A Veszprém Megyei Bíróság jóváhagyta a Pápai Hús 1913 Kft-nél született csődegyezséget és befejezetté nyilvánította a cég júliusban indult csődeljárását - jelent meg a Cégközlöny elektronikus kiadásában.
Ez azt jelenti, hogy a pápai húsipari cég nevéből eltűnik a "cs.a." jelzés, a társaság pedig korlátozásmentes piaci szereplőként folytathatja működését - áll a cég közleményében. Felidézték: a tavaly áprilisban önkormányzati tulajdonba került Pápai Hús 1913 Kft. a május végén felállt új menedzsment erőfeszítései ellenére július 9-én csődeljárási kérelem benyújtásáról döntött, hogy a csődvédelem idejére fizetési haladékot kapjon.
A csődegyezség január 16-án jött létre a Pápai Hús 1913 Kft. és hitelezői között, az egyezség arról szól, hogy a húsipari vállalat beszállítói követeléseinek mintegy ötven százalékát téríti meg.
Időközben a kormány arról döntött, hogy kártalanítja az élőállat beszállítókat, a sertéstartók fennmaradó követeléseit pedig a Vidékfejlesztési Minisztérium a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarán keresztül fizette ki a múlt év végén. A társaság tartozásainak mintegy negyede az élőállat beszállítókkal szemben állt fenn.
Vége a csődeljárásnak, a beszállítók megkapják tartozásuk felét. Az állam is beszállt a kártalanításba.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Észtország bemutatta a svéd fogvatartottakra váró börtöncellákat
12 perce
-
Trump újabb határideje: most az oroszoknak a békekötésre
31 perce
-
Luxuspiaci csoda: India lesz a következő Kína?
körülbelül 1 órája
-
Kijózanodott a forint, és ütőképes lett
körülbelül 1 órája
-
Trump újabb 90, vagy esetleg több nappal kitolja a mexikói vámmegállapodás határidejét
2 órája
-
Ide szálltak a magyar gripenek, és ott is maradnak
2 órája
-
A nemzetközi szelek felfelé fújták a BUX-ot
3 órája
Mfor.hu Top24
- Szkíta államra cserélték volna a NER-t, de lecsapott a rendőrség
- Mit hoz a csodahitel az ingatlanpiacon?
- Vitézy Dávid nem hisz Lázár Jánosnak
- Navracsics Tibornak is jutott egy kis osztogatnivaló pénz – itt van, kik örülhetnek
- Nagyon várja már az augusztusi nyugdíjat? Itt van, mikor érkezik
- Első a család: Deutsch Tamás testvérének is lett egy saját vagyonkezelő alapítványa
- Ha erre a szakmára vált, még kezdőként is jól kereshet
KKV
Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése.
KKV
Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV
Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda.
KKV
Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV
Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV
Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV
Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV
Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV
Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV
Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
Heti top
- Elon Musk cége éjszaka hazavágta az ukrán harci műveleteket 2025. július 25. 16:10
- Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára 2025. július 31. 10:08
- Erre vár Oroszország egyetlen repülőgép-hordozója 2025. július 25. 18:11
- Szerdán kiderül az igazság: izgulhat az Orbán-kormány 2025. július 27. 16:10
Havi top
- Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány? 2025. július 15. 11:14
- Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt 2025. július 2. 12:21
- Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal 2025. július 13. 08:34
- Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába 2025. július 21. 05:43
A privátbankár ajánlja
Friss
Nemzetközi
Észtország bemutatta a svéd fogvatartottakra váró börtöncellákat
Akár 600 svéd is Tartuban ülhet.
12 perce
Részvény / Deviza / Áru
Kijózanodott a forint, és ütőképes lett
Gatyába rázta magát a forint csütörtökön.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Újabb egzotikus állatok Hatvanpusztán – most antilopokat videóztak
19:31
-
Az időjárás miatt az utolsó pillanatokig kivár a kezdéssel a szombati színházi előadás a várban
18:45
-
Fejlesztés indulhat jövő ősszel - megújulhat a Mindszentty és a Csokonai utca
17:16
-
Kacsaverseny a gyógyításért – Jótékonysági esemény az egri kórház javára
12:53
-
Ügyfélkapu+: hagyja az utolsó pillanatra, megszűnik a Microsoft jelszókezelője
10:34
legolvasottabb
-
Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány?
2025. július 15. 11:14
-
Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt
2025. július 2. 12:21
-
Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal
2025. július 13. 08:34
-
Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába
2025. július 21. 05:43
-
Átlépett egy határt a forint
2025. július 14. 18:38
top 24
-
Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára
2025. július 31. 10:08
-
Magyarországon „érezhetően nagyobb a jólét, mint Németországban”, mondta egy német politikus Budapesten
2025. július 31. 07:09
-
Belebukott a korrupciós vádakba a miniszterelnök – egy messzi-messzi uniós országban
2025. július 31. 12:44
-
Megint keményen odacsapott Iránnak Amerika
2025. július 31. 07:41
-
Magyar Péternek kétharmad kell az összes uniós pénz visszaszerzéséhez – Szent-Iványi István a Klasszis Klub Live-ban
2025. július 31. 05:46
