Hirdetés
Hirdetés

Hatalmas cégtemetőt buktattak le a hatóságok

2017. február 16., 10:15

Összesen 86 csődközeli céget tüntettek el, 38 ember ellen emeltek vádat.

Egy több mint tíz éve működő ügyletet tártak ezzel fel a nyomozók, Szalóki Zoltán megyei főügyész elmondása szerint a másodrendű vádlott egészen 2006 óta foglalkozott különböző tartozásokat felhalmozó gazdasági  társaságok jogellenes adásvételének közvetítésével. Ehhez egyebek mellett újsághirdetéseket adott fel, majd a nála jelentkező eladók számára "vevőket" szerzett, akik hajlandóak voltak a gazdasági társaságokat a nevükre venni, néhány ezer forintért cserébe.

Ugyanakkor nem a névleges vevők fizettek az eladóknak, sőt, az eladók adtak át többnyire 150 és 300 ezer forint közötti összeget a másodrendű vádlottnak közvetítői díjként. Ő ebből a pénzből fizette ki a közreműködőit, míg a nincstelen "vevők" általában 5 és 20 ezer forint közötti összeget kaptak. A nevükre vett, anyagilag kiüresedett vállalkozásoktól a fennálló tartozásokat ezek után lehetetlen volt behajtani. Az érintetteket többrendbeli közokirat-hamisítás, sikkasztás, költségvetési csalás, valamint közbizalom elleni, részben vagyon elleni, részben a költségvetést károsító bűncselekmények miatt állíthatják bíróság elé. Leülendő börtönt kaphatnak.

Hirdetés
Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Merkel most már komolyan hadat üzent Orbánéknak, tényleg elvonná a pénzeinket

Merkel most már komolyan hadat üzent Orbánéknak, tényleg elvonná a pénzeinket

Németország kész az EU-ra több pénzt költeni, de csak bizonyos feltételek teljesülése esetén. Például azoknak menjen, akik nem tesznek neki keresztbe. Merkel kancellár terve szerint azok kapnának EU-támogatásokat, akik menekülteket fogadnak be, és betartják a jogállamiságot, az EU-alapelveket. Nyakunkon az EU-csúcs.

Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

  • BUX38353.66-0.75%
    DAX9823.5-2.77%
    EUR/HUF311.610%
    EUR/USD1.08340%
    Arany1118.150%

Szavazás

Ön fektetne pénzt bitcoinba vagy más kriptodevizába?