1p
A szervezet elnöke már ki is nevezett egy új alelnököt.
Ahogy arról a Privátbankár korábban beszámolt, a Pénzügy Szervezetek Állami Felügyelete beolvad a magyar Nemzeti Bankba. A törvényjavaslatot már benyújtották, amelyet a parlament gazdasági bizottsága támogatott.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) két alelnöke, Sáray Éva és Balogh László, valamint Nadrai Géza, a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) elnöke benyújtotta lemondását.

A most lemondott alelnököket 2010-ben nevezte ki hat évre Szász Károly, a szervezet elnökének javaslatára Orbán Viktor. Nadrai Géza pedig 2011 február óta látta el a tisztséget.

Szász Károly, a PSZÁF elnöke 2013. június 21-ei hatállyal elfogadta a vezetők lemondását, amelyről írásban tájékoztatta Orbán Viktor miniszterelnököt.

A szervezet elnöke 2013. június 24-ei hatállyal Gázmár Zoárdot, a felügyeleti igazgatóság eddigi ügyvezető igazgatóját nevezte ki alelnökké, aki a PSZÁF elnökének távollétében ellátja az elnök általános helyettesítési feladatait is.

Fél évig nem dolgozhatnak a pénzügyi piacokon

Binder István a PSZÁF szóvivője az ügyben nem kívánt indoklást adni. Arra a kérdésre, hogy a távozó vezetők milyen juttatásokra számíthatnak, a szóvivő elmondta: "PSZÁF távozó alelnökei és a PBT elnöke kizárólag a felügyeletről szóló státustörvény által előírt - más hazai független állami hatóságokra vonatkozó törvényi előírásokkal megegyező mértékű - végkielégítésre, illetve felmentési összegre jogosultak, semmilyen egyéb juttatásra nem.

Ennek fejében ugyanakkor a távozó vezetőkre - más állami hatóságokkal ellentétben - szigorú korlátozás, úgynevezett "kihűlési időszak" betartása is vonatkozik. Ez azt jelenti, hogy a távozó felügyeleti és PBT vezetők 6 hónapon át semmilyen munkaviszonyt nem vállalhatnak a pénzügyi piacokon, mert ezt a törvény tiltja".

A PSZÁF-ról szóló hatályos törvény rendelkezései szerint a felügyelet elnöke, alelnöke és a PBT elnöke megbízatásának megszűnése esetén felmentési időre és végkielégítésre jogosult. A felmentési idő hat hónap, ez alatt fel kell menteni őket a munkavégzés alól, és erre az időtartamra hathavi jövedelmükkel megegyező, havonta egyenlő összegben kifizetendő jövedelemre jogosultak.

A felügyelet elnöke, alelnöke, illetve a Pénzügyi Békéltető Testület elnöke hathavi jövedelmével megegyező végkielégítésre is jogosult, melyet a megbízatás megszűnését követő nyolc napon belül kell megfizetni számukra.

A törvény megjegyzi azt is: ezek a juttatások kizárólag társadalombiztosítási járulék, egészségbiztosítási hozzájárulás, valamint egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék alapjául szolgáló jövedelemnek számítanak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG