3p
A számos nem várt esemény ellenére is tartható a Várbazár 2014 tavaszára tervezett átadása.

Előreláthatólag október közepén lekerül az állványzat a Várkert Bazár épületéről, így kívülről láthatóvá válik Ybl Miklós épületegyüttesének végső formája - hangzott el az épületegyüttes felújítási munkálatait bemutató csütörtöki sajtóbeszélgetésen.

Virág Zsolt építészeti projektvezető elmondta: jelenleg párhuzamosan zajlik a műemléképület fémszerkezeteinek helyreállítása, a fa- és kőrestaurátori munka, a terrazzo és márványmozaik járóburkolatok felújítása, valamint a majolikamázas épületkerámiák restaurálása.

Műemléki felújítás

A restaurátori munkák kapcsán a vezető kiemelte: a rekonstrukció folyamán elsődleges szempont, hogy az épület legapróbb részleteit is megőrizzék és helyreállítsák, legyen szó falrészről, falfestményről vagy egy ajtókilincsről. Azokat az elemeket, amelyek helyreállíthatatlanok vagy teljesen elpusztultak, levéltári dokumentumok, korabeli fotók és a helyszínen begyűjtött maradványok alapján igyekeznek rekonstruálni a szakemberek.

Így néz majd ki a felújított Várkertbazár.


A fémrestaurátori feladatok legnagyobb részét a vaskorlátok helyreállítása jelenti: az épületcsoport lépcsőházaiban, függőfolyosóin és kapuin megközelítőleg 320 folyóméter vaskorlát és kerítés restaurálását, valamint 115 folyóméter öntöttvas korlát rekonstrukcióját kell elvégezni.

Az eredeti állapotot állítják helyre

A főbejárati kapukat, a fülkepavilonokat, valamint a bazársor mintegy 30 kapuját és számos ajtaját a farestaurátorok műhelyekben tisztítják meg az évtizedek alatt rájuk került többrétegű festéktől, majd konzerválószerrel kezelik őket, végül pótolják a hiányokat. Az ajtók az újrafestés és a megtisztított vasalatok felhelyezése után kerülnek vissza eredeti helyükre.

A járóburkolatokat is eredeti színben és mintázatban állítják helyre, olyan minőségben, hogy az épület új funkcióinak megfeleljen. A járófelület csak nagyon kevés helyen maradt meg eredeti állapotában, de ahol lehet, megmentik a korabeli darabokat.

Így néz majd ki a felújított Várkertbazár.


Tóth Kálmán, a kőszerkezetek helyreállításáért felelős szakmai vezető elmondta: a Bazár építéséhez édesvízi, durva és tardosi vörösmészkövet egyaránt használtak, minden kőfajtához egyedileg kell megtalálni a legmegfelelőbb kezelést és anyagot. A köveket először szemcseszórással megtisztítják, majd a kőanyagot speciális folyadékkal szilárdítják, a hiányzó részeket pedig nagyon szigorú restaurációs szabályok szerint pótolják.

A felújítás java még hátravan

Seres András, a díszítőfestésekért felelős szakember kifejtette: a téli hónapokban nagy munka vár a festést végző restaurátorokra, akik ekkor készítik el a belső, festett terek rekonstrukciós munkálatait Ybl korában alkalmazott technikákkal.

Gerényi Viktor felelős műemléki vezető hangsúlyozta: a Várkert Bazár a felújítás végeztével olyan pezsgő és élhető közösségi tér lesz, ahol minden korosztály jól érezheti magát és megtalálhatja a neki leginkább vonzó programot. Így az épületegyüttes végre bekapcsolódhat a főváros kulturális és turisztikai vérkeringésébe.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Elrendelte a bíróság a Bayer Construct csődeljárását
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:26
Hivatalosan is megkezdődött a Bayer Construct Zrt. csődeljárása, miután a Fővárosi Törvényszék elrendelte az eljárást – adta hírül az MTI. A társaságot hat hónapig fizetési moratórium illeti meg egyes vele szemben fennálló pénzkövetelések teljesítésére, a bíróság pedig vagyonfelügyelőt is kirendelt.
Ingatlan Besokalltak az Airbnb-sek, feljelentést is tettek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 10:24
Visszaélt erőfölényével és a piacot is torzíthatta az egyik legnagyobb ingatlanos portál a lakáskiadók szövetsége szerint.
Ingatlan Így áll össze a vételár egy drága ingatlanra: 120 milliós otthon lakástakarékból, támogatásokból és hitelből
Tóth Tímea | 2026. szeptember 13. 06:04
Egy 120 millió forintos családi ház, lakás megvásárlásához nem könnyű összehozni a vételárat, hiszen keveseknek van ennyi pénze a bankszámláján vagy könnyen hozzáférhető értékpapírban. Több finanszírozási elem összehangolásával és erős hitelképességgel azonban aránylag kicsi önrésszel is megoldható ez. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, hogyan állhat össze a vételár két élethelyzetben, akár piaci lakáshitel nélkül is.
Ingatlan Folytatódhat az otthonfelújítási program?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 07:25
Az energetikai korszerűsítésre kiírt pályázati keretet lekötötték, ezért a programokat április végén felfüggesztették. Piaci információk alapján azonban hamarosan újra lehet pályázni.
Ingatlan Valami új jön az albérletpiacon, kapaszkodhatnak a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 10:13
Nagy változások zajlnak a lakáskiadás területén.
Ingatlan Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
Vágó Ágnes | 2026. szeptember 5. 16:53
A kivárás évei után fordulóponthoz érkezhet a magyar ingatlan- és építőipar: a következő időszakban nem egyszerűen több beruházást, hanem minőségibb, fenntarthatóbb és a városi környezetbe szervesebben illeszkedő fejlesztéseket szeretne az állam, hangzott el egy e heti konferencián.   
Ingatlan Kártyavárként dőlnek a NER cégei
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 19:52
Magyar Péterék stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a Bayer Construct Zrt. és a ZVK Development Kft. csődeljárását.
Ingatlan Nyári szünetre ment a magyar ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 13:32
A fővárosban és a legtöbb megyében kevés az új hirdetés és érdeklődőből is kevesebb volt augusztusban, mint júliusban.
Ingatlan Balatoni nyaralók: nincs megállás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 24. 16:52
Az idei év első hét hónapjában 652 ezer forintos átlagos négyzetméteráron cseréltek tulajdonost a nyaraló besorolású ingatlanok, ami mintegy 1,7 százalékos éves drágulást jelent. A piacot továbbra is a magyar, elsősorban idősebb vásárlók határozták meg, miközben a balatoni üdülőövezetekben az országos átlagnál nagyobb alku és hosszabb értékesítési idő volt jellemző.
Ingatlan Vitézy Dávid új lakásépítési programot jelentett be
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 17:15
A kormánynak mindenképpen be kell avatkoznia és ösztönöznie kell a bérlakásépítést, amit a Wekerle Sándor Lakásépítési program szolgál – írta a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG