5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Már évekkel ezelőtt a Várba kellett volna költöznie a Pénzügyminisztériumnak a tervek szerint. A költségek emelkednek, de még most sem lehet biztosan tudni, hogy jövőre felköltözik-e a tárca. A Belügyminisztérium sem tudja egyhamar birtokba venni új otthonát.
A 2020. évi költségvetési törvényjavaslat (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Az emelkedő költségekre hivatkozva 6,5 milliárd forinttal nagyobb összeget terveztek be a 2020-as büdzsében a Pénzügyminisztérium költözésére a Budai Várba, mint amennyivel idén februárban számolt a kormány a középtávú költségvetési kitekintésben - bukkantunk rá a tételre a törvényjavaslatban.

Konkrétan ez szerepel a tárcáról szóló fejezetben, a 2019-2021 közötti időszak tervezett összegeitől való eltérés indokásában:

A Pénzügyminisztérium budai Várnegyedben történő elhelyezésével kapcsolatos beruházások, felújítások kiadásainak többletforrás igénye 2020. évben 6,5 milliárd forint.

A dokumentumból az is kiderül, hogy jövőre 18,586 milliárdra emelkedik a keret. Az elmúlt években egyébként erre a célra ezen a soron a pénzügyi tárca büdzséjében összesen 29,4 milliárd forintot költöttek, illetve terveztek elkölteni (csak a 2017-es kiadás tekinthető véglegesnek, a többi tétel tervezett összeg, amelyekről majd a zárszámadási törvényekből tudunk meg többet). Ehhez jön hozzá a jövő évre ezen a soron betervezett további összeg.

A kiadások emelkedésének okát nem részletezi a dokumentum - mindössze annyit írnak, hogy a végrehajtási ügyek ellátáshoz kapcsolódó fejlesztések terhére emelkednek a kiadások -, mint ahogy arról sem esik szó a szaktárcáról szóló fejezeti kötetben, hogy jövőre végre felköltözik-e az apparátus a Szentháromság téri épületbe, amire egyébként évekkel ezelőtt sort kellett volna már keríteni. Az építőipar helyzetét ismerve ugyanakkor nem meglepő, hogy drágul a kivitelezés, az árak - nagyrészt a kapacitáshiány miatt - az elmúlt években brutálisan elszálltak. Illetve felmerülhettek olyan igények, amelyek szintén drágíthatják a beruházást.

A parlament előtt lévő javaslatból az viszont kiderül, hogy a követkető évben közel 18,2 milliárd forint felhalmozási kiadás áll rendelkezésre erre a célra, amihez jön még 457,5 millió forint működési kiadás.

Ugyanakkor a Belügyminisztérium büdzséjéből eltűnt ez a kiadási tétel. A javaslat erről annyit közöl, hogy a Várba költözéssel kapcsolatos intézkedésekről szóló kormányhatározat alapján az elmúlt években bázis szinten biztosított 7 milliárd forint kivezették a tárca költségvetéséből. Más helyütt viszont úgy fogalmaznak a dokumentumban erről a 7 milliárd forintról, hogy "a BM budai Várnegyedben történő elhelyezése miatti kivezetésről van szó" - ami érthető úgy, hogy a költözésre e tárca esetében belátható időn belül sor kerül, ezért nem kell már ezzel a kiadási tétellel tervezni 2020-ban. A 2019-es költségvetésben egyébként már úgy terveztek, hogy 2020-tól nem lesz szükség kifizetésre a belügy Várban történő elhelyezésével összefüggésben. A tervek szerint az erre rendelkezésre álló 14 milliárd forintot az idei évvel bezárólag felhasználják.

Tovább bonyolítja a képletet, hogy egy idén februári kormányhatározatban visszavonták a költözéssel összefüggő korábbi jogszabály több pontját is, amelyek a Várban található Nádor utcai épület elfoglalását tették volna lehetővé (ez nem érinti a másik, szintén várbeli leendő minisztériumi épület sorsát). Figyelemre méltó az is, hogy az elmúlt időszakban nem érkezett hír a költözésről, nagy a csend a projekt körül, nem tudni, mikor teheti át a székhelyét a BM a Várba.

A jelek szerint tehát nem halad a tervezett ütemben a kormányzat Várba költöztetése. A miniszterelnök irodája ugyan már birtokba vette új szálláshelyét a volt Karmelita kolostorban, de a kijelölt tárcák még nem kezdhették el a pakolást. Mint jeleztük, erre már évekkel ezelőtt sort kellett volna keríteni, legutóbb pedig Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter mondta azt egy tavaly tavasz végi Kormányinfón, hogy a Pénzügyminisztérium és a Belügyminisztérium egy éven belül felköltözik a Várba. Ezt a határidőt sem sikerült tartani.

Természetesen megkerestük a belügyi tárcát, hogy információkat kérjünk a költözésről, napirenden van-e még. Amint válaszolnak, visszatérünk a témára. Nem hivatalos információnk szerint azonban tényleg csúszásban van - a sokadikban - a projekt, nincs határidő, egy forrásunk meglepőnek tartaná, ha a következő két évben megtörténne a székhelyváltás, vagyis nem valószínű, hogy a BM egyhamar be tud költözni a Várba. Állítólag döntések és források is hiányoznak ehhez.

Lapunk munkatársa a témával kapcsolatban a csütörtöki Kormányinfón érdeklődött Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszternél.

A miniszter tájékoztatása szerint jövőre még nem indulnak el a költöztető furgonok, sőt, erre Gulyás a mostani kormányzati ciklus vége előtt nem is lát esélyt. Vagyis leghamarabb 2022 táján teheti át székhelyét a két minisztérium. Holott a beruházással összefüggésben már 2017 óta szerepelnek kiadási tételek az adott évi költségvetésben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG