből épült beruházást
2026. február 4. 10:11
-
Egyre kevesebben lelkesek az EU-s tagság miatt Magyarországon
2026. február 4. 07:58
-
Megint megpróbál dűlőre jutni egymással Oroszország és Ukrajna
2026. február 4. 08:21
-
Több mint 4 milliárd forintba kerültek a magán CT/MR berendezések az államnak
2026. február 4. 13:03

