2p
Aggodalmát fejezte ki az amerikai külügyminisztérium a magyar sajtószabadság miatt.

A dokumentumot Mark Toner helyettes külügyi szóvivő adta ki. Ebben azt írta, hogy az Egyesült Államok "osztja a globális sajtószabadság szószólói, nemzetközi szervezetek és magyar állampolgárok aggodalmait a sajtószabadság magyarországi folyamatos hanyatlása miatt".

A közlemény tudatja azt is, hogy Washington szorosan figyelemmel kíséri "egy független internetes portál október 19-ei kitiltását a parlament épületéből" és a Népszabadság október 8-ai "váratlan bezárását". A Népszabadságot a külügyi közlemény Magyarország "legnagyobb független napilapjának" minősíti. A minisztérium úgy véli, hogy "e lap elvesztése - függetlenül az okoktól - veszteség a média pluralizmusa számára Magyarországon".

A 444.hu teljes szerkesztőségét a napokban tiltották ki a Parlamentből, az indoklás szerint megszegték az országházi sajtótudósítás rendjére vonatkozó házelnöki rendelkezést. A portál újságírói egy videót készítettek, amelyen Rogán Antal helikopterezéséről kérdezték a kormánypárti politikusokat. A Népszabadság, Magyarország legnagyobb példányszámban eladott politikai napilapjának kiadását pedig egyik pillanatról a másikra úgy szüntette meg kiadója gazdasági okokra hivatkozva, hogy még az online portál archívumát is elérhetetlenné tette.

Baráti és szövetségesi ajánlás

A közlemény szerint az Egyesült Államok "barátként és szövetségesként" arra bátorítja a magyar kormányt, hogy biztosítson "nyitott médiakörnyezetet", amely különböző nézőpontokkal és véleményekkel ismerteti meg a polgárokat. Egyúttal azt is sürgeti, hogy Magyarország ennek érdekében szorosan működjön együtt az EBESZ sajtószabadsággal foglalkozó képviselőjével és más szakértőkkel.

A Fedél Nélkül utcalap 581. számának címlapja, mely a Népszabadság szerkesztősége akciója jóvoltából befűzött melléklettel egészült ki.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Ő lehet az ügyészség új feje
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:09
Az államfő a volt Vas megyei főügyészt jelöli az ügyészi szervezet csúcsára.
Közérdekű Eljárást indított a GVH a budapesti Déli Körvasút beruházás ügyében
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:09
Közleményében a GVH hangsúlyozta, hogy korábban nem kapott konkrét jelzést, illetve információt az ügyben, sem magyar állami, kormányzati szervezetek, sem európai uniós intézmények nem fordultak a versenyhivatalhoz.
Közérdekű Számos szabályt sérthet az NVVH-s dolgozók listázása
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 11:36
Sérti az általános adatvédelmi rendeletet, sőt, bizonyos esetekben akár jogellenes is lehet a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) munkatársainak listázása – közölte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság.
Közérdekű Újabb vagyonvisszaszerzőkről dönthet a Parlament
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 11:14
Az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága meghozta döntését a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal három elnökhelyettes jelöltjének személyéről – jelentette be Hantosi István (Tisza) bizottsági elnök.
Közérdekű Itt az új politikai kísérlet – jön a zászlómenet
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:55
A Békemenetet korábban lefújta a korábbi kormányhoz köthető civilszervezet. Helyette most egy másik alapítvány közölte, hogy megszervezik a Zászlómenetet.
Közérdekű Akár már a héten találkozhat Magyar Péter Volodimir Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:01
Magyar Péter miniszterelnök a Helsingin Sanomat című finn napilapnak adott interjújában bejelentette, hogy kormánya legfontosabb feladatának az alkotmány teljes újraírását tekinti. A kormányfő emellett beszélt az ukrán elnökkel tervezett eheti találkozójáról, amely Brüsszelben jöhet össze. Az orosz energiafüggőség csökkentésének szükségességét hangsúlyozta, de azt is kiemelte, hogy ezt nem lehet egyik napról a másikra megoldani.
Közérdekű Több pénz, gyorsabb műtétek: Magyar Péter bejelentette, mire költenek százmilliárdokat
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 14:24
Ötszázmilliárd forintos többletforrást ígért az egészségügynek a jövő évi költségvetésben Magyar Péter. A kormány emellett több tízmilliárd forintos programot indít a leghosszabb kórházi várólisták csökkentésére, és új finanszírozási, valamint munkaszervezési megoldásokkal gyorsítaná a betegellátást. A miniszterelnök a költségvetési megtakarításokról és a paksi atomerőmű működését biztosító beruházás eredményeiről is beszámolt a pénteki sajtótájékoztatón.
Közérdekű Hivatalosan is újraindult a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 14:44
Kerek 10 év múltán ismét hírekkel jelenkezett az annak idején bezáratott Népszabadság.
Közérdekű Megszólalt Vitézy Dávid a Budapest-Belgrád vasútvonalról – már látszik a fény az alagút végén?
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 11:18
De még így is hosszú hetekbe telhet, mire minden folyamat sikerrel lezárható.
Közérdekű Túlélte a saját kivégzését, most magához tért Christa Pike
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 20:00
„Mindent megtettek, amit a kivégzési eljárás előír, és egyszerűen nem működött” – így foglalta össze Deborah Denno kriminológus Christa Pike esetét. A Tennesseeben halálra ítélt nő túlélte a múlt heti kivégzési kísérletet, és ügyvédjei szerint már magához tért.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG