A munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint is 1,9%-kal emelkedett a termelés 2012 júliusához képest. Szezonálisan és munkanaphatással kiigazítva a termelés 1,6%-kal kisebb volt az előző havinál. Az év első hét hónapjában 6,2%-kal nőtt az építőipar termelése az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
Az építményfőcsoportok közül az épületek építése 3,4%-kal emelkedett. Az alacsony bázis mellett a növekedés ebben a hónapban az épületgépészeti szerelés alágazat termelésének bővüléséből adódott. Az egyéb építmények építése kismértékben, 0,6%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. Szezonálisan kiigazított indexek alapján az épületek építésének teljesítménye az előző kéthavi növekedés után 6,4%-kal, az egyéb építményeké 0,3%-kal csökkent a júniusihoz viszonyítva.
Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése – ami az épületépítési projekt szervezését és az épületek szerkezetépítését tartalmazza – júliusban 1,1%-kal kisebb volt az egy évvel korábbinál. Az egyéb építmények ágazat termelése szintén csökkent, 2,6%-kal. Az építőipari termelés több mint kétötödét adó speciális szaképítés ágazat termelése azonban 7,5%-kal haladta meg a 2012. azonos időszakit.
A 2013 júliusában kötött új szerződések volumene 34,9%-kal magasabb volt az egy évvel korábbinál. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződések volumene 1,6%-kal nőtt. Az egyéb építmények építésére vonatkozó új szerződések volumene 52,8%-kal emelkedett, a növekedés oka a gyorsforgalmi úthálózat építésére kötött néhány nagy értékű szerződés volt.
Az építőipari vállalkozások 2013. július végi szerződésállományának volumene 19,0%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 1,0%-kal kisebb, az egyéb építményeké 27,4%-kal magasabb volt, mint 2012 júliusában.
2013 júliusában az építőipar termelése a kiigazítatlan adatok szerint 1,9%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. Mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett: az épületek építése 3,4, az egyéb építményeké 0,6%-kal volt magasabb a 2012. júliusinál - jelentette a KSH.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
8 órája
-
Újabb hajmeresztő kijelentés Trumptól, a grönlandi kormány nem győz cáfolni
8 órája
-
Nehéz télre készül Európa, jött is egy rendkívüli javaslat Ursula von der Leyenéktől
9 órája
-
Tizenhárom éve nem látott amerikai látogatás kezdődhetett Oroszországban
9 órája
-
„Én még nagyobb vagyonadót is el tudnék képzelni” – az utca emberét kérdeztük
9 órája
-
A forint is jobban jár, ha elteszi magát holnapra
9 órája
-
Elárulta az energetikai államtitkár, hogy miért távozott Kapitány István minisztériumából
9 órája
Mfor.hu Top24
- Kiderült, miért mondott le gyorsan az energetikai államtitkár
- Vége a mellrákos nők vesszőfutásának: októbertől már az állami kórházak is elvégzik a várva várt műtétet
- Az ügyészségnek is hátat fordít a Tisza-kormány alatt távozott korábbi legfőbb ügyész
- Csányi Sándor már régen tett olyat, mint amibe most vágott bele
- Magyar Péter fontos bejelentést tett október 23-ával kapcsolatban
- Az „épülő tiszás újkommunista egypártrendszer”-ről tanácskozik a Fidesz-frakció
- Elfogyott a levegő, távozik a szabályozó hatóság elnöke
Makro / Külgazdaság
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 20:10
Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás Szlovákia 2027. évi költségvetését szerdán. A jövő évi büdzsé az idénre tervezettnél magasabb, 4,94 százalékos GDP-arányos hiánycélt vetít előre. Idehaza Kármán András pénzügyminiszter október 12-én arról írt közösségi oldalán, hogy a jövő héten mutatják be a 2027-es magyar költségvetés részleteit.
Makro / Külgazdaság
Nehéz télre készül Európa, jött is egy rendkívüli javaslat Ursula von der Leyenéktől
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:45
Rugalmasságot javasol a metánt érintő szabályok terén az Európai Bizottság.
Makro / Külgazdaság
Reagált a Pénzügyminisztérium az IMF magyarországi látogatására
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:59
A Pénzügyminisztérium írásban válaszolt azzal kapcsolatos megkeresésünkre, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja közel két hétig Magyarországon tartózkodott és részletes elemzést tett közzé a magyar gazdaság kilátásaival kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság
A parlament előtt szólalt fel Varga Mihály
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az Országgyűlésnek számolt be a jegybank 2025-ös évéről.
Makro / Külgazdaság
Ön mit szólna egy ilyen nyugdíjjavaslathoz?
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:52
Azonos mértékű helyett azonos összegű, az átlagnyugdíjra számított emelést kapna minden idős honfitársunk.
Makro / Külgazdaság
Ez a nap Kapitány István körül forog: nagy bejelentést tett, örülhetnek a cégek
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 14:58
A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban – jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
Makro / Külgazdaság
Magyar Péter: „Sem Kapitány miniszter úr, sem én nem fontolgatjuk a lemondásunkat”
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:52
Magyar Péter, Kapitány István és a Fidesz is megszólalt azt követően, hogy a sajtóban megjelent információk szerint felvetődött a gazdasági és energetikai miniszter távozása a tárca éléről.
Makro / Külgazdaság
Megjöttek a friss üzemanyagárak: vihar előtti csend borulhatott a benzinkutakra
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:20
Szerdán sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára továbbra is az előző napi szinten maradt.
Makro / Külgazdaság
Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság
Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Heti top
- Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek 2026. október 11. 06:04
- Donald Trump tajtékzik: „Norvégia, ezt nem fogjuk elfelejteni” 2026. október 10. 14:21
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Arcunkra fagyhat a mosoly jövő héten a benzinkutakon 2026. október 10. 13:22
Havi top
- László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona 2026. október 1. 10:18
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- „Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott 2026. szeptember 27. 13:01
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
Friss
Makro / Külgazdaság
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
Elfogadták Szlovákiában a 2027-es költségvetést.
8 órája
Nemzetközi
Újabb hajmeresztő kijelentés Trumptól, a grönlandi kormány nem győz cáfolni
Az amerikai elnök megint nagyot mondott.
8 órája
Makro / Külgazdaság
Nehéz télre készül Európa, jött is egy rendkívüli javaslat Ursula von der Leyenéktől
Módosíthatják a metánrendeletet.
9 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Reebok tulajdonosa hatmilliárd dollárért megszerezné Barbie-t is2026. október 8. 11:00 -
Negyvenmilliárd dolláros hitelből vásárolna MI-chipeket Elon Musk cége2026. október 8. 11:00 -
Korábbi árának töredékéből mentenék meg New York egyik leghíresebb felhőkarcolóját2026. október 8. 00:05 -
Egymilliárd forinttal készíti fel újabb felvásárlásokra cégét Veres Tibor2026. október 8. 00:01 -
A nyereség csaknem kétszeresét fizette ki a Dyson a milliárdos családjának2026. október 6. 09:27
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona
2026. október 1. 10:18
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
-
Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs
2026. szeptember 21. 05:41
top 24
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Elárulta az energetikai államtitkár, hogy miért távozott Kapitány István minisztériumából
2026. október 14. 18:50
-
Hirtelen lemondott Kapitány István államtitkára
2026. október 14. 06:46
-
Otthagyhatja az ügyészi pályát a Polt Pétert követő legfőbb ügyész
2026. október 14. 18:20
-
Ön mit szólna egy ilyen nyugdíjjavaslathoz?
2026. október 14. 16:52



