1p
KKV
A Budapesti Közlekedési Központ a menetrendszerű hajójáratait 2013 januárjától csökkentett menetrenddel közlekedteti a téli utasigényekhez igazodva.

A 2013. január 1 – március 14. közötti időszakban munkanapokon csak a D11-es hajójárat közlekedik rövidebb üzemidőben, csúcsidőszakban óránként, csúcsidőszakon kívül kétóránként, a D12-es és D13-as járatok nem közlekednek. A téli menetrendben hétvégenként a minimális utasforgalom miatt egyáltalán nem közlekedik hajójárat.

A menetrendszerű hajójáratokat nem állíthatják le teljesen, mert akkor elveszne az uniós pénz, amiből a járatokat létrehozták, ezért döntöttek a csökkentett menetrend mellett - mondta Somodi László, a BKK vezérigazgató helyettese az Index.hu-nak. Somodi László elmondta, hogy naponta 7 hajó közlekedik, egy nap 1,3 millió forint  az üzemeletetés, havonta tehát 39 millió forint a hajójárat fenntartása.

Alig fél éve, 2012. július 1-jén indultak be Budapesten a rendszeres, hivatásszerű utasforgalmat is bonyolító hajójáratok. A D11, D12, D13-as jelzéssel ellátott hajójáratok népszerűek, melyet jól jellemez, hogy két nappal a beindulás után sűrűbb követést vezetett be a BKK, hogy ki tudja szolgálni az utazási igényeket. Ősszel is jelentős volt még az utasforgalom, azonban november közepe, télen azonban visszaesett a forgalom.

Több évtizedes szünet után közlekedik ismét menetrendszerű hajójárat Budapesten, ezért most állnak rendelkezésre először tételes utasforgalmi adatok az egyes szezonokra vonatkozóan. Ezek szerint a hajóágazatot nyáron kimagaslóan sok, télen azonban meglehetősen kevés utas veszi igénybe, melyhez nyáron sűrített, most pedig egy csökkentett téli menetrend bevezetésével alkalmazkodik a BKK.  

A BKK vizsgálja új, gyorsabb, modernebb hajók beszerzésének a lehetőségét, mely által a Duna budapesti szakaszán a jelenleginél gyorsabb, komfortosabb szolgáltatást tudna nyújtani.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG