2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A legfőbb ügyész további 9 évig a helyén marad, Handó azt ellenőrzi majd, hogy betartják-e a saját férje vezetésével írt Alaptörvényt.
Handó Tünde, Szalayné Sándor Erzsébet és Polt Péter esküt tesz az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. november 4-én. (MTI/Balogh Zoltán)

Hétfő este fontos, de nem meglepő döntések születtek a parlamentben: újabb 9 évre legfőbb ügyésszé választották Polt Pétert, illetve megszavazták alkotmánybírónak Handó Tündét.

Poltot Áder János köztársasági elnök javaslatára választották újra. Az ismétlő legfőbb ügyész 134 igen szavazatot kapott, 27-en ellene szavaztak. A titkos szavazásban 164 képviselő vett részt, hárman érvénytelen voksot adtak le.

Polt Péter kilencéves mandátuma idén decemberben jár le. Az Országgyűlés 2010. december 6-án választotta legfőbb ügyésszé, de korábban - 2000 és 2006 között - egyszer már betöltötte ezt a tisztséget. Polt az 1994-es országgyűlési választásokon fideszes képviselőjelölt volt, mandátumot azonban nem szerzett. Polt jellemzően nem szokott a Fidesz-KDNP-kormány számára kényelmetlen döntéseket hozni.

Handó Tündét 134 igen szavazattal, 27 ellenében választotta meg a Ház alkotmánybíróvá. A titkos szavazásban 164 képviselő vett részt, hárman érvénytelenül voksoltak.

Handó jelenleg az Országos Bírósági Hivatal elnöke, 2011. december 13-án választották meg. Új posztján Stumpf István korábbi alkotmánybíró helyét veszi át, megbízatása tizenkét évre szól. Egyedülálló helyzetben lesz: férje Szájer József fideszes EP-képviselő, akinek a vezetésével 2011-ben az Alaptörvényt megírták. Handó tehát azt fogja ellenőrizni, betartják-e a házastársa által megfogalmazott alkotmányt.

Volt tegnap még egy voksolás: Szalayné Sándor Erzsébetet ombudsmanhelyettessé választották. Szalayné 153 igen szavazatot kapott, 4 ellenvoks és 3 tartózkodás mellett. A titkos szavazásban 164-en vettek részt, négyen érvénytelenül voksoltak.

(via MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Elárulta Magyar Péter, mik lennének a kormánya első intézkedései
Imre Lőrinc | 2025. október 23. 18:45
Magyar Péter 17 óra előtt pár perccel kezdte el ünnepi beszédét a Hősök terén. A Tisza Párt elnöke zászlót lengetve lépett színpadra.
Közérdekű Orbán Viktor: nem akarunk egy szövetségi rendszerbe tartozni Ukrajnával
Imre Lőrinc | 2025. október 23. 15:48
Megtartotta október 23-i ünnepi beszédét Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth téren.
Közérdekű COVID-vakcinák a rák ellen? Sok jóval kecsegtetnek az amerikai kutatók
Imre Lőrinc | 2025. október 23. 12:30
A Texas Egyetem és a Florida Egyetem immunterápiával foglalkozó kutatói pozitív eredményekről számoltak be.
Közérdekű Itt a nap első beszéde: Karácsony Gergely üzent október 23-án
Privátbankár.hu | 2025. október 23. 10:15
Karácsony Gergely a köztársaság eszméjére, 1956 erkölcsi mércéjére is kitért.
Közérdekű Öt hónapba telt, míg leváltották a beomlott parajdi sóbánya vezetőit
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 12:10
A katasztrófa után öt hónapnak kellett eltelnie, a román gazdasági minisztérium korábban bírósághoz is fordult.
Közérdekű Ők most Európa legjobb oknyomozói
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 09:45
Az orosz árnyékflotta leleplezéséért járt a díj.
Közérdekű Két vonat ütközött Szlovákiában, a magyar határ közelében
Privátbankár.hu | 2025. október 13. 12:57
Két személyszállító vonat ment egymásba.
Közérdekű Megosztott lett idén a Nobel-emlékdíj
Privátbankár.hu | 2025. október 13. 12:34
A technológia és a gazdasági növekedés viszonyát vizsgálták a díjazott tudósok.
Közérdekű Megmerevedtek az állások, még mindig Tisza-előnnyel
Privátbankár.hu | 2025. október 13. 11:55
Nem csökkent a Tisza Párt jelentős előnye a 21 Kutatóközpont októberi felmérése szerint, bár kevesebben számítanak Magyar Péterék győzelmére, mint a nyáron.
Közérdekű Felmondja a Sziget Zrt. a Budapesttel kötött szerződést – veszélyben a fesztivál?
Privátbankár.hu | 2025. október 13. 08:59
Bizonytalanná vált a Sziget Fesztivál jövője, miután a Sziget Zrt. vezérigazgatója levélben kezdeményezte a fővárossal kötött megállapodás felmondását – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester közösségi oldalán. A fesztivál sorsa most a külföldi tulajdonos üzleti döntésein múlhat, a főváros azonban továbbra is kiállna a rendezvény folytatása mellett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG