4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Eljött az európai parlamenti választások napja, reggel hat óta már nyitva tartanak a szavazókörök. A részvételi arány egyelőre magasabb, mint a 2014-es EP-választásokon volt, hiszen reggel 7-kor 1,48 százalék, míg reggel 9-kor már 7,78 százalék volt a már szavazott állampolgárok aránya. Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc már túl van a voksoláson.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Az NVI két óránként közöl részvételi adatokat, 11-ig a szavazásra jogosultak 17,16 százaléka járult az urnákhoz.

Erre figyeljünk oda szavazáskor!

Nagyon fontos, hogy nem érvényes az a szavazólap, amelyet a szavazatszámláló bizottság nem pecsétel le a választó jelenlétében. A szavazólapot tilos előre lebélyegezni, azt csak a választópolgár jelenlétében pecsételheti le, azaz „érvényesítheti” a bizottság egyik tagja.

A szavazatszámláló bizottság előtt megjelenő választópolgárnak ellenőrzik a személyazonosságát és a lakcímét vagy a személyi azonosítóját, majd azt, hogy az adott szavazóköri névjegyzékben szerepel-e.

Ha a szavazásnak nincs akadálya, a bizottság egyik tagja a szavazólapot a hivatalos bélyegzővel lepecsételi a lap bal felső sarkában, és egy borítékkal együtt átadja a választópolgárnak. A választó a névjegyzéken aláírásával igazolja a szavazólap átvételét.

Csak ez a szavazat érvényes

Érvényesen szavazni az egyik lista feletti körbe tollal írt két, egymást metsző vonallal (+ vagy x jellel) lehet. A szavazat érvényességét - ha az egyéb feltételeknek megfelel - nem érinti, ha a szavazólapra bármilyen megjegyzést írtak. A ceruzával leadott szavazat azonban érvénytelen.

Szavazni csak a szavazóhelyiségben lehet, de a fülke használatára nem lehet kötelezni a választópolgárt. A szavazólap kitöltésének ideje alatt egy választó tartózkodhat a fülkében.

Miután a választópolgár kitöltötte a szavazólapot, borítékba teszi és az urnába dobja. Ha még az urnába helyezés előtt jelzi, hogy a szavazólap kitöltését elrontotta, kérésére a bizottság az elrontott szavazólap helyett újat ad. A cserére egy esetben, és csak az urnába helyezés előtt van mód.

Alapvetően nincs kampánycsend

A szavazás ideje alatt is szabad kampányolni, ez alól csak a szavazóhelyiségek 150 méteres környéke a kivétel. Általános kampánycsend nincs, a választási törvény azonban előírja, hogy a szavazókörnek helyet adó épület bejáratától számított 150 méteres sugarú területen belül, közterületen nem lehet semmilyen kampánytevékenységet folytatni. A szavazás napján választási gyűlést sem lehet tartani.

A Nemzeti Választási Bizottság 2014-es iránymutatása szerint továbbá a választási szervek tagjai a szavazás napján nem viselhetnek ruházatukon jelöltet vagy jelölőszervezetet népszerűsítő, azokhoz köthető szimbólumokat a szavazóhelyiségekben.

Orbán bizakodó

A részvétel tekintetében is és az esélyeket tekintve is több vagyok, mint bizakodó - mondta a kormányfő, a Fidesz elnöke vasárnap reggel újságíróknak, miután az EP-választáson leadta szavazatát Budapesten, a XII. kerületi Zugligeti Általános Iskolában kialakított szavazókörben.

Orbán Viktor - aki felesége, Lévai Anikó társaságában érkezett voksolni - kifejtette: a 2014-es EP-választás óta sokat változott a világ elsősorban a migránsválság miatt, és úgy érzi, hogy az emberek ezért a mostani szavazáson nagyobb arányban fognak részt venni. Buzdított is, hogy minél többen voksoljanak.

Kiemelte továbbá, hogy mivel listás választásról van szó, egyértelműen tudni lehet majd, melyik politikai erő mögött milyen arányban állnak a magyar választók, ezért szerinte ez a magyar belpolitikát is meghatározó választás. „Nagyon szeretném, ha hosszú éveken keresztül hivatkozhatnánk arra a választási eredményre, amelyet ma érünk el” - tette hozzá.

A miniszterelnök kérdésre arról is beszélt, hogy Magyarországnak világos az álláspontja: elutasítja a bevándorlást, és olyan európai uniós vezetőket szeretne, akik szintén megállítani és nem pedig menedzselni akarják azt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Reálisak a kormány gazdasági tervei? Pogátsa Zoltánt erről is kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense november 10-én, kedden 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink, nézőink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG