A munkanaphatástól megtisztított index 1,7 százalékkal emelkedett. A termelés az év első hat hónapjában 1,6 százalékkal alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari termelési index júniusban 1,2 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a Privátbankárral.
Az exportot is az autógyártás pörgeti
Az ipari export az idei év első hat hónapjában 1,4 százalékkal emelkedett, míg júniusban 0,5 százalékkal csökkent 2012 azonos időszakához viszonyítva. A feldolgozóipar exportértékesítésének közel felét adó két alágból a majdnem egyharmad súlyú járműgyártás kivitele júniusban 9,6 százalékkal bővült. A másik meghatározó alág, a feldolgozóipari exportban egyhatod súlyt képviselő számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának exportvolumene 5,8 százalékkal visszaesett.
Az ipar belföldi értékesítése január–júniusban 4,1, júniusban 4,5 százalékkal csökkent 2012 azonos időszakához képest. A feldolgozóipar belföldi eladásai júniusban jelentősen, 8,3 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól.
Az ipar nemzetgazdasági ágai közül 2013 júniusában a feldolgozóipar termelése 0,3 százalékkal, a csekély súlyú bányászaté 12 százalékkal csökkent 2012 azonos időszakához viszonyítva. Az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) kibocsátása 6,8 százalékkal alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában.
Csak az autók
2013 júniusában a feldolgozóipar tizenhárom alága közül mindössze háromban regisztráltak termelésbővülést, a többi alágban 1,4 és 14,8% közötti volumencsökkenést mértek. A jelentősebb súlyú alágakból az ipari termelés motorja, a feldolgozóipari termelés majdnem egynegyedét adó járműgyártás kibocsátása 13,7 százalékkal nőtt. Júniusban a kivitel mellett az iparág hazai eladásai is emelkedtek az alkatrészek iránti megnövekedett kereslet miatt.
Az előző havi kétszámjegyű visszaesés után júniusban csupán 4,8 százalékos csökkenést mért a KSH a második legnagyobb súlyú alágban, a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásában. A rangsorban harmadik alág, a feldolgozóipari termelés több mint egykilencedét képviselő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása számottevően, 9,4 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt.
A feldolgozóipar három legnagyobb súlyú alága közül csak a járműgyártásban regisztráltak növekedést, ellenben a híradás-technikai berendezések és az elektronikus fogyasztási cikkek, valamint az élelmiszerek iránti kereslet visszaesése folytatódott. Idén júniusban az ipari termelés 0,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
A nap képe: Sulyok Tamás hamar talált magának más elfoglaltságot
5 perce
-
Ez csak a kezdet? Adócsökkentéssel rúgta be az ajtót a szupersztár expolgármester
20 perce
-
Egy Harkiv megyei települést foglaltak el az oroszok, folytatódott a csapás Odessza kikötőjére
35 perce
-
Lesújtó adat érkezett: ismét többszáz menekült veszett oda az óceánba
körülbelül 1 órája
-
Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
körülbelül 1 órája
-
Vizsgálat indul Hollandiában az interneten vásárolt gyógyszerek veszélyei miatt, több haláleset történt
körülbelül 1 órája
-
Itt az új brit kormányfő első lépése: október elsejétől csökkenti a lakossági áramszámlákat
2 órája
Mfor.hu Top24
- Súlyos béklyótól szabadulnának Kármán Andrásék, az EU árgus szemekkel figyel
- Magyar Péter a legfőbb ügyésztől is megválna
- Hajszállal görbült csak meg a forint
- Mészáros Lőrinc mesés vagyon helyett csak némi aprót tart a misztikus alapítványában
- Most mi lesz? Kissé beszorult a forint
- Húzónevekkel erősít a közmédia
- Már a Balatonnál pihen Sulyok Tamás
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
Heti top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Brüsszelben csak ámulhatnak a Budapestről érkező híreken 2026. július 17. 05:43
- Megint elmeszelte Magyarországot az Európai Unió bírósága 2026. július 17. 13:14
Havi top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot 2026. július 9. 11:52
Friss
Nemzetközi
Egy Harkiv megyei települést foglaltak el az oroszok, folytatódott a csapás Odessza kikötőjére
Több gyermek is súlyosan megsérült.
35 perce
Nemzetközi
Lesújtó adat érkezett: ismét többszáz menekült veszett oda az óceánba
A hajón lévő élelem és ivóvíz már az indulást követő tíz napban elfogyott.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Vizsgálat indul Hollandiában az interneten vásárolt gyógyszerek veszélyei miatt, több haláleset történt
Egy konkrét ügy, és 27 haláleset áll a háttérben.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Óvadék lett volna belőle, végül 55 millió dollárért kelt el Diddy luxusvillája2026. július 20. 17:49 -
A pályán Spanyolország, a kasszánál az Adidas nyerte a világbajnokságot2026. július 20. 17:40 -
Madonna, Bieber, Shakira és Tom Cruise: Super Bowlt csinál a FIFA a vb-döntőből2026. július 19. 07:00 -
50 millió dollár a vb-döntő tétje – közel egymilliót kaphatnak a spanyol játékosok2026. július 19. 07:00 -
Több mint 10 milliárd forintért kelt el az NBA-sztár luxusvillája2026. július 18. 20:45
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Kilőtt az OTP árfolyama, története legnagyobb felvásárlását hajtotta végre a bank
11:56
-
Baleset Felnémeten, felborult egy autó
08:04
-
Forsthoffer Ágnes: nem maradnak következmények nélkül az indoklás nélküli képviselői hiányzások
06:40
-
Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnöki jelölést
19:16
-
Erős forint: ezekben a szakmákban nőhet a leépítések kockázata
14:47
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
top 24
-
Milliárdok a párnacihában: a bankjegyek fele már 20 ezres
2026. július 21. 05:44
-
Esik az arany ára
2026. július 20. 16:27
-
Ki legyen az új köztársasági elnök? – az utca emberét kérdeztük, még Polgár Judit nemje előtt
2026. július 20. 19:39
-
Méregdrágává vált a benzin Amerikában
2026. július 21. 06:37
-
Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
2026. július 21. 10:57




