A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) azt vizsgálta, hogy a vasúti piacnyitást követően a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GySEV) és a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. (MÁV), majd a Rail Cargo Hungaria Zrt. (RCH) egységes vasúti árudíjszabásaik meghatározásával, illetve a GYSEV és az RCH a között létrejött együttműködés szabályozására vonatkozó keretszerződéssel és az azzal összefüggésben tanúsított gyakorlatukkal versenykorlátozó magatartást folytattak-e.
Magyarországon 2004. május 1-jével a vasúti árufuvarozásban piacnyitás valósult meg. A korábbi, versenyt nélkülöző rendszerben vasúti árufuvarozási tevékenységet a MÁV, illetve a GYSEV végzett. Ebben a rendszerben a vasúttársaságok saját hálózatuk határain belül fuvarozhatták a feladott küldeményeket, amennyiben pedig a fuvaroztató által megadott fuvarozási útvonal túlnyúlt az adott vasút hálózatán a vasúttársaság az infrastruktúra határpontra érve átadta a küldeményt a másik vasúttársaságnak, amely továbbfuvarozta azt saját pályahálózatán.
A GVH eljárása során megállapította, hogy az RCH és a GySEV között 2006. január 1. és 2009. május 25. között a magyar vasúti árufuvarozási piac egymás közötti, területi alapú felosztására vonatkozó megállapodás volt érvényben. A vállalkozások megállapodása a vasúti piacnyitást megelőző időszakban kialakult status quo fenntartását célozta.
Az RCH és a GySEV egymás hagyományos szolgáltatási területeinek “tiszteletben tartásában” állapodott meg azzal, hogy egyrészt a MÁV és a GySEV infrastruktúráját egyaránt érintő fuvarokat az RCH és a GySEV közösen, az infrastruktúra határpontokon történő átadással továbbítja, másrészt a csak a MÁV vagy csak a GySEV hálózatot használó fuvarok esetén a másik vállalkozás szolgáltatási területére nem lépnek be. A GVH határozata szerint a megállapodással a magyar vasúti árufuvarozás két legjelentősebb szereplője osztotta fel egymás között a piacot.
A GVH azt is megállapította, hogy a piacnyitást követően az elvileg egymás közvetlen versenytársaivá váló vasúttársaságok egységes vasúti árudíjszabást állapítottak meg, ami versenykorlátozó ármegállapodásnak minősül. A megállapodás a 2004. május 1. és 2005. december 31. közötti időszakban a MÁV és a GySEV, majd a 2006. január 1. és 2007. július 17. közötti időszakban a MÁV Árufuvarozási Üzletágának önállóvá válásával megalakult RCH és a GySEV között állt fenn.
Az árufuvarozási díjak számításának alapjául szolgáló vasúti díjszabások egységessége a két – mindenkori – meghatározó piaci szereplő megegyezésén alapult: a vállalkozások díjszabásai egyidőben kerültek meghirdetésre, illetve módosításra, és mind formailag, mind tartalmilag azonosak voltak, továbbá a díjelemek és a számítási mód, vagyis az árképzés módszere is egységes formában került meghatározásra.
A GVH a jogsértés megállapítása mellett a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt.-t 300 millió forint , a MÁV Magyar Államvasutak Zrt.-t 100 millió forint és a Rail Cargo Hungaria Zrt.-t 850 millió forint bírság megfizetésére kötelezte. A GVH a bírság összegének meghatározása során az egyes vállalkozások által a jogsértéssel érintett időszakban elért, vasúti árufuvarozási tevékenységből származó nettó árbevételből indult ki.
Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Szakértő: ennyi robbanószerrel alig lehetett volna kárt okozni a szerbiai olajvezetékben
31 perce
-
Senki ne dőljön be ennek a választási álhírnek
körülbelül 1 órája
-
A forint is a kormányváltásra apellál?
2 órája
-
Várakozás Iszlámábádban: az amerikai-iráni tárgyalások öt legnagyobb vitapontja
2 órája
-
A kínai példát is megleste a szintugrásra készülő magyar tőzsdei kkv
3 órája
-
Elstartolt a voksolás az amerikai kontinensen
3 órája
-
Májustól járműnek számít az elektromos roller Ausztriában
4 órája
- Nyakra-főre veszik fel a kölcsönöket a magyarok
- Pakisztánban tárgyal Amerika és Irán a tűzszünetről
- Bod Péter Ákos: a gazdaságot is visszaveti a túlpolitizáltság
- Így készül a rendőrség április 12-re
- Milliárdok hiányoznak: komoly veszélybe került Trump gázai újjáépítési terve
- „Ókovács Szilveszternek vennie kéne a sátorfáját” – írják a szakszervezetek
- Az Európai Unió azonnal nyomás alá helyezheti az új magyar kormányt
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Leesett az elemzők álla: váratlan fordulat Németországban 2026. április 9. 10:21
- Irán karjaiba lökte a háború a világ egyik legnagyobb olajimportőrét 2026. április 4. 16:35
- Visszaszólt az ukrán bank a NAV-nak a pénzszállítók ügyében: félrefordítás történt? 2026. április 8. 19:33
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel 2026. március 12. 17:16
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből 2026. március 26. 05:44
Májustól járműnek számít az elektromos roller Ausztriában
Májustól új szabályok lépnek életbe Ausztriában az elektromos rollerek használatára vonatkozóan.
Felemásan zártak a tengerentúli tőzsdék
Az amerikai tőzsdeindexek vegyes képet mutatnak, a befektetők az iráni háborús híreket figyelik.
-
Ukrán milliárdos vásárolta be magát a román acéliparba2026. április 10. 15:10 -
Rekordberuházásba kezd a Vajda-Papír Csoport2026. április 10. 06:00 -
Milliárdos ékszerekben tartják pénzüket a világsztárok2026. április 9. 16:00 -
Csempegyártásba száll be az egyik leggazdagabb magyar, Szatmári Zoltán2026. április 9. 05:55 -
63 ezer milliárd forint értékű arany rejtőzhet a föld alatt Kínában2026. április 8. 16:00
További hírek >
-
Bombaformában várja a forint a vasárnapi választásokat
13:17
-
Rekordot döntött a lakáshitel-törlesztés egészségpénztári forrásból
12:01
-
Nagy változás jön Ausztriában, a magyar turistákat is érinti
11:17
-
Újabb veszély leselkedik az agárgazdákra
10:20
-
Úgy adósodnak el a magyarok, mintha nem lenne holnap
09:37
-
Harminchárom kortárs mű érkezik az egri várba
09:11
-
Magyar Péter Egerben: „Mind a 106 választókerületben komoly győzelmi eséllyel indulunk” – Bódis Péter is megszólalt
07:40
-
Rendszerváltó Nagykoncert a Hősök terén – sztárfellépőkkel készülnek a szervezők
16:20
-
Elek István: Válasz Mirkóczki Ádámnak
13:23
-
A fiataloknak meg kell köszönniük az idősebbeknek a támogatásokat Orbán Viktor szerint
11:58
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel
2026. március 12. 17:16
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből
2026. március 26. 05:44
-
Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van”
2026. március 18. 13:14
-
Az eddig leadott 254 ezer levélszavazatból 186 ezer érvényes csak
2026. április 11. 08:40
-
Így várja a forint a vasárnapi választást
2026. április 10. 18:45
-
Lehullt a lepel: mégsem a magyar benzin a legolcsóbb
2026. április 11. 09:01
-
Kiderült, mennyi pénz áramlott a Puskás Akadémiához az Orbán-kormány eddigi évei alatt
2026. április 10. 18:00
-
Elakadt Trump gázai terve: alig érkezett meg a beígért milliárdok töredéke
2026. április 10. 19:17
Az ellenzéki párt várható győzelmére, kisebb részben pedig az iráni tűzszünet hírére a hazai fizetőeszköz nagyot erősödött a héten. 


