3p
Akár százmillióan is az államkasszához járulhatnak, hogy befizessék, amit elmulasztottak. Az indiai kormány ugyanis megunta az adóelkerülést, és drákói intézkedéseket vezetett be. Kivonták a két legnagyobb címletű bankjegyet, így a nagy összegeket tulajdonosaik kénytelenek bankszámlára helyezni, és megfizetni az adót, ha ezt korábban nem tették.

November 8-án az indiai miniszterelnök, Narendra Modi négy órán belüli hatállyal felfüggesztette az 1000 és 500 rúpiás címletű papírpénz érvényességét. Ezzel a készpénzmennyiség 86 százaléka vált használhatatlanná. A művelet célja nem az volt, ami például az 500 eurós esetében, hogy az extrém nagy címlet kivonásával megnehezítsék a terrorizmus finanszírozását vagy a pénzmosást, hanem hogy véget vessenek az adóelkerülésnek. A két címlet ugyanis nemzetközi összevetésben nem is ért sokat: az 1000 rúpiás 4200, az 500-as 2100 forintot.

Alig adóztak, de most fognak

A pénzforgalom most rendkívül megnehezül, legalábbis, ha készpénzben bonyolítják. Márpedig eddig az ország pénzforgalmának 90 százaléka készpénzben zajlott, így viszont alig fizetett valaki adót. Az indiai kormány jelentése szerint 2013-ban a lakosságnak mindössze 1 százaléka fizetett adót, és két százaléka készített csak adóbevallást. Lenne hát kivel adót fizettetni, pláne hogy az országot 1,3 milliárd ember lakja.

A szegényebbek a mostani akciót megússzák pár órás sorban állással: napi 4000 rúpiát be lehet váltani új, 500-as és 2000-es bankjegyekre. Bankszámlára bármennyit be lehet fizetni a régi pénzből december végéig, a nagyobb összegek birtokosainak gyakorlatilag nincs más választása. A 250 ezer rúpia fölötti számlaösszegeket viszont vizsgálni kezdik, és ha tulajdonosuk korábban nem fizetett jövedelemadót, akkor ezt most utólag kell megtenniük, 200 százalékos pótdíjjal megfejelve.

Amnesztia

Sok üzlet tulajdonos és kereskedő elégedetlen most, de kétségtelen, hogy egy államot lehetetlen hatékonyan üzemeltetni adóbevételek nélkül. Kérdés, hogy lehetett volna-e kevésbé drasztikus módszert alkalmazni, Modi mindenesetre azt mondja, ő választási kampányában hirdette, hogy lecsap a korrupcióra és az adóelkerülésre. Azt mondja, elégszer figyelmeztetett, hogy vissza fogja szorítani a fekete pénzeket, és amnesztiát adott azoknak, akik időben bevallják adózatlan pénzeiket.

Nem szivárgott

A kivitelezés egy tekintetben zseniális volt: az akció az indulásig teljesen titokban maradt, még a kormánytagok egy része sem tudott róla. Úgy sikerült kinyomtatni a rengeteg új 500-ast és 2000-est, hogy ez nem keltett gyanút senkiben. Így sikerült megakadályozni, hogy a fekete pénzek nagy tömegben aranyba vagy más devizákba meneküljenek. Az állam most mindenesetre egyszeri, óriási bevételhez jut, kérdés, hogy utána sikerül-e fenntartani a folyamatos adófizetést.

A polgárok azonosítása

Indiában pár éve még az állampolgárok azonosítása sem volt megoldva: több százmillió polgárnak nem volt személyi igazolványa vagy más hivatalos dokumentuma. Négy éve azonban megkezdték a biometrikus elemeket is tartalmazó igazolványok kiadását, ami nélkül a továbbiakban a polgárok a segélyeket, állami kedvezményeket sem kaphatják meg. Az új igazolvány az adóazonosítást is lehetővé teszi, egyúttal egy óriási, egységes információs adatbázist is létrehoztak, így az adóügyek intézése is leegyszerűsödik.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: Európa óriási bajban van
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 14:12
A miniszterelnök reagált a francia nagyvárosokban történő zavargásokra: úgy látja, a rombolás érthetővé teszi, Magyarország miért lép fel ennyire szigorúan a bevándorlás kapcsán.
Makro / Külgazdaság Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken
Litván Dániel | 2026. október 18. 11:31
Egy új nemzetközi bankhoz csatlakozhat Magyarország. A lehetőségek csábítóak, de az ördög ezúttal is a részletekben van – és pont ezekről tanácskoznak Budapesten október végén.
Makro / Külgazdaság Lézerfegyverről tett bejelentést Ruszin-Szendi Romulusz
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:47
Meg is mutatott egy drónt, amit a magyar fejlesztésű lézerfegyver szedett le.
Makro / Külgazdaság A Hermès és az Apple üzleteit is megrohamozták a tüntetők a francia nagyvárosokban
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:05
A diákokat az iskolák állapota, a tanárhiány és a tűlterheltség, a felnőtteket a megélhetési költségek emelkedése vitte az utcákra.
Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG