4p
A lakásvásárlást tervezők közel 30 százaléka továbbra is vár az áprilisi bevezetéssel remélt félszocpolra, amely még mindig nem érhető el. A lakosság jelentős része kivár a lakás célú hitelfelvétellel, hiába a banki akciók csábítása: van pénzintézet, amely még az ügyvédi költségeket is átveszi, és a többség elengedi a folyósítási jutalékát – derül ki a hitelnet.hu összehasonlító elemzéséből.

Az egyes banki lakáshitel-termékeket áttekintve megállapítható, hogy a folyósítási jutalékot - melynek mértéke az igényelt hitelösszeg 1,5-2 százaléka - szinte minden esetben elengedik. Nem kell megfizetni sehol az értékbecslő költségét sem, ami akár 30-40 ezer forintos kiadást jelentene. Az Unicredit minden lakáshitel esetében 50 ezer, míg a Budapest Bank a támogatott vásárlási hitelek esetén 60 ezer forintig megtéríti az adásvételi szerződés ügyvédi költségeit is.

„Egyre több banki partnerünk próbálja hitelfelvételre ösztönözni a lakásvásárlókat, és különböző díjelengedési akciókkal igyekeznek magukhoz csábítani a vevőjelölteket.  A lakáshitel-felvétellel kapcsolatos díjelengedési akciók eddig a válság előtti időkre voltak különösen jellemzőek.” – mondta Fitos Szilárd, a hitelnet.hu hitelpiaci szakértője a banki akciókról készült elemzés alapján, amely azt vizsgálta, milyen kedvezményekkel igyekeznek a cégek hitelfelvételre ösztönözni. „Egy bank akkor hirdet akciót, ha hitelt és minél több hitelt szeretne kihelyezni. Az egyre szaporodó akciókból arra következtethetünk, megfordulni látszik az eddigi hitelezési politika, amely a hitelhez jutás feltételeinek enyhülésében is tapasztalható.” – tette hozzá a hitelpiaci szakember.

Az alábbi táblázat egy hitelfelvétel összes költségét mutatja, melyekkel az igénylőknek számolniuk kell a felvétel során. Látható, hogy a korábbi, akár lényegesen magasabb költségeket a bankok igyekeznek leszorítani. A már említett két pénzintézet a banki költségeken túl például az adásvételi költségeket is átvállalja.

* Prémium ügyfelek esetén
** Legalább havi 100.000,- jövedelem jóváírás és netbank használata esetén

 


A hitelfelvétel során a banki akciók következtében megtakarítható összegeket az alábbi táblázat mutatja 5 millió forinttámogatott lakáshitel esetében. Az összehasonlíthatóság miatt az értékbecslést mindenhol 30 ezer forintos értékben vette figyelembe a hitelpiaci portál elemzése.

A hitelből finanszírozott lakásvásárlást korábban egyébként számos extra költség terhelte. Az adásvételi szerződés költségén túl, általában jelentős banki költségek is felmerülnek. A hitelbírálat során minden esetben szükség van értékbecslőre, és az elkészült szerződéseket közjegyző előtt kell aláírni. Ezen túl a banki jelzálogot a földhivatalnál is be kell jegyeztetni, ami szintén többezres tétel.   Ezekhez jön még a banki folyósítási jutalék, és így a költségek akár több százezer forint kiadást is jelenthetnek.

 

* Prémium ügyfelek esetén
** Legalább havi 100.000,- jövedelem jóváírás és netbank használata esetén


A jegybanki alapkamat hosszabb ideje tartó csökkenése a hitelkamatok csökkenését, és így a havi törlesztő részletek vállalható szintjét is magával hozta. Ennek következtében használt lakás vásárlására az államilag támogatott hitelek már 6,5 %-os THM értékkel elérhetők, de a támogatás nélküli ajánlatok között is találhatunk 7% körüli banki kondíciókat, ami szintén a válság előtti időket idézi.

