A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) vezetőjének nem volt arról tudomása, hogy több ezer pedagógusnak nem érkezett meg a fizetése múlt hét pénteken. Az ország legnagyobb foglalkoztatójának számító központ vezetője, Marekné Pintér Aranka, azt mondta, ha volt is ilyen, kivizsgálják az esetet.
Februárban előleget kaptak voltak a tanárok a januári fizetésükből?
A Magyar Nemzet vasárnap számolt be róla, hogy többek között Borsodban, Pest megyében és Pécsett a tanárok nem kapták meg a fizetésüket. A lap online kiadásának a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke, Mendrey László nyilatkozott, aki elmondta, birtokukba került az a levél, amit a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ küldött szét az iskoláknak. Eszerint a problémát az okozza, hogy az iskolák állami fenntartásba vételénél késve és hibásan kerültek be az adatok a számfejtő rendszerbe. A PDSZ úgy tudja: azok, akik nem jutnak a fizetésükhöz, előleget igényelhetnek.
Nehezen érthető, de a helyzet Mendrey szerint úgy áll, hogy akik nem kapták meg a januári fizetésüket, azoknak ezt ma kell jelezniük, és péntekig előleget kapnak a számlájukra. Február elején a januári fizetésből. A PDSZ elnöke szerint egyhetes késéssel juthatnak a tanárok pénzhez, és azt "értelemszerűen majd 6 hónapon keresztül levonják a bérükből". Erre azért is van szükség, mert nagyon nehéz helyzetbe kerülhetnek azok, akiknek a bank 5-én levonja a törlesztőrészletet.
Cáfol a KLIK, de csúszás volt
A KLIK vezetője cáfolta a szakszervezet értesülését, de azt mondta, ha tudomására jut ilyen eset, azt kivizsgálja. Arra nem tudott választ adni Marekné Pintér Aranka, hogy az 1-jén (tehát múlt hét pénteken) elutalt pénzek miért nem érkeztek meg a címzettekhez. Az utalást végző Magyar Államkincstár nem válaszolt a lap kérdéseire. Közleményben tudatták később, hogy hétfőn mindenki megkapja a pénzét. Ezek szerint tehát volt késlekedés, amiről a KLIK vezetője nem tudott. A hétfőn elutalt pénzek valószínűleg nem előlegként érkeznek meg.
Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026
A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.
Vegyen részt Ön is!
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
A GVH elnöke hat évre újrázik
9 órája
-
Izrael „megnyerte” az iráni háborút, de céljai még nem teljesültek
9 órája
-
Keir Starmer az ukrán elnöknek: „Nem veszíthetjük szem elől Ukrajnát”
10 órája
-
Donald Trump szerint a NATO „nagyon ostoba hibát” követett el
10 órája
-
A tarkóján érezte a hideg szelet a forint, összeszedte magát
10 órája
-
Tombol az erőszak Ciszjordániában, sorra ölik a palesztinokat
11 órája
-
Megkezdődtek az iráni háború miatti lemondások Amerikában
11 órája
- Több millió tonna károsanyag kerülhet a levegőbe az idei foci-vb miatt
- Politico: kezdenek nagyon bepipulni Orbán Viktorra Brüsszelben
- Szerdától itt a 700 forintos gázolaj – tovább folytatódik az árrobbanás a kutakon
- Lehet Magyarországon olcsó vízparti nyaralót venni – mutatjuk, hol
- Hatalmas változás a magyar Revolut-ügyfelek életében
- Trump: „Bármit megtehetek Kubával”
- Beadta a derekát Volodimir Zelenszkij Barátság-ügyben
- Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel 2026. március 12. 17:16
- Egy évet sem ért meg Szabó Zsófi új vállalkozása 2026. március 11. 13:24
- Az áprilisi választás után jön a neheze a győztesnek – megszólalt a Fitch Ratings 2026. március 13. 10:22
- Mindjárt elfogy a magyar állam devizaadósság-kerete, pedig még csak március van 2026. március 11. 08:43
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- A Covidnál is nagyobb sokk következik 2026. február 18. 10:21
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
Izrael „megnyerte” az iráni háborút, de céljai még nem teljesültek
Az izraeli külügyminiszter nyilatkozott.
-
Titkos aranylabirintus London alatt: itt őrzik 60 ország kincseit2026. március 17. 16:00 -
Rekordévet zárt Tiborcz István bankja2026. március 17. 06:00 -
Keszthelyi Erik cége új szponzorként tűnik fel a veszprémi kézicsapatnál2026. március 16. 15:50 -
Gazdag magyarok szállnak be a légi üzletbe: közös céget alapított Wáberer György és Emőri Gábor2026. március 16. 06:00 -
Hat zenész a világ milliárdosai között2026. március 13. 14:50
További hírek >
-
Robbanásszerűen fejlődik a sportipar
16:56
-
Magyarországon a legmagasabb az infláció a visegrádi országok között
16:13
-
150 új munkahely: nagyot lép a Metal Kingdom
15:24
-
Tatán épül a régió legnagyobb toast-gyára, naponta 100 tonna kenyér készül majd
13:49
-
Kamattámogatott hitel: 23 ezer vállalkozás csapott le a lehetőségre
13:23
-
Szolíd éjszakai élet Damaszkuszban: betiltották az alkoholt a szórakozóhelyeken
16:44
-
Teljes leállás Berlinben: egynapos sztrájk a repülőtéren
15:51
-
A húsvét időpontjáról a régmúltban egy zsinaton döntöttek
15:12
-
Bejutott a magyar csapat a Bocuse d'Or lyoni világdöntőjébe
09:44
-
Magyar kezdeményezés csökkenti a töredezettséget a független szállodák között
09:25
-
Nem sikerült a Dobó teret félig sem megtöltenie Egerben a Fidesznek és Orbán Viktornak, a webkamerát is le kellett kapcsolni
20:45
-
Kiszivárgott Orbán Viktor egri beszéde!
13:16
-
Nemzetközi siker: díjat nyert egy egri kötődésű animáció a New York-i Philip K. Dick Filmfesztiválon
10:46
-
Egerszalók–Verpelét Minisprint autóverseny lesz a hétvégén - útlezárások várhatók
09:00
-
1848 méteres emlékfutást rendeznek középiskolásoknak az Érsekkertben
07:55
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
-
Ukrajna elfogadta az EU ajánlatát a Barátság kőolajvezeték helyreállítására
2026. március 17. 13:20
-
A magyar kormány most tényleg kihúzta a gyufát Brüsszelben – írja a Politico
2026. március 17. 09:03
-
Orbán Viktor és Robert Fico átírták az uniós csúcs napirendjét
2026. március 17. 10:41
-
Egy másik háborúban is súlyos fordulat történt hétfő éjjel
2026. március 17. 06:48
-
Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
2026. március 17. 06:11
A miniszterelnök jabvasolta. 

