2p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

Ingyenessé teszik az első nyelvvizsgát a 35 év alattiaknak.
Hallgatók feladatlapot töltenek ki műszaki angol nyelvi próbanyelvvizsgán a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Nyelvvizsgaközpontjában. (Kép forrása: MTI Fotó, Marjai János)

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára, Novák Katalin elmondása szerint a program jövőre indul. A térítés utófinanszírozással történik majd, a sikeres nyelvvizsga után az Új Nemzedék Központnál lehet majd kérni a vizsgadíj visszatérítését. A fokozat azonban mindegy, így első alkalommal lehetőség van ingyen bármelyik szintű (alap, közép, felső) nyelvvizsgát ingyen megszerezni.

Novák Katalin hozzátette: az intézkedés az ország és a fiatalok versenyképességét is segíti, mert ugyan sokan beszélnek idegen nyelvet, az erről papírral is rendelkezők száma azonban stagnál: a 15-29 éves korosztálynak csupán 31 százaléka tett le nyelvvizsgát. A munkáltatónál ugyanakkor sokszor követelmény az írásbeli és a szóbeli vizsga együttes megléte, így egy ilyen komplex nyelvvizsgát áll a térítés is. Ennek összege megegyezik az emelt szintű érettségi megszerzéséhez szükséges nyelvvizsga díjával, vagyis 34 500 forint.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG