3p
Szeptember végére kongresszust hívtak össze, ahol eldöntik, milyen nyomásgyakorlással akarják elérni céljukat.
MTI Fotó: Kovács Tamás

A pedagógusok túlterheltségére és a pálya elöregedésére figyelmeztetett Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke a tömörülés pénteki budapesti tanévnyitó sajtótájékoztatóján.

Az érdekvédelmi tömörülés vezetője kifejtette: az elmúlt tanévben a PSZ hat hónapon át küzdött a béremelésért, az óraszámok csökkentéséért, a munkaterhek mérsékléséért.

Elkeseredettek

Az óraszámok csökkentése kardinális kérdés, az elmúlt időszak problémáinak alapja - mondta. Ragaszkodtak a fix heti óraszámokhoz. Hozzátette: reménykeltőek voltak az egyeztetések, még arra is volt esély, hogy már a mostani tanévben emelkedjenek a bérek. Mérhetetlenül elkeseredtek, amikor látták, hogy sem a jövő évi költségvetésben, sem a köznevelési törvényben nem látták viszont mindezt - jegyezte meg Szabó Zsuzsa, aki szerint ez a tanév is ugyanúgy kezdődik, mint az elmúlt évi, azaz semmi nem változott.

Míg a garantált bérminimum 2014 óta 72 százalékkal nőtt, addig a pedagógusok bére csak 27 százalékkal. Hol van itt a folyamatos béremelés - kérdezte. Míg 2017-ben 6324 fiatal állt munkába, de a kötelező minősítésre kevesebb, mint a felük jelentkeztek. A következő 15 évben 60-70 ezren lépnek nyugdíjaskorba, de csak néhány ezren lépnek be a rendszerbe. Mitől vonzó a pedagógus pálya? - tette fel a kérdést.

Szabó Zsuzsa szerint ilyen állapotban, ilyen túlterhelés mellett pedagógusokkal tanévet kezdeni nem lehet.

Az országos vezetés szeptember 22-re kongresszust hívott össze, amely arról dönt, hogy mikor és mi lesz az a nyomásgyakorlási forma, amivel elérhetik céljaikat - közölte. Tűréshatáruk végére értek, minden eszközt bevetnek követeléseik érdekében - jelentette ki.

Totyik Tamás, a PSZ alelnöke azt mondta: egyértelmű és határozott lépéseket várnak a kormánytól a béremelések ügyében. Álláspontjuk szerint becsapja a kormány a társadalmat, az igazgatók pótlékának növelése és a gyakornoki idő megváltoztatása is csak a pedagógusok töredékét érinti.

A pedagógusok létszámáról azt mondta: ha így folytatják, 10-15 év múlva nem lesz pedagógus, és nagyon kevesek "luxusa" lesz az állami oktatás. Az OH statisztikáira hivatkozott, miszerint 15 ezer elsőéves hallgatóból ötezren jelentkeztek munkára, minősítő vizsgára pedig 2800-an. Éves átlagban eközben 4500-5000 pedagógus megy nyugdíjba.

68 óra egy héten

Beszámolt arról, hogy a pedagógusok munkaterheléséről kérdőívet tettek közzé, és két nap alatt közel 1600 válasz érkezett. Ennek alapján a válaszadók 68 órát dolgoznak egy héten, a legjobban leterheltek akik tanfelügyeletet, minősítést végeznek. A tantárgyfelosztásban átlag 24 óra volt a tanítással lekötött idő, a válaszadók 44 órát helyettesítettek átlagosan az elmúlt tanévben, felkészülésre átlagosan 12 órát fordítottak.

Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke reagált Palkovics László innovációs miniszter nyilatkozatára, miszerint szeptemberben önálló szakképzési és felnőttképzési törvény kerülhet a parlament elé. Kijelentette: nem megengedhető, hogy a szakképzést kiszakítsák a köznevelés rendszeréből. Ez elfogadhatatlan, ellene minden módon tiltakoznak - fogalmazott, és jelezte: a szakképzési és innovációs tanács mielőbbi összehívását kezdeményezik.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG