4p
Évek óta a tervek között szerepel a Zugligeti Libegő felújítása. Most úgy tűnik, még az idén megkezdődnek a közel 50 éves felvonó felújítási munkálatai. A beruházás közel 4 milliárd forintba kerül, a megújult, négyüléses, kerékpár szállítására is alkalmas felvonót 2021-től vehetik birtokukba a kirándulók.
A budapesti Libegő (MTI Fotó: Manek Attila)

A XII. kerületi Normafa park fejlesztése hat évvel ezelőtt kezdődött, az Országgyűlés 2013. szeptemberében alkotott törvényt a terület rehabilitációjáról. Pokorni Zoltán kerületi polgármester akkor azt mondta, a Libegő megújítása nemcsak a tervezett sípályák megközelítése szempontjából lenne fontos, hanem azért is, mert a kerékpárosok azon vihetnék fel járműjüket.

A budapesti Libegő viszont nem egy mai darab. A 1970-ben épült, a Zugligetből a János-hegyre vezető drótkötélpályás felvonó útvonala 1040 méter, amit 12 perc alatt tesz meg.

3,8 milliárd forintot költenek rá

A XII. önkormányzat 2019-es költségvetési terve szerint a Normafa Park rehabilitációja keretében a Libegő felújítására 3,8 milliárd forintot irányoztak elő. Megkerestük a Hegyvidéki Önkormányzatot, áruljanak el részleteket is, miként újul meg a Libegő.

A sajtóosztály tájékoztatása szerint a felvonó és hozzá kapcsolódó infrastruktúra fejlesztésére szánt 3,8 milliárd forintot a teljes építési beruházásra fordítják. Mindez magában foglalja a meglévő Libegő és épületeinek áttervezési és kivitelezési munkáit. A korszerűsítés érinti a kötélpályát, a székek, az oszlopok, az indító és fogadóépületek, a világítási rendszer, az energiaellátás megújítását, fejlesztését is a nyomvonal módosítása nélkül.

A Libegő János-hegyi végállomásának környéke már megújult a rehabilitáció második ütemében. (MTI/Mohai Balázs)

A megújuló felvonó négyüléses lesz, a biztonságos, kényelmes be és kiszállás érdekében úgynevezett “lekapcsolt széksorral” közlekedik majd. Ez annyit jelent, hogy a széksor a pályasebességhez képest jelentősen lelassít be- és kiszállásnál. A Libegő fogadóépületei kerékpárosbarát kialakítást kapnak, így a drótkötélpálya bicikli szállítására is alkalmas lesz.

Az önkormányzat jelenleg folyamatos egyeztetést tart a Libegőt üzemeltető BKV Zrt-vel, amennyiben a BKV átadja a létesítményt, 2019-es év utolsó negyedében megkezdődhetnek a felújítási munkálatok, úgy előreláthatólag 2020 utolsó, 2021 első negyedévében adhatják át a korszerű Libegőt a látogatóknak. A partneri egyeztetések már lezajlottak, jelenleg a felvonó vonalas létesítményeire, a kötélpályára és az ahhoz kapcsolódó gépészetre, illetve a Libegő épületeire vonatkozó engedélyeztetési eljárások zajlanak.

Hol, mennyiért épülnek libegők az országban?

A felújításhoz a teljes összeget az állam adja. Hogy ez a 3,8 milliárd forint soknak vagy kevésnek számít, a kérdéssel a Normafa – természetes Facebook-oldal foglalkozott nemrég. Az oldal szerint az elmúlt években legalább három, a Libegőhöz hasonló méretű és kapacitású ülőlift fejlesztés volt Magyarországon. Eplényben két, Mátraszentistvánon négyüléses síliftet, Sátoraljaújhelyen kabinos felvonót építettek. Egyik beruházás sem került többe 600 millió forintnál - emeli ki az oldal.

Sátoraljaújhelyen 2015-ben adtak át egy 1000 méter hosszú kabinos felvonót. A beruházás 605 millióba került. Az Eplényi Intersport Síarénában nemrég adták át az új ülőliftet a hozzá tartozó 1 kilométeres sípályával. A beruházás az üzemeltető szerint 500 millió forint volt.

Az Eplényi Libegő (MTI Fotó: Bodnár Boglárka)

A Mátraszentistváni Síparkban 2018 telén adták át Magyarország első négyüléses felvonóját, amely állami támogatással, 600 milliós beruházással valósult meg. Az összegben az üzemeltető szerint nemcsak a lift költsége van benne, hanem a több kapcsolódó fejlesztés is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Lehet még lakást kapni 35 millióért? Ezek a lehetőségek
Herman Bernadett | 2025. július 28. 08:54
Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető.
Ingatlan Felrobbantak a lakásárak Magyarországon – és még most jön a java
Herman Bernadett | 2025. július 25. 12:28
Megjöttek az állampapírkamatok, és felrobbantották a budapesti ingatlanpiacot, de vidéken is kilőttek az árak. Több mint 22 százalékkal drágultak a fővárosi lakások, a támogatott hitelprogram pedig még tovább repítheti az árakat. 
Ingatlan 3 százalékos hitel: máris rohannak lakást nézni a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. július 23. 09:25
A Duna House adatai szerint érzékelhető keresletélénkülés indult el a lakáspiacon az Otthon Start Programnak köszönhetően.
Ingatlan Albérlet vagy hitelprogram: dilemma előtt az egyetemisták
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 13:00
Lényegében ugyanabban az ütemben emelkedtek a fővárosi és a vidéki albérletárak az elmúlt időszakban, de Budapesten még mindig jelentősen drágább bérelni, foglalta össze az országos adatokat Kosztolánczy György. Az Otthon Centrum vezérigazgatója elmondta, hogy az egyetemistáknak a kollégiumi férőhelyek szűkössége miatt nem csak a ponthatárokra, de a bérlakáspiac áraira is figyelniük kell.
Ingatlan A vártnál is nagyobb áremelkedést hoz a lakáspiacon az Otthon Start
Herman Bernadett | 2025. július 22. 08:00
Akár 60-70 ezer első lakásvásárló is megrohamozhatja a piacot. Brutális áremelkedést várnak a szakemberek. 
Ingatlan Ezért drágulnak ennyire a budapesti albérletek
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 11:36
Meglódult a budapesti albérletpiac júniusban: az év első felében még visszafogott kereslet a nyár elejére látványosan élénkült, főként a külföldi diákok lakáskeresésének köszönhetően – derül ki a Rentingo legfrissebb albérletpiaci elemzéséből. A bérbeadók így immár érzékelhető bérletidíj-emelésbe kezdtek, júniusban átlagosan 256 ezer forintot kértek kiadó ingatlanjukért, ami az elmúlt két év legmagasabb kínálati átlagára.
Ingatlan Egyre több magyar vásárol lakást Spanyolországban
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 16:31
Befektetési és letelepedési szándékkal egyaránt sokan nézelődnek a magyarok a külföldi ingatlanpiacokon. Szándékaikat a politikai és gazdasági változások is erősítik. 
Ingatlan A kormány új csodafegyvere felforgatja az ingatlanpiacot?
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 19:42
Tavaly tavasz óta tartó csökkenés után fordulatot hozhat a támogatott lakáshitelek piacán az Otthon Start Program.
Ingatlan Meglepetés az új lakáshitelnél: a vártnál kedvezőbb lett a program
Privátbankár.hu | 2025. július 3. 13:24
Megjelentek az első lakás vásárlását célzó új államilag támogatott konstrukció részletei. Szakértők szerint az Otthon Start program láncreakciót indíthat el.
Ingatlan Itt a várva várt fordulat az ingatlanpiacon
Herman Bernadett | 2025. július 1. 10:35
Júniusban már a vevők diktáltak az ingatlanpiacon. Enyhült a nyomás, már csak a megfizethető lakások iránt van élénk érdeklődés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG