4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Ahogy azt a főtanácsnoki indítvány után is sejteni lehetett, Magyarország és Szlovákia elbukta a kvótapert - az Európai Bíróság nem semmisíti meg az Európai Tanács menekültek áthelyezéséről szóló határozatát, magyarán be kell fogadnunk 1294 menekültet Olaszországból és Görögországból. Korábban azt mondta Orbán Viktor, hogy erre semmilyen körülmények között nem kerülhet sor - mi lesz akkor?

A Bíróság elutasítja Szlovákiának és Magyarországnak a menedékkérőket érintő kötelező ideiglenes áthelyezési mechanizmus elleni kereseteit - közölte a Privátbankár.hu szerkesztőségével az Európai Bíróság

120 ezer menekült átvételéről döntöttek, hogy segítsenek az olaszokon és görögökön

Az Európát 2015 nyarán sújtó migrációs válságra válaszul az Európai Unió Tanácsa elfogadott egy határozatot, hogy a migránsok tömeges beáramlásának kezeléséhez segítséget nyújtson Olaszországnak és Görögországnak. Ez a határozat előírja két év alatt 120 000 egyértelműen nemzetközi védelemre szoruló személynek e két tagállamból az Unió más tagállamaiba való áthelyezését.

Szlovákia és Magyarország, amely a Cseh Köztársasághoz és Romániához hasonlóan a Tanácsban e határozat elfogadása ellen szavazott, azt kérte, hogy a Bíróság semmisítse meg ezt a határozatot. Egyrészt azért, mert a határozatot eljárási hibákkal illetve a nem megfelelő jogalap megválasztásával fogadták el, másrészt azért, mert a határozat nem alkalmas a migrációs válságra való reagálásra és e tekintetben nem is szükséges.

A keresetben tíz, tartalmi és eljárásjogi érvre hivatkozva kérték a tanácsi határozat, de legalább azon rész megsemmisítését, amelynek értelmében Magyarországnak 1294 menekültet kellene befogadnia - 988-at Görögországból, 306-ot pedig Olaszországból.

A Bíróság előtti eljárás során Lengyelország Szlovákia és Magyarország támogatása végett, míg Belgium, Németország, Görögország, Franciaország, Olaszország, Luxemburg, Svédország és a Bizottság a Tanács támogatása végett avatkozott be.

Attól még szabályos volt, hogy végül nem vált be - részben pont miattunk

A Bíróság ma azt közölte: teljes egészében elutasítja a Szlovákia és Magyarország által előterjesztett kereseteket.

Egyrészt nem állnak meg az eljárási hibákra vonatkozó érvek, másrészt az áthelyezési mechanizmus nem minősül olyan intézkedésnek, amely nyilvánvalóan alkalmatlan arra, hogy hozzájáruljon célkitűzésének eléréséhez, nevezetesen ahhoz, hogy támogassák Görögországot és Olaszországot a 2015-ös migrációs válság következményeinek kezelésében.

A Bíróság szerint ez akkor is igaz, ha utólag úgy látszik, hogy az intézkedés nem hozta meg a várt eredményt - a Tanács az akkor meglévő adatok objektív elemzése alapján hozott döntést. Arról nem is beszélve, hogy az intézkedés egyebek mellett épp azért nem hozott kellő eredményt, mert egyes tagállamok nem működtek együtt a Tanáccsal, ezt pedig nem láthatták előre. (Az érveinket egyszer már darabokra szedték, itt írtunk róla).

A kormányzati kommunikáció most előveheti a Soros-tervet

A döntés borítékolható volt, miután Yves Bot főtanácsnok korábban a kereset elutasítását javasolta a Bíróságnak, szétszedve a magyar és szlovák érveket - itt írtunk alaposabban a háttérről.

A kormány képviselői már akkor jelezték, hogy az egész ügy hátterében Soros Györgyöt sejtik. Szijjártó Péter szerint ez így "teljes mértékben illeszkedik abba a folyamatba, amelyet Soros-tervnek neveznek".

Mit lép most a kormány? Befogadjuk a menekülteket vagy semmibe vesszük a bírósági döntést?

Az, hogy egy uniós tagállam nem tartja be az Európai Bíróság határozatát, példátlan - hasonlóval még csak fenyegetőzött Magyarország, amikor Orbán Viktor miniszterelnök arról beszélt, hogy semmilyen körülmények között nem fogadunk be menekülteket, még akkor sem, ha köteleznek minket erre.

Aztán augusztusban a lengyelek elindultak azon a nagyon veszélyes úton, aminek a kimenetelét egyelőre meg sem lehet tippelni: az uniós bíróság rendelete ellenére nem álltak le a fakivágásokkal a bialowiezai erdőben - itt írtunk az esetről részletesebben.

Amennyiben továbbra is megtagadjuk a menekültek befogadását, akkor kötelezettségszegési eljárás indulhat Magyarország ellen.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG