2p
A Munkástanácsok Országos Szövetsége 8 és 13 százalékos emelést javasolna.

A jövő évi minimálbér 8, a szakmai bérminimum 13 százalékos emelését javasolja a Munkástanácsok Országos Szövetsége. Ezzel a minimálbér 113 500 forint lenne, ami nettóban 10 százalékos emelést jelent, a szakmai bérminimum pedig 138 000 forint, ami nettóban 15 százalékos emelésnek felelne meg - tájékoztatta a szakszervezeti szövetség szerdán a Privátbankár.hu-t.

Megkezdődtek az egyeztetések

Az érdekképviselet közleménye szerint a Munkástanácsok kedden, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán - a résztvevők között egyelőre egyedüliként - előterjesztette javaslatait a 2016. évi minimálbér emelésekre.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke indoklásában kifejtette, a javasolt emelési mérték az első érdemi lépést jelentené ahhoz, hogy a magyarországi minimálbér nettó összege belátható időn belül felzárkózzon a létminimum-számítások által kimutatott megélhetési költségekhez - hangsúlyozta a szövetség. A Munkástanácsok javaslata emellett kiemelt figyelmet fordít a szakképzett munkavállalók anyagi megbecsülésére, egyebek mellett azért, mert egyre nagyobb gondot jelent ebben a körben a munkaerőhiány.

A szakszervezet szerint nem lehet cél, hogy a szakképzett fizikai munkások és szellemi dolgozók csak az országhatártól nyugatra találjanak maguknak elfogadható anyagi megbecsülést, a hazai vállalkozók és a Magyarországra érkező befektetők pedig már csak képzetlen vagy betanított munkásokat találjanak az országban - fogalmaznak a közleményben.

Az ekkora mértékű béremelést már nem biztos, hogy beveszi a külföldi kézben lévő élelmiszer láncok gyomra: a kormány megemelné az üzletekben foglalkoztatottak minimális számát, így a hipermarketek kénytelenek lehetnek a jövőben a vártnál több embernek, magasabb fizetést adni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
Makro / Külgazdaság Jó hírek érkeztek Kanadából
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:45
Kanadában az elemzők által vártnál erőteljesebben lassult a fogyasztói árak éves növekedési üteme júniusban a májusi, több mint kétéves csúcsot követően.
Makro / Külgazdaság Esik az arany ára
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:27
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Makro / Külgazdaság Nem lehet nyugodt Szijjártó Péter a BYD székében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:47
A kormány ki fogja vizsgálni Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter minden, a BYD Magyarország beruházásához kapcsolódó döntését – közölte a miniszterelnök az Országgyűlés ülésén hétfőn napirend előtt.
Makro / Külgazdaság Ennek se fog örülni, ha kedd reggel tankolni megy
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:09
Az üzemanyagok árai kedd reggeltől tovább drágulnak. 
Makro / Külgazdaság Örülhetnek a sógorok, de még így is csak a hátunkat nézik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 13:11
Jókorát csökkent Ausztriában az infláció.
Makro / Külgazdaság Mivel tárgyalni nem sikerült az új kormánnyal, Győr az Alkotmánybírósághoz fordul
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:33
Jövőre becsődölne a város, ha maradna a szolidaritási adó jelen formájában.
Makro / Külgazdaság Ezúttal nem Magyarországon bukhat el az új uniós szankciós csomag – de elbukhat
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:28
Túlságosan húsba vágna egy szankció az egyik tagállamnak, az egész csomag elfogadása is veszélyben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG