1p
KKV
Az új, negyedik mobilszolgáltató várhatóan a napokban alakul meg azt követően, hogy a Gazdasági Versenyhivatal a frekvenciatender kapcsán létrejövő közös vállalat alapítását, mint engedélyköteles tranzakciót megvizsgálja. Az új társaságról részletek nem ismertek,m szakértők szerint azonban legalább 2-300 ezer előfizetőre lesz szükségük, a saját hálózathoz pedig 50 milliárd forintra.

Az MTI információi szerint a GVH-vizsgálat még egy-két napot vesz igénybe, majd ennek lezárultával az új cég megalapítását sajtótájékoztatón jelentik be. Korábbi információk szerint kedden kellett volna megalakulnia a negyedik mobiltelefon-társaságnak, a nyertes a frekvenciapályázatot lezáró határozat szerint ugyanis a konzorciumi tagoknak - Magyar Posta Zrt., MFB Invest Zrt., MVM Zrt. - a jogerőre emelkedéstől számított tíz napon belül kell megalapítaniuk az új céget.

Az MTI információi szerint az MFB Invest csak mint pénzügyi befektető vesz részt az új cégben, megfelelő hozam reményében.

Egyetért? Vitatkozna?

Szóljon hozzá - számít a véleménye!

A Napi Gazdaság korábbi cikke szerint a jogerőre emelkedéstől számított 15 napon belül a pályázatok valamennyi nyertesének be kell fizetnie a frekvenciadíjat, a Vodafone-nak nettó 15,6, a Telenornak 7,3, a T-Mobile-nak 10,9 milliárd forintot, az új cégnek pedig 10 milliárd forintot. A Magyar Telekom már jelezte: határidőre befizetik a pénzt, ugyanakkor a januári NMHH-döntés miatt a bírósághoz fordulnak, mivel az árverési eljárásban és a határozatban is jogi hibákat vélnek felfedezni.

50 milliárdos beruházásra lehet szükség

Az új társaságról részletek egyelőre nem ismertek, ezeket a Magyar Posta korábbi közlése alapján a megalakulás után hozzák nyilvánosságra. Szakemberek szerint az MVM hálózatának apportálásával az új társaság még nem tudja megkezdeni a szolgáltatást, ahhoz ugyanis elengedhetetlenek a bázisállomások. Piaci vélemények szerint az sem kizárt, hogy egy beszállítóval sikerül olyan megállapodást kötni, hogy az induláshoz szükséges beruházási összeget csak később kelljen kifizetnie az új társaságnak.

Az MTI által megkérdezett szakértők szerint egy új mobilszolgáltató nullszaldós napi üzemi szintű működtetéséhez legalább 200-300 ezer előfizető kell, nem számítva a befektetés és beruházás megtérülését. Ahhoz pedig, hogy saját hálózata legyen, legkevesebb 50 milliárd forintot kell befektetnie.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG