2p
...legalábbis a ma életbe lépett változások alapján biztosan nem. Életben maradt ugyanis a lényeg: 2009. július óta felfüggesztették az állami támogatást.

Valami változott a jogszabályban...

A fiatalok otthonteremtési támogatása címén márciustól a lakásépítési (-vásárlási) kedvezmény - közismert nevén a szocpol támogatás - felét kaphatják azok a legalább egy gyermeket nevelő 35 év alatti fiatal házasok, élettársak vagy egyedülállók, akik használt lakást vásárolnak - adta hírül az MTI reggel, a hírt pedig több médium átvette.

A kormány a múlt év december 30-i Magyar Közlönyben - az attól számított 60. napon történő hatályba lépéssel - meghatározta a kedvezmény nagyságát, amely az első gyermek után 450 ezer, a második gyermek után 750 ezer, a harmadik gyermek után 700 ezer, a negyedik gyermek után 400 ezer majd minden további gyermek esetében 100 ezer forint.

...a lényeg viszont maradt

A rendelet 1/A. paragrafusa azonban nem változott, mely szerint egyebek között a fiatalok otthonteremtési támogatására sem nyújtható a 2009. július 1-jén vagy azt követően benyújtott támogatási kérelmek alapján a rendelet szerinti állami támogatás, ezért valójában továbbra sem lesz félszocpol.

1/A. §

2009. július 1-jén vagy azt követően

  • a) a lakásépítési (-vásárlási) kedvezményre,
  • b) a fiatalok otthonteremtési támogatására,
  • c) jelzáloglevéllel finanszírozott hitelek kamattámogatására,
  • d) kiegészítő kamattámogatásra,
  • e) az értékesítés vagy bérbeadás céljára való lakásépítés kamattámogatására

benyújtott támogatási kérelmek alapján az e rendelet szerinti állami támogatás nem nyújtható.

Érdeklődésünkre a Nemzetgazdasági Minisztérium sajtóosztálya megerősítette: mi értelmezzük jól a jogszabályt.

Címkék: Ingatlan Félszocpol

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Ezért bizonytalanítja el a lakáspiacot a kormányváltás
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 16:57
Nincs még egyértelmű álláspont az 5 százalékos lakásáfával kapcsolatban a Tisza Párt részéről. Az áfakulcs viszont alapvetően befolyásolja a beruházások megtérülését és az árakat.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Rákosborzasztó már a múlté, eljött a 150 milliós házak kora
Vámosi Ágoston | 2026. április 22. 19:26
Budapest legnagyobb kerülete nehezen áll helyt a piaci versenyben: a családi házaknál erős a konkurencia, a paneleknél pedig még az új lakások is olcsóbbak a szomszédban. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része nem csak végigvezet sok hasonló nevű városrészen, hanem azt is feltárja, hogyan lehet a főváros egyik legzöldebb környéke egyben a legolcsóbb is.
Ingatlan A spanyol kormány 7 milliárd eurós bérlakásprogramot indít
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 17:22
A spanyol kormány 7 milliárd euró értékű, 2030-ig szóló bérlakásprogramot hagyott jóvá keddi ülésén Madridban.
Ingatlan Egyre több a külföldi befektető a magyar iroda- és szállodapiacon
Vámosi Ágoston | 2026. április 21. 14:14
Masszívan visszaestek a beruházások tavaly, a csökkenést még a turizmus fellendülése sem tudta ellensúlyozni a magyar kereskedelmiingatlan-piacon. A befektetői aktivitást jelentősen ronthatja, hogy a közel-keleti háború kitörése óta néhány építőanyag 20-50 százalékkal drágult. Jelenleg minden nyolcadik iroda üres, és az arány tovább emelkedhet ebben az évben.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Velencei-tónál is több mint százmillió egy átlagos ház
Vámosi Ágoston | 2026. április 15. 18:54
A gárdonyi árak lehagyták a velenceieket a lakáspiacon az elmúlt években, de a családi házaknál éppen fordított a helyzet. Megnéztük, mennyiért adják ki a panorámás, tóparti házakat az Airbnb-n, és megértettük a velencei áremelkedést is. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részében arról is megbizonyosodtunk, hogy a sukorói telkek (és házak) továbbra is értékesek.
Ingatlan Egyre drágábban lehet jó albérletet találni
Privátbankár.hu | 2026. április 14. 10:57
Márciusban élénkült a magyarországi albérletpiac: országosan és a fővárosban egyaránt 1,6 százalékkal nőttek az átlagos bérleti díjak havi összevetésben – derült ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.
Ingatlan Lakást adna ki? Nagy pofon jöhet a választási győzelem miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 09:57
Tovább csökkenhet a kiadó lakások hozama a formálódó Tisza-kormány miatt.
Ingatlan Megkötötték az önkormányzatok kezét a 3000 lakásos beruházásnál
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 13:11
A Népszigethez tervezett lakópark kiemelt státuszt kapott a kormánytól, ettől kezdve Budapestnek és a kerületi önkormányzatoknak kevesebbet ér a szava az építkezéssel kapcsolatban.
Ingatlan A kétmilliós négyzetmétár már az alap Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 11:59
Ha új lakásról van szó. A felkapottabb helyeken pedig közeledik a négymillióhoz az átlagár.
Ingatlan Megéri még az Otthon Start?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 09:23
Vagy elvitte a támogatott hitel előnyeit a lakások drágulása?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG