Lázár János tegnap a kormányinfón is szóvá tette, de most a lépések is jöhetnek: a jövő héten megvizsgálják a fiatal szakorvosok bércsökkenésének ügyét és kezelik azt - mondta az egészségügyi államtitkár az M1-en.
Ónodi-Szűcs Zoltán felidézte: volt egy fiatal szakorvosi támogatási program, amely miatt egy fiatal szakorvos többet keresett, mint a mellette dolgozó kollégája. Hozzátette: a szeptembertől érvényes orvosi béremelés összegét úgy számolták ki, hogy amit ha beépítenek alapbérbe és hozzászámolják az összes pótlékot és túlmunkát, akkor haladja meg a korábbi támogatási összeget. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a támogatási összeg nem bérelem volt, hanem támogatás.
Így jöhet össze a kisebb fizetés
Ónodi-Szűcs Zoltán elképzelhetőnek tartja azt, hogy akinek nem volt ügyelete, mert például csak járóbeteg szakellátásban dolgozik, annak szerepelhet kevesebb összeg a bérkartonján, mint korábban. Úgy vélte, ezeket az eseteket külön-külön kell megvizsgálni, de véleménye szerint ilyen szakorvos csak kevés lehet. Mint mondta, 3000 orvos közül 470-nek volt támogatása, közülük 98-an a magánszférában dolgoznak. A fennmaradó 372 orvos közül lehet néhány, akinek a pótlékok, ügyeleti rendszer miatt nem tudta elérni a korábbi mértéket. Az államtitkár elmondta: a jövő héten vizsgálják meg az egyedi eseteket és kezelik ezt.
Ónodi-Szűcs Zoltán beszélt az új szuperkórházról is, reményét fejezve ki, hogy a választásokig eljutnak az intézmény alapkőletételéig. Mint mondta, nehéz lesz tartani a határidőket, mert addig több hatástanulmánynak kell elkészülnie, nem beszélve a tervezésről, a közbeszerzésekről. Ismertette: 1000 ágyas komplexumban gondolkodnak, amely részben megoldaná Dél-Buda ellátását. Az intézménynek 24 órában kellene felvételes ügyeletet biztosítania és el kell tudnia látni a Dunántúl északkeleti részének legkomolyabb, úgynevezett hármas szintű ellátását is.