1p
Esnek a piacok világszerte, a tőzsdéken, és az árupiacokon is maradt a lejtmenet. Bár a legtöbb forrás a német állampapír – aukció sikertelenségét jelöli meg okként, az alaphangot a mai kereskedéshez a kínai feldolgozóipari hír adta meg. Ez azt mutatta, hogy a szektor teljesítménye 32 havi mélypontra zuhant novemberre. A mutató 48 pont lett, ez mélyen az elvárások, és a növekedést jelző 50 pont alatt van. De miért baj ez?

Ezt a mutatót azért kísérik megkülönböztetett figyelemmel a befektetők, mert a brit HSBC bank kezeli, és a kutatása majdnem teljesen lefedi a Kínában aktív bankokat. Elvileg emiatt „hihetőbb”, mint a kommunista állam hivatalos közlései. Az adat szerint a kínai feldolgozóipar elkezdett visszaesni, ráadásul jobban, mint bárki várta volna. Októberben még 51 ponton állt az index, az elvárások átlaga novemberre 50,1 százalék volt. Ha belegondolunk ez is nagyon halvány eredmény lett volna. (Az 50 pont alatti érték visszaesést, az efölötti bővülést jelez.)

A kínai feldolgozóipari menedzser – index jelentős esése az első elemzések szerint arra utal, hogy a „világgazdaság motorjának” tartott hatalmas ázsiai országban is megjelentek a fejlett országok lassulásának jelei. Évek óta tartja magát a piacokon az a nézet, hogy ha Kína a vártnál jobban lassul, az beláthatatlan következményekkel lehet a világgazdaságra. A kínai pénzügyi vezetés évek óta próbálja hűteni a gazdaság túlpörgését, és a piaci buborékok kialakulását, de valószínűleg nincs senki a világon, aki meg tudná becsülni, hogy ennek eredménye „kemény”, vagy „lágy” földetérés lesz. Ezzel kapcsolatban az a legnagyobb félelem, hogy ha a „kelleténél jobban” hűl a gazdaság, akkor annak beláthatatlan következménye lesz a világméretű keresletben.

Az egyik legnagyobb baj, hogy Kína átláthatatlan. Tekintettel az ország politikai berendezkedésére, és a cenzúrázott adatközlésre a befektető nagy része megemeli a paklit, amikor kínai adat érkezik. Ugyanakkor azt a piac nagy része már megértette, hogy ha a hatalmas méretűre duzzadt ingatlanpiaca, és a brutális önkormányzati eladósodottság miatt összeomlik a „kínai álom”, akkor sokkal nagyobb baj lehet a piacokon, mint amit a Lehman Brothers 2008 – as összeomlása okozott. A befektetők mindenesetre meglehetősen „szégyenlősen” kezelik a kínai híreket. Miután a nem elég hiteles állami források miatt sok közlést nem lehet komolyan venni, ezért nagy előszeretettel túllépnek a rossz adatokon. Közben azt mindenki elismeri, hogy a feltörekvő országok (elsősorban Kína, India, Brazília kereslete, és bővülése az, ami miatt még egyáltalán van kereslet a nyersanyagpiacokon.)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elkapkodják a munkásokat az euróövezetben
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 15:28
Júniusban az előző havival megegyező rekordalacsony szinten maradt a munkanélküliségi ráta az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtöki jelentése alapján.
Makro / Külgazdaság Tolonganak az új uniós hitelért az országok – vajon Magyarországnak jut belőle?
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 10:59
Nem biztos, hogy elég lesz a 150 milliárd eurónyi védelmi hitelkeret.
Makro / Külgazdaság Újabb adat érkezett a KSH-tól, az euró drágulása itt is meglátszott
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 08:30
Az előző hónaphoz képest belföldön drágábban, külföldön olcsóbban értékesítettek a magyar termelők, idén 7,4 százalék eddig az áremelkedés.
Makro / Külgazdaság Dél-Korea azt kapta jutalmul, amit az unió büntetésből, Brazíliában foghatják a fejüket – vámháborús fordulatok
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 08:09
Megállapodás született Dél-Koreával, Brazíliának viszont odacsaptak Trumpék, a rézkereskedelemről és a postai küldeményekről is döntöttek.Így áll a vámháború csütörtök reggel.
Makro / Külgazdaság Megint keményen odacsapott Iránnak Amerika
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 07:41
Ezúttal nem bombákkal, cserébe a legfontosabb bevételi forrást vette célba az amerikai kormány.
Makro / Külgazdaság Donald Trump dörzsölheti a tenyerét
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 17:26
Kellemesen alakult a GDP-adat.
Makro / Külgazdaság Kemény bejelentés jött Amerikából, a magyar kormány is aggódhat
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:03
Indián statuál példát Donald Trump?
Makro / Külgazdaság Hónapok óta nem történt hasonló Európában
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 13:20
Jól alakult a hangulat.
Makro / Külgazdaság Utolsó előtti helyen kullog Magyarország a friss uniós GDP-rangsorban
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 12:21
Tavalyhoz képest az uniós GDP 1,5 százalékot nőtt, szemben a magyar 0,2 százalékos növekedéssel. Negyedéves alapon az EU gazdasága sem bővült nagyot.
Makro / Külgazdaság Sírva fakad, ha meglátja, mennyivel nőtt a cseh GDP
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 10:33
Hát nem 0,2 százalékkal, mint a magyar.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG