A Magyar Telekom 151,8 milliárd forint konszolidált árbevételt és 11,58 milliárd forint adózott eredményt ért el 2014 második negyedévében, a bevételek 3,3 százalékkal, a nettó profit 5,1 százalékkal marad el a 2013 azonos időszakitól - közölte a telekommunikációs vállalat a csütörtökön.
A második negyedévben csökkentek mind a vezetékes, mind a mobilhang bevételek, továbbá az energiaszolgáltatásból is kisebb bevétele származott a Telekomnak. Utóbbit a gáz és áram szabályozott kiskereskedelmi árának csökkenése okozta.
Christopher Mattheisen vezérigazgató a közleményben úgy nyilatkozott, hogy az év további részére a társaság arra számít, hogy a bevételek és a beruházási költések (Capex) összhangban lesznek a korábban kommunikált célkitűzésekkel.
A jelentés szerint az év első hat hónapjának árbevétele 303,7 milliárd forint volt, 3,1 százalékkal kisebb a tavalyinál.
Az egy részvényre jutó hozam 15,74 forint volt az idei első hat hónap alapján, míg tavaly ugyanebben az időszakban 13,34 forint volt.
A működési eredmény 7 százalékkal emelkedve, 41,2 milliárd forintot ért el az első fél évben.
A nettó adósságállomány a 2013. második negyedév végi 347,1 milliárd forintról 2014. második negyedév végére 374,6 milliárd forintra emelkedett. A nettó eladósodottsági ráta 42,5 százalék volt 2014. június végén, míg egy évvel korábban 42,2 százalék.
Beruházásokra 33,3 milliárd forintot költött az idei első fél évben a Telekom, szemben a 2013. első fél évi 40,6 milliárd forinttal.
A társaság július végén bejelentette, hogy 2015 végére 1700-zal csökkenti alkalmazottainak létszámát, a hatékonyság javítása érdekében. A cég nettó 15 milliárd forint személyi jellegű költségmegtakarítást vár az intézkedéstől az idén és jövőre, míg a végkielégítések 12 milliárd forintjába kerülnek.
A bevételek és a profit is elmarad a várttól. A következő egy évben tovább csökkentik az alkalmazottak számát.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
körülbelül 1 órája
-
Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
2 órája
-
Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
3 órája
-
Az ellenzéknek udvarol a leendő kisebbségi román kormány miniszterelnök-jelöltje
4 órája
-
Klímavédelem: itt az idő, hogy a kormány álljon a változás élére
5 órája
-
Kiderült a boldog és hosszú élet titka?
6 órája
-
Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
6 órája
Mfor.hu Top24
- Ismét készül egy salátatörvény
- Budaörs fügét mutat a kincstárnak
- Baka András nagyon messze élő magyarokat látogatott meg
- A kétharmados kormánytöbbséggel tárgyalt az oktatási miniszter
- Mint a mesében: itt a hosszú és egészséges élet titka?
- Hazatért a Rippl-Rónai-festmény
- Ez lesz Matolcsy György veszte, nem is az MNB-alapítványi botrány?
KKV
Befejezi a kamarai munkát, távozik az MKIK alelnöke
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 15:40
Balog Ádám nem folytatja tovább.
KKV
Óvatosabbá váltak a magyar vállalatok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 15:38
Júliusban mínusz 4 pontra csökkent az MNB–MKIK vállalati konjunktúraindex. Miközben a cégek bevételei és foglalkoztatási tervei valamelyest javultak, a jövőbeli kilátások gyengültek, a beruházási várakozások pedig egyéves mélypontra estek.
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
Heti top
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
- Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs 2026. szeptember 21. 05:41
- Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany 2026. szeptember 24. 10:23
Havi top
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
- Beütött a krach a benzinkutakon 2026. szeptember 3. 09:13
Friss
Közérdekű
Kiderült a boldog és hosszú élet titka?
Egy hazai kutatás kereste, hogyan élhetünk hosszabb, boldogabb, teljesebb életet.
6 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Tőzsdéről is kiveheti a H&M-et Svédország leggazdagabb családja2026. szeptember 25. 11:00 -
Barry Diller visszavonta 18 milliárd dolláros ajánlatát az MGM Resortsért2026. szeptember 25. 09:05 -
Ötezer milliárd forintot érhet az okosgyűrűk piacvezetője2026. szeptember 24. 12:00 -
Egész luxuslakótornyot vett magának az indiai tőzsdemilliárdos2026. szeptember 24. 08:58 -
Nem adná el részvényeit az amerikai adósság miatt a milliárdos befektető2026. szeptember 23. 12:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Több tényezős kihívás elé állítja Európát az aszály
15:04
-
Hol drágulnak átlag felett a lakások Magyarországon?
13:13
-
Nagyon óvatosan a gyorsszervizekkel, a kontárok rácuppantak a váratlanul bajba kerülőkre
11:56
-
A kockázatos ötös: ezek kelthetik fel a NAV figyelmét
11:19
-
Hiába a háborúk és a bizonytalanság, ez nem állítja meg a turistákat
10:26
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
top 24
-
Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
2026. szeptember 26. 09:04
-
Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
2026. szeptember 26. 09:55
-
Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
2026. szeptember 25. 18:45
-
Sejtelmesen nyilatkozott Ruszin-Szendi Romulusz: eurómilliárdos tétje is lehetett a német védelmi miniszter budapesti látogatásának
2026. szeptember 25. 17:59
-
Rajtunk is bosszút állna Putyin az ukrán olajtárolók miatt? Ez Viszont Privát
2026. szeptember 25. 19:41
Ötmilliárd forintról van szó. 