Az egyre több kedvezményes lehetőség mellett az ügyféltárgyalások során az a tapasztalat, hogy a vevők több mint 30 százaléka még mindig kivár, és abban bízik, hogy a választások előtt a használt lakásra elérhető lesz a „félszocpol” illetve az építkezésre és az új lakás vásárlására emelni fogják a már most is elérhető támogatás összegét.  Különösen magas a kivárási arány abban az esetben, ha a rendelkezésre álló saját erő kisebb, mint 50 százalék és a megvásárolni kívánt ingatlan értéke nem éri el a 10 millió forintot, tehát első sorban a vidéki lakásvásárlók esetén.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Vecsés a befektetők, Gyömrő a családosok célpontjában
Vámosi Ágoston | 2026. február 4. 19:01
A budapesti ingatlanárak elszálltak az agglomeráció áraihoz képest, a délkeleti vonzáskörzet árszintje azonban elkezdett felzárkózni a Buda környéki településekéhez, derül ki Mennyit ér az ingatlanom? című rovatunk e heti részéből. A messzebb fekvő városokban még lehet megfizethető családi házakat találni, de szemügyre vettük Üllő és Vecsés luxusvilláit, valamint a most épülő monori lakóparkot is.
Ingatlan Az dörzsölheti a markát, aki panelt akar eladni
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 17:11
A panelek pörögnek a legjobban a piacon.
Ingatlan Akinek volt pénze, már egy éve bevásárolt a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:59
2026 januárjában eltérő pályára került a kereslet és a kínálat a magyar lakáspiacon. Az ingatlan.com friss adatai szerint a kereslet összességében visszafogottabbá vált, de ezen belül az új és a használt ingatlanok iránti igények nagyon eltérő képet mutatnak. A friss kínálat pedig a kertes házak és társasházi lakások dimenziójában mutat teljesen eltérő trendet.
Ingatlan Borzalmas állapotban vannak a családi házak, így képtelenség kifűteni őket
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 11:02
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen – derül ki a legújabb MBH Indexből. Az MBH Jelzálogbank elemzése szerint a tanúsított ingatlanok 44 százaléka a három leggyengébb, G–I energiaosztályba tartozik, a két legrosszabb, H és I kategória aránya pedig eléri az egyharmadot.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Röpködnek a százmilliók a XIII. kerületi lakáspiacon
Vámosi Ágoston | 2026. január 28. 19:04
Egyetlen budapesti kerületben összpontosul a magyarországi újlakáspiac ötöde, de hiába: a kínálatnak mindössze a töredéke felel meg az Otthon Start feltételeinek. A Dózsa György úti metrómegállónál négymilliós (!) négyzetméteráron is hirdetnek épülő lakásokat; feljebb, a Forgách és a Gyöngyösi utcánál sem ritka a több száz milliós hirdetés. A befektetőknek gyöngyszem lehet a XIII. kerület. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat egy év után visszatér a Privátbankárra, és azt is megmondja, melyik utcában érdemes Otthon Starttal lakást keresni.
Ingatlan Óriási irodaházat vett Bukarestben a Gránit befektetési alapja
Privátbankár.hu | 2026. január 28. 12:52
A Magyar Posta Takarék Ingatlan Befektetési Alaphoz került a teljes észak-bukaresti Equilibrium irodaház. A frissen vásárolt 2-es épületben 20 ezer négyzetméter iroda van, ennek közel felét bérlik.
Ingatlan A havat szeretik az über-gazdagok
Szakonyi Péter | 2026. január 24. 17:31
Két luxustelepülés „küzd” a legdrágább üdülőváros címért az Egyesült Államokban. A floridai Palm Beach és a coloradoi Aspen ingatlanárai már az eget verdesik, és a szupergazdagok – így a magyar származású Thomas Peterfy és  Charles Simonyi is – több mint százmillió dollárt szurkoltak le egy-egy kiválasztott ingatlanért. A verseny nyertese egyelőre Aspen.
Ingatlan Idén szeretne lakást venni? Jó hír jött a piacról
Privátbankár.hu | 2026. január 23. 17:31
A drágulás üteme mérséklődhet. 
Ingatlan Gazdát cserélt a népszerű ingatlanhirdetési portál
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 09:18
A CEE Classifields tulajdonába kerül az Ingatlannet.
Ingatlan Újabb fővárosi kerület dönthet az Airbnb betiltásáról
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 07:55
Szigorítana az airbnb szabályokon a főváros első kerülete, ahol akár be is tilthatják a rövid távú lakáskiadást. Elsőként a VI. kerületben lépett érvénybe ilyen szigorítás, ahol a kiadó lakások átlagos bérleti díja 1 százalékkal csökkent egy év alatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG