1p
A családjára és a munkájára akar koncentrálni a CIG-csoport életbiztosítójának eddigi vezetője, aki 2010 januárja óta állt a hazai biztosító élén. Gaál Csabát az a Csurgó Ottó váltja, aki eddig a csoport másik biztosítótársaságának vezetői posztját töltötte be - de mindkét posztját megtartja.

Gaál Csaba, a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. vezérigazgatója 2012. április 18-i hatállyal lemondott posztjáról. Helyét Dr. Csurgó Ottó veszi át, aki egyben a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. vezérigazgatói pozícióját is betölti. Gaál Csaba vezető aktuáriusként 2012. december 31-ig folytatja tovább munkáját a vállalatnál. A CIG Csoport két biztosítótársaságának közös vezetésétől az Igazgatóság a szinergia hatások még eredményesebb kiaknázását és a költséghatékonyság további fejlődését várja.

Csurgó Ottó veszi át az életbiztosítót is



A változással kapcsolatban Gaál Csaba elmondta, a vezérigazgatósággal kapcsolatos bürokratikus és szervezési teendők időm nagy részét elvették a számomra két legfontosabb dologtól: a családomtól és a szakmámtól. Ezért úgy döntöttem, lemondok tisztségemről.

Dr. Csurgó Ottó a cég új vezérigazgatója hozzáfűzte, "nagyon hálásak vagyunk Gaál Csabának, aki 2010. januárjától töltötte be a vezérigazgatói tisztséget. Mások mellett neki is köszönhető, hogy a CIG Pannónia a hazai biztosítási piac egyik meghatározó szereplőjévé fejlődött. A vállalat stratégiája nem változik, folytatjuk az új termékek fejlesztését és piaci bevezetését".

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG