1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint lehetséges, hogy a vártnál sokkal gyengébb keddi magyar GDP-adatok nyomán lefelé kell majd módosítani a magyar gazdaság növekedésére szóló előrejelzéseket, bár egyes citybeli vélemények szerint több egyszeri hatás is szerepet játszhatott az előrejelzésektől elmaradó növekedési számokban, és a német gazdaság robusztus teljesítménye miatt az sem kizárható, hogy a későbbi végleges első negyedéves GDP-kimutatás jobb lesz a mostani előzetes becslésnél.

A Goldman Sachs bankcsoport londoni elemzői a keddi KSH-becslést kommentálva közölték: tekintettel "a negatív meglepetés mértékére", és azokra az előzetes jelekre, hogy a visszaesés meglehetősen széles bázisú volt, lefelé mutató kockázatok hatnak a cég által jelenleg érvényben tartott idei magyar GDP-előrejelzésre.

A Goldman Sachs most érvényes prognózisa 2012 egészére 0,5 százalékos GDP-csökkenést jósol 2012 egészére a magyar gazdaságban.

A JP Morgan bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó térségi elemzői is azt közölték a keddi előzetes GDP-becslés után, hogy tekintettel a vártnál meredekebb visszaesésre, a ház már hozzákezdett a magyar gazdaság idei egész éves teljesítményére szóló - jelenleg zéró növekedést jósló - előrejelzésének felülvizsgálatához.

A JP Morgan elemzői ugyanakkor közölték: megvárják a részletes GDP-adatsort, mivel gyanújuk szerint egyszeri tényezőknek lehetett komoly szerepük a mostani gyenge magyar GDP-adatban.

A cég szerint mindazonáltal annyi már most valószínűsíthető, hogy a magyar gazdaság technikai recesszióba kerül - vagyis legalább két egymást követő negyedévben negatív GDP-adatot produkál -, tekintettel arra, hogy a költségvetés feszesebbre húzása várhatóan nyomást gyakorol a magánfogyasztásra, ráadásul a legutóbb bejelentett új konszolidációs intézkedések az idei év végén és 2013-ban is terhelhetik a növekedést.

Mindemellett az egyes szektorok aktivitását mérő beszerzési menedzserindexek (PMI) is meredeken visszaestek a múlt hónapban, és az euróövezeti kilátások szintén kockázatot jelentenek a magyar gazdaság teljesítményére - hangsúlyozták keddi értékelésükben a JP Morgan londoni elemzői.

A ház szakértői közölték: a keddi magyar GDP-becslés alátámasztja a cég azon várakozását, hogy a magyar jegybank az idei év végéig összesen 1,00 százalékpontos kamatcsökkentést hajt végre.

Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőközpont, a Capital Economics felzárkózó térségi közgazdászai a közép-európai térség több országának keddi előzetes GDP-adatait feldolgozó helyzetértékelésükben közölték: olvasatuk szerint a számsorok azt mutatják, hogy a gazdasági teljesítmény a felzárkózó európai térség jelentős részében már az euróövezeti válság legutóbbi eszkalációja előtt csökkenni kezdett.

A ház szerint a "meglehetősen komor" térségi adatok két okból is meglepők. Egyrészt az első negyedévben elvégzett különböző felmérések - különösen az Európai Bizottság gazdasági hangulati jelzőszámai - arra utaltak, hogy a térségi gazdasági aktivitás stabilizálódott az idei első három hónapban, másrészt a keddi adatok tanúsága szerint Németország - amelyhez a közép-európai gazdaságokat mélyen integrálódott feldolgozóipari beszállítói hálózatok kötik - meglepően jól teljesített az első negyedévben, ebből azonban az előzetes GDP-becslések szerint csak Szlovákia tudott hasznot húzni.

Mindez a Capital Economics londoni elemzői szerint azt is jelentheti, hogy a mostani első becslésekhez képest javulhatnak a későbbi, részletesebb GDP-adatok, bár a cég szakértői hangsúlyozták azt is, hogy a múltbeli térségi felülvizsgálatok általában csekély mértékűek voltak, átlagosan nem haladták meg a 0,1-0,2 százalékpontot.

A Capital Economics szakértői szerint mindemellett "megvalósulni látszik" a ház azon előrejelzése, hogy az euróövezet felbomlása még az idén megkezdődik, és ez is lefelé ható kockázatokat jelent.

A cég szerint mindezt egybevetve valószínű, hogy kiéleződik a vita a közép-európai országokban a növekedést támogató és a költségvetési szigorítást célzó intézkedések kérdésében. A Capital Economics elemzői szerint egyes térségi országokban - különösen Csehországban - mód nyílhat a költségvetési konszolidáció ütemének enyhítésére, költségvetési vagy monetáris gazdaságélénkítő lépésekre azonban a régió egyik gazdaságában sincs sok mozgástér.

Mindezek alapján a ház londoni elemzői közölték: továbbra is megfelelőnek tartják a térség növekedésére érvényben tartott, a szélesebb londoni konszenzustól elmaradó idei GDP-előrejelzéseiket.

A Capital Economics Oroszországban 3 százalékos, Lengyelországban 2 százalékos gazdasági növekedést vár 2012-re, Bulgáriában és Romániában ugyanakkor egyaránt fél százalékos, Csehországban 1 százalékos, Magyarországon pedig 1,5 százalékos GDP-visszaesést valószínűsít az idei év egészére.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Daruval érkeztek, robogóval távoztak a párizsi ékszerrablók
Privátbankár.hu | 2025. október 19. 16:46
Újabb részletek derültek ki a párizsi Louvre múzeum vasárnapi rablásáról. Az elkövetők profinak tűntek, négy perc alatt végeztek, de menekülés közben elhagyták Eugénia császárné koronáját.
Makro / Külgazdaság Tüntetők töltötték meg az amerikai nagyvárosok utcáit Trump politikája miatt
Privátbankár.hu | 2025. október 19. 16:09
New York és Los Angeles belvárosa mellett számos kisebb városban is tömegek vonultak az utcákra a No Kings tüntetéssorozat alkalmával. A tiltakozók Donald Trump politikáját bírálták, a kormányzási stílusát pedig diktatorikusnak tartják. 
Makro / Külgazdaság A szerencsejátékosok asztalára csapott Terézváros önkormányzata
Privátbankár.hu | 2025. október 19. 15:35
A VI. kerület vezetésének elege lett a sportfogadást és a kaszinókat népszerűsítő reklámokból, ezért rendelet módosítottak, és ellenkampányt indítottak.
Makro / Külgazdaság Ha így folytatja az orosz hadsereg, 100 év alatt sem foglalja el Ukrajnát
Privátbankár.hu | 2025. október 19. 14:03
Az Economist elemzése szerint idén látványosan lelassult az orosz hadsereg előrenyomulása Ukrajnában. Öt hónap alatt mindössze az ország 0,4 százalékának megfelelő területet foglaltak el, eközben pedig legalább 100 ezer katonát veszítettek.
Makro / Külgazdaság Légi csapást mért a Gázai övezetre az izraeli hadsereg, ketten meghaltak
Privátbankár.hu | 2025. október 19. 12:51
A térség északi és déli részét is csapás érte, a rafahi határátkelőt lezárták. A tűzszüneti megállapodás egyre haloványabbnak tűnik.
Makro / Külgazdaság Rablás miatt bezárták vasárnapra a Louvre múzeumot
Privátbankár.hu | 2025. október 19. 12:19
Napóleon és a császárné ékszerei közül legalább kilencnek lába kelt. A rendőrség még vasárnap délben is a helyszínen nyomozott.
Makro / Külgazdaság Egyre több szomszédos országban állítják vissza a sorkatonaságot
Vámosi Ágoston | 2025. október 19. 11:59
Januártól már tíz uniós tagállamban lesz kötelező a sorkatonai szolgálat, Horvátország mellett pedig másik déli szomszédunk, Szerbia is napirendre tűzte a visszaállítását. Magyarországon minden korosztályban többségben vannak azok, akik ellenzik a kötelező katonai szolgálatot: emiatt is lehet, hogy a Fidesz-KDNP és a Tisza Párt sem tervezi újból bevezetni.
Makro / Külgazdaság Újabb ország akar csatlakozni az Európai Unióhoz
Privátbankár.hu | 2025. október 19. 11:28
Grúzia 2022 márciusában nyújtotta be a csatlakozási kérelmét az EU felé, most a szomszédos Örményország készül erre a lépésre. Az örmény külügyminiszter arról beszélt, hogy akár egy hónapon belül megtörténhet a hivatalos lépés.
Makro / Külgazdaság Tankkal támadtak buszra Gázában, tizenegyen meghaltak
Privátbankár.hu | 2025. október 19. 10:31
Az izraeli hadsereg szerint a palesztinokat szállító busz azért lett gyanús, mert áthajtott a tűzszüneti megállapodásban foglalt határvonalon. A vonal azonban nincs láthatóan kijelölve.
Makro / Külgazdaság Ez a régió a legfontosabb Putyinnak: kiderült, mit kér a háború lezárásáért
Privátbankár.hu | 2025. október 19. 09:55
A Washington Postnak Trump-közeli források szellőztették meg, miről tárgyalhatott Donald Trump és Vlagyimir Putyin telefonon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG