"Szerintem közpénzen, adófizetők pénzből egyetemen tanítani, taníttatni középszerű teljesítményű fiatalokat nem érdemes" – mondta a kormányfő arról, hogy a mostani felvételi eljárásban a minimum ponthatár 240 volt, vagyis ennyivel már be lehetett jutni akár államilag is támogatott szakokra. A kormányfő ma reggel a közrádióban nemcsak a devizahitelek kivezetéséről és egy lehetséges luxusáfa bevezetéséről beszélt, hanem arról is, hogy a 240-es limit a "középszer ponthatára".
Voltak, dolgok, amik a kommunizmusban jobban működtek
"Nem vagyok az ellen, hogy a közepes képességűek is tanuljanak, de nekik nem egyetemen kellen tanulniuk, nekik egy másfajta képzésre van szükségük" – mondta a kormányfő.
"Sajnálom, hogy ilyeneket kell mondanom, de a kommunista rendszerben voltak dolgok, amelyek ésszerűbbek voltak, mint a mai dolgok" - jelentette ki Orbán az egykori és a mostani szakképzési rendszer különbségére utalva. A miniszterelnök szerint minden diáknak a képességeinek megfelelő képzési formára van szüksége.
A miniszterelnök egyetért abban az MSZP oktatáspolitikusával, az oktatási tárca egykori vezetőjével, Hiller Istvánnal, hogy a bekerülés alsó limitjét emelni kell. A mostani eljárásba utólag már nem fognak belenyúlni, Orbán szerint ebből tanulni kell.
A kormányfő szerint voltak dolgok, amik a kommunizmusban ésszerűbben működtek.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Ez csak a kezdet? Adócsökkentéssel rúgta be az ajtót a szupersztár expolgármester
2 perce
-
Egy Harkiv megyei települést foglaltak el az oroszok, folytatódott a csapás Odessza kikötőjére
17 perce
-
Lesújtó adat érkezett: ismét többszáz menekült veszett oda az óceánba
40 perce
-
Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
körülbelül 1 órája
-
Vizsgálat indul Hollandiában az interneten vásárolt gyógyszerek veszélyei miatt, több haláleset történt
körülbelül 1 órája
-
Itt az új brit kormányfő első lépése: október elsejétől csökkenti a lakossági áramszámlákat
2 órája
-
A miniszter sem hagyhatta szó nélkül, hogy tengernyi víz folyik el a semmibe Magyarországon
2 órája
Mfor.hu Top24
- Mintha elvágták volna a drága állami ingatlanok értékesítését
- Fizet a Temu, mint a katonatiszt a magyaroknak
- Népszavazás is lehet az április 12-i Demokrácia napjáról
- Zsebre megy: Trump a plafonon lehet a csillagászati benzinár miatt
- Súlyos béklyótól szabadulnának Kármán Andrásék, az EU árgus szemekkel figyel
- Húzónevekkel erősít a közmédia
- Kapitány István elrendelte: ez vár a békéltetőkre
Karrier
Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier
Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier
A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier
Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier
Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja.
Karrier
Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier
Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint.
Karrier
Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak.
Karrier
Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier
Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Heti top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Brüsszelben csak ámulhatnak a Budapestről érkező híreken 2026. július 17. 05:43
- Megint elmeszelte Magyarországot az Európai Unió bírósága 2026. július 17. 13:14
Havi top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot 2026. július 9. 11:52
Friss
Nemzetközi
Egy Harkiv megyei települést foglaltak el az oroszok, folytatódott a csapás Odessza kikötőjére
Több gyermek is súlyosan megsérült.
17 perce
Nemzetközi
Lesújtó adat érkezett: ismét többszáz menekült veszett oda az óceánba
A hajón lévő élelem és ivóvíz már az indulást követő tíz napban elfogyott.
40 perce
Nemzetközi
Vizsgálat indul Hollandiában az interneten vásárolt gyógyszerek veszélyei miatt, több haláleset történt
Egy konkrét ügy, és 27 haláleset áll a háttérben.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Óvadék lett volna belőle, végül 55 millió dollárért kelt el Diddy luxusvillája2026. július 20. 17:49 -
A pályán Spanyolország, a kasszánál az Adidas nyerte a világbajnokságot2026. július 20. 17:40 -
Madonna, Bieber, Shakira és Tom Cruise: Super Bowlt csinál a FIFA a vb-döntőből2026. július 19. 07:00 -
50 millió dollár a vb-döntő tétje – közel egymilliót kaphatnak a spanyol játékosok2026. július 19. 07:00 -
Több mint 10 milliárd forintért kelt el az NBA-sztár luxusvillája2026. július 18. 20:45
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Kilőtt az OTP árfolyama, története legnagyobb felvásárlását hajtotta végre a bank
11:56
-
Baleset Felnémeten, felborult egy autó
08:04
-
Forsthoffer Ágnes: nem maradnak következmények nélkül az indoklás nélküli képviselői hiányzások
06:40
-
Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnöki jelölést
19:16
-
Erős forint: ezekben a szakmákban nőhet a leépítések kockázata
14:47
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
top 24
-
Milliárdok a párnacihában: a bankjegyek fele már 20 ezres
2026. július 21. 05:44
-
Esik az arany ára
2026. július 20. 16:27
-
Ki legyen az új köztársasági elnök? – az utca emberét kérdeztük, még Polgár Judit nemje előtt
2026. július 20. 19:39
-
Méregdrágává vált a benzin Amerikában
2026. július 21. 06:37
-
Mi járhat Varga Mihályék fejében?
2026. július 20. 17:44




