Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
1p
KKV
A termékdíj-köteles hulladékok begyűjtésével és hasznosításával egyetlen cég foglalkozik jelenleg - az viszont 100%-ig állami tulajdonban van. A termékdíjból befolyó pénzekből 10 milliárddal kevesebb jutott végül az OHÜ-nek, 200 millióval kevesebből működnek majd. A szemét elszállítása 150 forinttal drágul.

A következő pénzügyi évben 16,5 milliárd forint jut az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökségnek - derült ki egy múlt heti háttérbeszélgetésen. Az ügynökség korábbi várakozások szerint 26 milliárd forintra számíthatott a termékdíjból befolyó pénzekből, ennek a jelek szerint nem egészen kétharmadával számolhat valójában.

Magyarországon személyenként és évente 300 kilogramm háztartási hulladék keletkezik – ismertette Varga József szakmai tanácsadó. Ebben az évben 60 ezer tonna szelektíven gyűjtött hulladékot gyűjtöttek össze az országban, jövőre az ügynökség és a minisztérium tervei szerint ez 80 ezer tonnára növekszik. A távirati iroda szerint felkértek 120 céget, hogy tegyenek ajánlatot arra, mennyi szelektív hulladékot gyűjtenének be jövőre. Az ajánlatokról január közepén várható döntés. Az ipari hulladék - akkumulátor, gumiabroncs, elektronika és egyebek - begyűjtésére most készítik elő a közbeszerzési eljárást.

A unió elvárásának alapján a szelektíven begyűjtött hulladék minél nagyobb részét újra hasznosítják. Ezért jövőre már fejenként 6 eurót kell fizetni a 300 kilogrammnyi szemét lerakásáért, így személyenként havi 150 forinttal drágul a szemét elszállítása. Németországban a szemét tonnánkénti lerakási díja 100 euró.

Anyagilag érdekeltté kell tenni a lakosságot

Január elsejétől új rendszer felépítése kezdődik - mondta korábban a Magyar Rádió Kossuth adójának Kihívás c. műsorában Vámosi Oszkár, az ügynökség ügyvezetője. Koncepciójuk egyik alapgondolata, hogy a lakosságot anyagilag érdekeltté kell tenni a szelektív hulladékgyűjtésben. Az országban 5-6 ezer hulladékgyűjtő sziget található, de ezek jó része nem alkalmas a hatékony gyűjtésre, ezért ezeket felszámolják.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter bejelenti az OHÜ megalapítását (2011 augusztusa)



A legolcsóbb és a legjobb

Az OHÜ a legolcsóbb és a legjobb módszert kívánja bevezetni: külön gyűjtik majd a komposztálható hulladékot, a nem komposztálhatóból pedig a műanyagot, a fémet és az üveget együtt, a papírt pedig külön. A betétdíj bevezetése is a terveik között szerepel – az üvegre mindenképpen, de vizsgálják, hogy a műanyagot, a fémet, az italkartont érdemes-e bevonni a betétdíjas rendszerbe.

Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség 100 százalékos állami tulajdonú nonprofit társaságként – a tervezett félmilliárd forint helyett 300 millió forinttal - szeptember elsejétől működik. A mintegy 50 főt foglalkoztató és félszáz körüli projektet futtató társaság egyetlen állami szervezetként irányítja a termékdíj-köteles hulladékok begyűjtését és hasznosítását.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG