A korábbiakkal ellentétben a Dunaferrnél munkahelyüket elvesztő, és az Acélalapítványhoz átkerülő munkavállalók az első 6 hónapban nem bérük 80 százalékát, hanem teljes bérüket kézhez kapják, így döntött a Dunaferr Foglalkoztatásért Acélalapítvány december 3-i kuratóriumi ülésén. A második 6 hónapban ez az összeg a bér 80 százalékára változik. Amennyiben a második 6 hónapban a támogatott munkát végez, szintén meg fogja kapni a kiegészítéssel együtt bérének 100 százalékát.
Az Acélalapítvány közleménye szerint nem csupán anyagilag támogatják az elbocsátott munkavállalókat, hanem képzésekkel, mentorálással, a munkaügyi központ által szervezett előadásokkal, jogi tanácsadással is.
Döntöttek arról is, hogy amennyiben a munkavállaló a támogatás megkezdésétől számított 1 éven belül bármilyen jogcímen nyugdíjjogosulttá válik, akkor a 100 százalékra történő bérkiegészítést a nyugdíjjogosultság megszerzéséig, de legfeljebb 1 éven át pályázati forrásból biztosítják számukra.
„A mai viszonyokhoz igyekeztük alakítani az Alapítvány szabályait, működését. A bejelentett változások mind az álláskeresők érdekeit szolgálják, hiszen bérük nagyobb részéhez juthatnak hozzá, és körültekintőbben választhatnak új munkahelyet” – mondta Poszpischil László a kuratórium titkára. Ma a legfontosabb cél az, hogy ne szakadjanak el a munka világától, és ezáltal minél könnyebben és gyorsabban térhessenek vissza a munkaerő piacra” – tette hozzá.
A kiegészítő forrásokat legfeljebb 400 támogatott részére tudja biztosítani az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft.
Az első hat hónapban teljes bérüket, a másodikban nyolcvan százalékát kapják. Azok, akiket a Dunaferr Foglalkoztatásért Acélalapítvány támogat.
A rovat támogatója:
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Jó lapokat osztottak Magyar Péternek Brüsszelben? Ez Viszont Privát
10 perce
-
Őrökkel figyelteti a kórházakat Hegedűs Zsolt májustól
2 órája
-
Gin a pálinkafőzdéből? Irány a világelit
2 órája
-
Ráakadtak – budai ház aljában parkolnak Somlai Bálint luxusautói
3 órája
-
Magyar Péter húga kiszáll a következő évekre
3 órája
-
A semmiből jött – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
4 órája
-
Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
5 órája
Mfor.hu Top24
- A ’90-es rendszerváltás óta nem látott fejleményt hoz itt is Magyar Péter miniszterelnöksége?
- Lerohant segélyflotta: magyar férfi a letartóztatottak közt
- Tengernyi adatot loptak a kormányközeli médiacégtől – nyilvánosságra hozták
- Budapesti lakosok, banki ügyfelek – mutatjuk a május eleji változásokat!
- Ennyit ér: berobbant a forint a majálisok idejére
- Hegedűs Zsolt: Új rend jön az egészségügyben
- Nagy üzletbe csapott a Bajnai Gordon által vezetett cég
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV
Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése.
Heti top
- Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben 2026. április 29. 18:28
- Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be? 2026. április 25. 14:27
- Főhet a feje Magyar Péternek: eljárásokat indított Brüsszel Magyarországgal szemben 2026. április 29. 15:46
- Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak 2026. április 25. 12:36
Havi top
- Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után 2026. április 14. 12:17
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból 2026. április 14. 07:12
- Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak 2026. április 16. 10:07
Friss
Nemzetközi
Magyar érintettje is van a lerohant segélyflotta ügyének
Majdnem 200 aktivista érintett.
5 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Növekvő bevétel, csökkenő nyereség a magyar milliárdosok energiaitalos cégénél2026. április 30. 14:30 -
Vannak kivételek: átengedték a Hormuzi-szoroson az orosz milliárdos szuperjachtját2026. április 30. 05:30 -
Integrációval és nemzetközi kapcsolatokkal erősítené pozícióját a milliárdosok alkuszcége2026. április 29. 12:30 -
Megerősítette a milliárdos: Bódog Tamás marad a Nyíregyháza vezetőedzője2026. április 29. 05:30 -
Balogh Levente sportvezetői szerepre készül a Magyar Judo Szövetségnél2026. április 28. 14:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Horváth László ül be Szécsi helyére a parlamentbe
17:19
-
Sior: rajzok haza 84.
15:52
-
Családi okokra hivatkozva lép vissza Szécsi, Gulyás „harag nélkül megértette”
12:55
-
Éles hangvételű írás bírálja az egri színházi viszonyokat
11:38
-
Bódi Zsolt képviselő sértő közgyűlési kijelentése után vizsgálatot követelnek Vágner Ákos polgármestertől
10:46
legolvasottabb
-
Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
2026. április 14. 12:17
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból
2026. április 14. 07:12
-
Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak
2026. április 16. 10:07
-
Rakétaként lőtt ki a forint és az OTP, Mészáros Lőrinc cégei zuhannak a tőzsdén
2026. április 13. 10:11
top 24
-
Bajnai Gordon is érintett: felvásárolják a tanácsadó céget
2026. május 1. 10:44
-
Bod Péter Ákos: Baráti elválás a forinttól
2026. május 1. 06:04
-
Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
2026. május 1. 09:51
-
Magyar Péterék visszautalnak 100 milliót Wáberer Györgynek
2026. május 1. 09:24
-
Lassan vége a jó világnak, jön a drágulás a bankoknál
2026. április 30. 19:34
Erre már érdemes felfigyelni. 

