2p
Július második felében derült ki, hogy az Igazságügyi Minisztérium addigi helyettes államtitkára egy szinttel feljebb léphet, az új miniszter államtitkár posztra javasolja, amit meg is kapott Steiner Attila.

Korábban helyettes államtitkárként dolgozott Steiner Attila az Igazságügyi Minisztériumban, július 17-től azonban az uniós ügyekért felelős államtitkárrá nevezte ki Áder János köztársasági elnök. Ennek megfelelően a napokban közzé is tették a vagyonnyilatkozatát a kormany.hu-n.

A dokumentumból kiderül, három budapesti ingatlannak is tulajdonosa, ebből kettőt csak felerészben tudhatja magáénak, és bár nem részletezi, feltehetően feleségével közösen birtokolja azokat.

  • A XI. kerületben felerészben tulajdonosa egy 91 négyzetméteres társasházi lakásnak, amit 2017-ben vásárolt meg,
  • ugyanitt egy 40 négyzetméteres garázs és tároló tulajdonosa is, és mivel szintén 2017-es szerzemény a vagyonnyilatkozat alapján, sőt mindössze 127/1000-ed részben tulajdonos, jó okuk van feltételezni, hogy egy a társasházi lakáshoz kapcsolódó ingatlan lehet.

Nagyértékű ingóságként egyedül egy 2012-es BMW X1-et tüntetett fel a vonatkozó részen.

Az új államtitkár pénzügyeinek listája valamivel hosszabbra nyúlik, mint az ingóságaié. Az Erste banktól vett fel valamikor hitelt, melyből jelenleg a ráeső rész nem keveset tesz ki, 19,975 millió forintot, emellett még magánszemélyek felé is van tartozása, kereken 2 millió forint. És bár visszafizetési kötelezettség nem terheli, de feleségével közösen tavaly megigényelték a CSOK-támogatást, melynek nagysága 10 millió forint.

A két társasházi ingatlan közül az egyiket feltehetően bérbe is adják, egyéb jöveledelmként ugyanis ilyen tevékenységből származó jövedelmet tüntetett fel. A családi kaszába ennek köszönhetően havi bruttó 200 ezer forint folyik be.

Államtitkárként különféle juttatások is megilletik, a kimutatás szerint kapott:

  • egy iPhone 7-es mobiltelefont,
  • iPadet,
  • egy Dell márkájú laptopot,
  • illetve gépkocsihasználatra is jogosult.

Államtitkárként mindezek mellé Steiner Attila közel havi 1,3 millió forintos fizetésért fogja végezni a munkáját, ami a két gyermek után járó családi adókedvezményt is figyelembe véve nettó 902 040 forintos fizetést jelent.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG