3p
Nyáron se volt pangás az álláskeresési piacon. Mikre figyelj az önéletrajzodnál?
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Bár egy tavasszal végzett kutatás szerint a közepes- és nagyvállalatok mindössze 18 százaléka tervezi hosszú távra előre az üzleti stratégiáját és a létszámigényét, és 32 százalékuknál sem egyik, sem másik vonatkozásban sincs tudatos, legalább három évre előretekintő tervezési gyakorlat, azért az elkövetkező évi növekedésre történő tervezés valamilyen formában a legtöbb cégnél megjelenik.

„A cégeknek a nyarat követő időszak nagyon gyorsan fordul át őszbe és az év végére való felkészülésbe, a nagyobb cégek pedig már javában a következő évi tervezést végzik. Figyelembe véve, hogy ez az időszak a tavaszihoz képest szegényebb az állásbörzéket illetően, ezért az egyéni lépéseknek, az állásközvetítőkhöz történő jelentkezésnek megnő a szerepe – rajtuk keresztül pedig akár tucatnyi céghez is lehet egyetlen jelentkezéssel egyszerre eljutni”  – véli Dobár Attila, a Job Kft. ügyvezető igazgatója.

A karácsony, újévi időszak mellett a nyár vége a másik hagyományos „fogadkozási” időszak. Aki munkát keres, annak első fogadalomként azt érdemes vállalnia, hogy felfrissíti önéletrajzát, és azt újból elküldi az állásközvetítéssel foglalkozó cégeknek.

A leggyakoribb hibák az önéletrajzban

„Bármennyire triviálisnak tűnik, mégis nagyon sok összecsapott, helyesírási hibákkal teli önéletrajzzal találkozunk. Milyen benyomást tesz egy CV, amiben már első ránézésre is hiányosak az adatok, nincs feltüntetve a legfrissebben szerzett képesítés vagy határozottan ballagáskorinak tűnik a jelentkező fényképe?  – mondta Dobár Attila.

Egy aktív nyarat követően különösen fontos, hogy az önéletrajzot a személyiségről gazdagabb képet adó „soft” információkkal frissítsék. Szerepeljen benne, ha az illető önkéntes munkát vállalt, nyáron is időt szánt a tanulásra, legyen benne információ a problémamegoldási, kreatív, monotónia tűrési vagy épp a csapatban történő dolgozás képességéről. A személyiségről ezek a „soft” információk sokszor gazdagabb információt adnak, mint a végzettségek és képzettségek puszta felsorolása”

A közösségi médiát is nézik az álláshirdetők

A szakember arra is felhívja a figyelmet, holgy azt is érdemes végiggondolni, hogyan akar a közösségi médiában megjelenni az álláskereső.

"Senkinek nem érdemes a személyiségétől eltérő módon megjelennie, de azért gondoljunk arra, hogy a Facebook vagy különösen a LinkedIn megjelenésünkre egy reménybeli munkaadó is rákukkanthat. Ezt a képet látja az adott cég HR-se például egy interjú előtt. Érdemes tehát fokozatosan olyan posztokkal bővíteni az oldalt, ahol az illető érdeklődéséról, tevékenységi területéről is szerepel információ. Most, a munkaerőpiaci bővülésével, a recesszióból történő kilábalással egyre több lehetőség nyílik meg. Ha valaki ezeket meg akarja ragadni, javaslom, szánjon időt az első lépések megtételére.” – összegezte Dobár Attila.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG