2p
Brutális pusztítást végzett a vihar Veszprém megyében, a tűzoltók még mindig dolgoznak a több mint 400 eseten.

A szerda késő délután kezdődött viharok miatt csütörtök reggelig több mint 400 esethez riasztották a tűzoltókat - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője hozzátéve: jelenleg is csaknem ötven helyen dolgoznak a viharkárok felszámolásán. Hajdu Márton elmondta: szerdán Veszprém és Tolna, csütörtökön a reggeli órákban Baranya megyéből érkezett a legtöbb bejelentés. Veszprém és Zala megyében a műveletirányítás létszámát is meg kellett növelni.

Általában a viharos erejű szél és a nagy mennyiségű csapadék okozott problémát. A leszakadt faágak, kidőlt fák sokhelyütt akadályozták a közúti és a vasúti forgalmat, több helyen volt áramkimaradás. Az esővíz pincéket öntött el, és villámcsapások is okoztak gondokat.

Napokig eltarthat a kárfelmérés

Napokig is eltarthat a szerdai vihar utáni kárfelszámolás Veszprém megyében, ahol annyi esetet kell megoldaniuk a tűzoltóknak, mint amennyi az egész országban szokott bekövetkezni egy átlagos napon - közölte csütörtökön honlapján a katasztrófavédelem.

Mint írják, a bejelentések döntő többsége útra vagy lakóházakra dőlt fákról, megrongált tetőszerkezetekről, valamint elöntött helyiségekről szól; több mint 200 hívást fogadtak a tűzoltók, azonban a jelzett veszélyhelyzetek közül néhány a rajok kiérkezése előtt megszűnhet: ilyenek lehetnek például a viharok utáni gyors vízbetörések.

A közlés szerint még legalább 130 beavatkozás áll a Veszprém megyei, illetve a környező megyék városainak hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltói előtt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Itt a bejelentés: ennyivel drágulnak az autópálya-matricák
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:18
Borsodban különösen fájhat jövőre matricát venni, de az M1-en továbbra is kedvezményesen lehet állni a dugóban.
Közérdekű Óvadékkal sem szabadulhat Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:50
A végzés ellen mindhárom gyanúsított és a védőik jelentettek be fellebbezést.
Közérdekű Reagált Surányi György az ügynökvádra
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:50
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke arra reagált, hogy hálózati személyként szerepel az ügynökaktákban.
Közérdekű Jó hír jött a kutakról
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:56
A kőolaj világpiaci árának csökkenése is segíti a benzin árcsökkenését. A gázolaj viszont nem megy lejjebb.
Közérdekű Nyilvánosak az ügynökakták – az első percekben túlterhelt volt az oldal
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:33
Magyar Péter miniszterelnök az Állambiztonsági Szolgálati Történeti Levéltárából bejelentkezve azt mondta, hogy az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány.
Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
Közérdekű Hivatalos: máris fontos irat jelent meg az Alkotmánybíróság új elnökéről
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:42
Hétfőn késő este jelentek meg a részletek Sonnevend Pál megválasztása ügyében a hivatalos közzétételi helyen.
Közérdekű Elkezdődtek a sorsdöntő tárgyalások a közmédiánál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:12
A közmédia november 2-án megkezdte a tárgyalásokat a munkavállalói képviselőkkel a csoportos létszámcsökkentésről. Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint. Ez egy keretszám, a végleges létszám a most induló egyeztetés eredményétől függ. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG