3p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Júniusban az építőipar termelése 12,4%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. Ha kinéz az ablakon, mégsem lát daru-erdőket - a növekedés ugyanis leginkább az alacsony bázisnak, az útépítéseknek és az ipari építkezéseknek köszönhető.

A termelés júniusi növekedéséhez – a rendkívül alacsony előző évi bázis mellett – az épületek szerkezetépítését végző és az út- és vasútépítéssel foglalkozó szervezetek termelésének emelkedése járult hozzá.

A számok

A munkanaptényezővel kiigazított és a kiigazítatlan adatok szerint is 12,4%-kal emelkedett a termelés 2012 júniusához képest. Szezonálisan és munkanaphatással kiigazítva a termelés az előző havi szinten volt. Az év első hat hónapjában 7,2%-kal nőtt az építőipar termelése az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Ipari épületek, utak, vasút

Júniusban mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett. Az épületek építése az egy évvel korábbi jelentős visszaesést követően 18,2%-kal volt nagyobb a 2012. júniusinál, amely az alacsony bázis mellett ebben a hónapban is több ipari épület építésén végzett munkából adódott.

Az egyéb építmények építése 6,5%-kal nőtt, elsősorban az út- és vasút-felújítási munkák következtében. Szezonálisan kiigazított indexek alapján az épületek építésének teljesítménye 2,8%-kal nagyobb volt, mint májusban, míg az egyéb építményeké 0,9%-kal csökkent.

Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése – ami az épületépítési projekt szervezését és az épületek szerkezetépítését tartalmazza – júniusban 35,7%-kal haladta meg az egy évvel korábbi rendkívül alacsony szintet. Az egyéb építmények ágazat termelése 11,4%-kal nőtt. Az építőipari termelés több mint kétötödét adó speciális szaképítés ágazat termelése 0,7%-kal haladta meg a 2012. azonos időszakit.

Lakásépítésre nem szerződnek

A 2013 júniusában kötött új szerződések volumene 19,5%-kal magasabb volt az egy évvel korábbinál. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződések volumene 13,9%-kal nőtt, főleg ipari és egészségügyi épületekre kötött szerződéseknek köszönhetően. Az egyéb építmények építésére vonatkozó új szerződések volumene 23,9%-kal emelkedett, a növekedés oka vasútfelújításra kötött nagy értékű szerződés eredménye volt.

Az építőipari vállalkozások 2013. június végi szerződésállományának volumene 11,7%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 0,9, az egyéb építményeké 16,7%-kal magasabb volt, mint 2012 júniusában.

Mindezt mennyiért?

Az építőipar termelői árai 2013. II. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 1,8%-kal emelkedtek. Az épületek építése ágazatban 0,8, az egyéb építmények építése ágazatban 2,4, a legnagyobb súlyú, speciális szaképítés ágazatban pedig 1,9%-kal nőttek az árak. Az egyes építményalcsoportokban az áremelkedés 1,7 és 3,9% között szóródott. Az előző negyedévinél az építőipar árai 0,6%-kal voltak magasabbak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Nyeregbe kerültek a vevők a lakáspiacon, de a helyzet most gyorsan megváltozhat
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 11:45
Tavaly év végére kifutott a szeptemberben indult Otthon Start hitelprogram első rohama, így kicsit hűlt a lakáspiac. Ezzel párhuzamosan természetes jelenség volt, hogy nőtt az alku tere, átlagosan majdnem 6 százalékot tudtak faragni az irányárból a vásárlók – derül ki az OTP Ingatlanpont friss adataiból. A legkevesebbet továbbra is Budapesten lehetett alkudni. 
Ingatlan 2,6 milliárd forintért eladták a Szőlő utcai javítóintézetet
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 11:30
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő villámgyorsan elárverezte az épületet.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Van egy megyeszékhely, ahol bőven megéri felújítani
Vámosi Ágoston | 2026. március 18. 18:59
Hiába csökken Győr népessége, Pécsé gyorsabban fogy: hamarosan a Duna menti megyeszékhely lehet a Dunántúl legnagyobb városa. A déli részen már az agglomeráció is kialakult, a Belvárosban és környékén pedig hangzatos nevű lakóparkokat adnak át a jövő évben. A használt lakásoknál és házaknál is érdemi különbség látható a felújított és a felújítandó ingatlanok árai között: a felújított lakások akár 10-15 millió forinttal is többet érhetnek a piacon.
Ingatlan 30 kilométeres sáv után ér véget az agglomerációs álom
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 10:58
A kiköltözési hullám nem állt meg és egyértelműen a nagyvárosok 25-30 kilométeres vonzáskörzetére koncentrálódik.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Soroksáron még a négyszobás családi házak is megfizethetők
Vámosi Ágoston | 2026. március 11. 18:29
Budapest második legnagyobb kerületét a legolcsóbbak között tartják számon, de az újlakás-piacot nézve ez már nem teljesen igaz. Soroksár-Újtelepen több lakópark is épül, ahol a háromszobás lakásokat 100 millió forintért hirdetik. A Budapest-Belgrád vasútvonal ugyan áthalad a kerületen, de a lakók többsége számára ez nem megoldás, inkább a H6-os HÉV felújítása növelhetné az ingatlanok értékét.
Ingatlan Lassulhat az ingatlanok áremelkedése, de vannak kivételek
Vámosi Ágoston | 2026. március 11. 15:54
Jelentősen lassulhat az ingatlanárak emelkedése a következő hónapokban, erről beszéltek a szakértők az OTP Ingatlanpont tájékoztatóján. Az új lakásfejlesztések döntő többsége egyelőre nem fér bele az Otthon Start program kereteibe, de a következő években ez változhat. Az ingatlan-befektetés megtérülése jelenleg nagyon alacsony, ezért inkább a saját részre vásárlók uralják a piacot, de a nagyvárosokban és a kiemelt beruházásoknál nem lehet alkudni a hirdetési árból.
Ingatlan Befékezett a lakáspiac, ennek végre a vevők is örülhetnek
Privátbankár.hu | 2026. március 10. 10:00
Budapesten újra lakásárcsökkenést hozott a február, havi szinten. Országosan pedig mérséklődött a drágulás üteme – közölte az ingatlan.com.
Ingatlan Már egy panellakás is eszméletlen drága lett
Privátbankár.hu | 2026. március 7. 12:16
Drágább egy panellakás, mint az azonos állapotú téglalakás néhány városban.
Ingatlan Itt vannak az első kiemelt beruházások az Otthon Start programhoz
Privátbankár.hu | 2026. március 5. 12:13
Nem csak Budapesten indulnak el nagy fejlesztések.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Felfordult az érdi lakáspiac: a használt többet érhet, mint az új
Vámosi Ágoston | 2026. március 4. 20:43
Érdekes trend bontakozik ki a fővárostól délnyugatra: összeért az új és a használt családi házak ára. Érden a Budapesttel szomszédos városrészben találtuk a legnagyobb szélsőségeket: a megfizethető átlagárak mellett vannak itt kaliforniai stílusú villák is. A lakáspiacon akár még többet is el lehet kérni a használt, jó állapotú ingatlanokért, mint amennyiért az újakat hirdetik. A Mennyit ér az ingatlanom? legújabb részéből kiderül, jobban megéri-e Diósdon, vagy Sóskúton házat venni, és azt is megnéztük, mennyi idő a környékről beérni a Budapestre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG