2p
Van olyan közép-európai ország, ahol már megállt a kivándorlás.
Lakástámogatás és munkahely is jár a visszatérő fiataloknak.

Az 1989-es rendszerváltás után a Kelet- és Közép-Európából Nyugat-Európába irányuló migráció már elérte a csúcsot, s ezért várható, hogy a közeljövőben megkezdődhet a Nyugaton dolgozó keletiek visszatérése hazájukba - állapítja meg legfrissebb tanulmányában a Colliers International tanácsadó társaság.

A V4-eket érinti a legjobban a folyamat

"Ez kiemelten a visegrádi négyek országaira lesz érvényes" - jelentette ki Mark Robinson, a cég prágai képviselője a Hospodárské Noviny című gazdasági és politikai napilap.

A Hospodárské Noviny szerint az Európai Unió hat új keleti tagállamából tavaly a hivatalos adatok szerint legalább hétmillióan dolgoztak Nyugaton; a legnagyobb mértékben a románok, a bolgárok és a lengyelek, míg legkevésbé a csehek.

A csehek kivándorlása, amely amúgy is a legalacsonyabb a régióban, már megállt: 2015-ben és 2016-ban egyaránt a cseh népesség 1,7 százaléka élt és dolgozott a nyugai államokban - mutat rá a lap a nemzetközi statisztikákra hivatkozva. A többi keleti országban a kivándorlás még növekvő tendenciát mutat: a Nyugaton élő magyar állampolgárok aránya 4 százalékról, 4,4 százalékra, a szlovákoké 4,1 százalékról 4,3 százalékra, a lengyeleké 6,1 százalékról 6,6 százalékra, a bolgároké 7,8 százalékról 9,8 százalékra, a románoké pedig 12,8 százalékról 14,1 százalékra emelkedett az előző két évben.

Miért jönnek haza?

A Colliers International szerint a kivándorlási tendencia a közeljövőben megfordulhat, aminek több oka van: a legfontosabb, hogy a keleti országokban felgyorsult a bérek növekedése, alacsonyabbak az adók és a lakhatási költségek, aminek következtében nő a lakosság elkölthető nettó jövedelme. Csehországban az uniós országok közül a legalacsonyabb a munkanélküliség és csökken a többi visegrádi országban is. Pénzügyi elemzők pedig arra is számítanak, hogy a közép-európai országok pénznemei megerősödnek.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG