2p
Hosszabb távon kellene gondolkozni a Liga Szakszervezetek vezetője szerint, a mostani konkrét javaslatok csak ez után jöhetnek.

A Liga Szakszervezetek a konkrét bértárgyalások megkezdése előtt a béremelések elvi alapjairól, egy hosszabb távú béremelési program kidolgozásáról szeretne megegyezni - mondta Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Kiemelte, hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) monitoring bizottsága keddi ülésén kezdte meg a bértárgyalásokat, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) felvázolta a három évre szóló "4-szer 9" elnevezésű bérfelzárkóztatási programját, a Liga azonban nem mondott konkrét számokat. Gaskó István kifejtette: a Liga a következő 3, legfeljebb 4 évben olyan szintű minimálbér emelést szeretne, ami megszünteti a minimálbér nettó értékének közel 20 ezer forintos lemaradását a létminimumhoz képest.

Mindeközben a Munkástanácsok Országos Szövetsége
bedobott egy számot: ők 8 és 13 százalékos emelést javasolnak. Részletekről itt írtunk.

Ne csak a mostani időszakra készüljünk

A Liga a bruttó hazai termék (GDP) növekedése, a foglalkoztatás alakulása és az infláció alapján dolgozná ki javaslatát - mondta. Hozzátette: azt is javasolják, hogy ha a feltételek jelentős mértékben megváltoznának a megállapodás ideje alatt, akkor a munkáltatók lehetőséget kapnának arra, hogy kilépjenek a bérfelzárkóztatási programból.

Kifejtette: a munkáltatói oldal elvetette a javaslatot, a kormány pedig nem nyilatkozott. Gaskó István a további tárgyalásokról közölte: a Liga mindent megtesz annak érdekében, hogy a VKF tárgyalja a sztrájkjog problémás kérdéseit, a munka törvénykönyvének felülvizsgálatát és a korkedvezményes nyugdíjra vonatkozó javaslatokat.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG