1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A Bloomberg hírügynökség felmérésébe bevont 12 közgazdász közül csupán négy számít arra, hogy már idén októberben megszületik a hitelmegállapodás a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap között, míg hat szerint csak az év végén, további két szakember szerint pedig jövőre írják alá az egyezményt.

A megkérdezett közgazdászok szerint az IMF és az Európai Unió illetékesei azokra a kormányzati lépésekre fókuszálnak majd a tárgyalások során, amelyek az első negyedéves gazdasági visszaesést, tavaly év végén pedig Magyarország leminősítését okozták.

A cikkben idézik Juri Krent, az IdeaGlobal londoni közgazdászát, aki szerint Orbán Viktort jobban érdekli a belpolitika, mint a befektetők. Szerinte december előtt nem is várható megállapodás - hacsak a piaci feltételek nem romlanak jelentősen, és emiatt nincs szükség gyors megállapodásra - a miniszterelnök a Fidesz népszerűségének csökkenése és a választások közeledése miatt.

Budapesten kedden délelőtt kezdődtek meg az egyeztetések a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között. Az IMF részéről Thanos Arvanitis misszióvezető a delegáció vezetője, magyar részről Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter a főtárgyaló. Varga Mihály július elején azt mondta, legkésőbb október végéig megszülethet a megállapodás. Nemrég úgy fogalmazott: "mire a falevelek lehullanak", meglesz a megállapodás.

Kedden hazai elemzői körökből is olyan vélemény látott napvilágot: elhúzódó IMF/EU-tárgyalásokra kell számítani, mivel a magyar kormány úgy gondolja, hogy nem szükséges változtatni a gazdaságpolitikán, miközben a nemzetközi szervezetek ezt máshogy látják. Szakértők szerint nem a török, hanem a "magyar kártyát" akarja kijátszani a kormány, azaz lesz megállapodás, de csak akkor ha már nagyon nagy a baj. Részletek >>

A kedden megkezdődött tárgyalások az első napon jó fényt vetettek a magyar eszközökre, az állampapír-hozamok csökkentek, a forint erősödött. Részletek  >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin izgulhat: India után Kína is jelentősen visszafogja az orosz olajvásárlásokat
Privátbankár.hu | 2025. október 23. 17:30
Kína is azonnal lépett az új amerikai szankciókra.
Makro / Külgazdaság India fejet hajthat Trumpnak: ez lehet a megállapodás ára
Imre Lőrinc | 2025. október 23. 12:00
India jelentősen visszafoghatja az oroszországi olajimportot.
Makro / Külgazdaság Megszólalt az államtitkár a fix 3-as kkv-hitelről
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 13:00
Szabados Richárd elmondta, hogy a kis- és középvállalkozásokat célzó, fix 3 százalékos kölcsönt már 2600 vállalkozás igényelte, 140 milliárd forint értékben.
Makro / Külgazdaság Az Airbus bemutatott az Egyesült Államoknak: Kínában nyit céget a francia óriás
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 12:43
A gyártó célja, hogy 2027-re rekordmennyiségű A320-ast szállítson. Az Airbus új összeszerelő sorokat nyitott Tiencsinben és Mobile-ban, így a világ két legnagyobb légi közlekedési piacán erősíti pozícióját.
Makro / Külgazdaság AI-központot hoz létre a kormány a vállalkozásoknak
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 12:00
Ezt a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos árulta el.
Makro / Külgazdaság Már a kormány is elismeri: irreálisak a minimálbér-emelési tervek
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 11:40
Irreálisnak nevezte a 13 százalékos jövő évi minimálbér-emelésre vonatkozó terveket a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 műsorában.
Makro / Külgazdaság Minél tovább húzza Putyin a háborút, annál nagyobb kárt okoz az oroszoknak
Király Béla | 2025. október 22. 11:11
Az egyelőre bizonytalan budapesti béketárgyalások hírére a hurráoptimizmus uralta el a propagandamédiát, miközben a háborút valóban lezáró megállapodásra kevés az esély. Ugyanakkor az idő immár az oroszokat is szorítja: a gazdasági problémáikat egyre kevésbé tudják elkendőzni.
Makro / Külgazdaság Így változnak az üzemanyagárak a százhalombattai tűzeset után
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 10:57
Emelkedés a kutakon, mindkét típusnál.
Makro / Külgazdaság Kína után Japán is megkerülte Trump vámjait
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 10:45
Úgy tűnik, hogy Japán is eredményes volt az új exportpiacok megtalálásában.
Makro / Külgazdaság Több lett a munkanélküli Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 08:30
Augusztushoz képest 4,4 százalékról 4,5 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta Magyarországon – közölte a KSH.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG