1p
A napokban tartott találkozókon szerzett információk után az IMF/EU-delegáció várhatóan összeállítja a magyar kormány számára felteendő konkrét kérdéseket a jövő heti plenáris ülésre - mondta Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára péntek este miután az IMF/EU-delegációval tárgyalt a minisztériumban.

Az államtitkár közölte: a pénteki tárgyaláson érződött, hogy az igen jól felkészült IMF/EU-delegáció az e heti találkozókon további ismereteket szerzett a magyar gazdaság részterületeiről, amikor a delegáció tagjai konzultáltak többek között a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Magyar Nemzeti Bank, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, a Emberi Erőforrások Minisztériuma, illetve a főváros, valamint kereskedelmi bankok vezetőivel.



Az MNB lesz megint a főszereplő
A Századvég Gazdaságkutató elnöke szerint megint az MNB-t érintő kormányzati döntések miatt akadhatnak meg a tárgyalások. Heim Péter szerint a nemzetközi partnerek nem nézik jó szemmel, hogy a kormány az MNB megsarcolásából foltozná be a költségvetési lukakat, de a szakember szerint van rá "tér" a büdzsében, hogy a kiadási oldalon összeszedjenek 100-120 milliárdot, vagyis a jegybankra eső tranzakciós illetéknek megfelelő összeget.

A pénteki tárgyaláson az látszott, hogy IMF/EU-delegáció a lebonyolított 20-30 találkozó után tovább finomítja a felkészülés során szerzett képet - magyarázta Pleschinger Gyula. Hozzátette: várhatóan a jövő heti plenáris ülésen az EU/IMF-delegáció átadja azokat a konkrét kérdéseket, amelyekre részletes választ vár a magyar kormánytól.

Az MTI információi szerint az EU/IMF-delegáció péntek kora este találkozott Surányi Györggyel, az MNB korábbi elnökével, az Intesa Sanpaolo bankcsoport regionális vezetőjével is.

Arról egyelőre nincs információ, hogy Matolcsy György valóban megszakítja-e nyaralását, hogy egyeztessen a Valutaalap és az EU képviselőivel. Csütörtökön Varga Mihály, a tárgyalásokat vezető tárca nélküli miniszter utalt rá, nem kizárt, hogy a nemzetgazdasági miniszter találkozik a külföldi delegációkkal. Az IMF és az EU tárgyalói 25-éig tartózkodnak Budapesten, nagyjából még ennyi tárgyalás vár rájuk.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 10:16
A spanyol labdarúgó-válogatottnak a világbajnokság megnyeréséért járó 50 millió dolláros fődíj körülbelül 30 százalékát adóként be kell fizetnie az amerikai adóhivatalnak (IRS) – jelentette a Fox News.
Makro / Külgazdaság Így alakítaná át a közmédiát a Magyar-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 13:01
Közzétette a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium a szakmai egyeztetés vázlatpontjaik, amelyek nem kötelezők, de adhatnak egy képet a jövő magyar közmédiájáról.
Makro / Külgazdaság Egyiptomi vasútprojekt: se pénz, se posztó, csak feljelentés?
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 10:46
Egyiptomi vasútprojektbotrány, az állami vezetők juttatásainak megvágása, spórolás a közmédián, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörlése. Ezekről a kérdésekről is beszélgetett kollégánk, Dobos Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Makro / Külgazdaság Ligeti Miklós: Szeretnénk már a Matolcsy-család legalább két tagját gyanúsítotti kihallgatáson látni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. július 24. 10:16
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 102. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Ismét végigsöpör a világon a vámhullám
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:31
A Trump-adminisztráció arra hivatkozik, hogy az Egyesült Államok betartatja a kényszermunkával előállított termékek importjának tilalmát, más országok viszont nem. 
Makro / Külgazdaság Júniusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 08:30
Kevesebben dolgoznak és több a munkanélküli júniusban, mint májusban volt a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Ekkora inflációra számít Magyarországon az OECD
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:03
A tavalyi minimális GDP-növekedés után idén már 1,9 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, de hosszabb távon javítani kell a nők és a fiatalok munkaerőpiaci helyzetén az OECD szerint.
Makro / Külgazdaság Értékelést adtak a magyar gazdaságról, a kormány is reagált
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 20:08
Az OECD legfrissebb Magyarországról szóló gazdasági előrejelzése szerint a magyar gazdaság növekedése a következő két évben fokozatosan erősödhet.
Makro / Külgazdaság Az ÁSZ elnöke visszautasítja Magyar Péter kijelentéseit
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 19:09
Közleményben reagált az Állami Számvevőszék.
Makro / Külgazdaság Összeült az EKB, de a kamat ezt meg sem érezte
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 16:46
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG