1p
Elhalasztották a költségvetési módosító indítványokról szóló mai szavazást, a kormány így jelzi az IMF-nek "őszinte elkötelezettségét". Csakhogy hónapok óta lehet tudni, hogy a tervezett makropálya nem tartható. Ha át is kell írni a jövő évi büdzsét, akkor nemcsak a Valutaalap miatt.

Ez az "őszinte elkötelezettség"

Alternatív javaslat
Az IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter - miután részt vett a Fidesz parlamenti frakciójának ülésén - újságíróknak elmondta: a kormány csak olyan intézkedéseket támogat, amelyek nem érintik közvetlenül az embereket, és illeszkednek az elmúlt két év gazdaságpolitikai gyakorlatához. Vagyis a kormánynak a nyugdíj- és jövedelemcsökkentés helyett, "amelyek mind a tárgyalásokon szóban, mind az írásos anyagban előfordultak", másfajta javaslatai lesznek - tette hozzá konkrétumok említése nélkül. (MTI)

A Fidesz-frakció a kormány kérésére támogatja, hogy elhalasszák a jövő évi költségvetés módosító javaslatainak hétfőre tervezett szavazását annak érdekében, hogy ha az IMF/EU-megállapodás ezt szükségessé teszi, változtatni lehessen a 2013-as büdzsén - jelentette be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője. Úgy fogalmazott, a kormány ezzel jelzi" őszinte elkötelezettségét".

Varga Mihály, a tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter ma ismét megerősítette, kedden vagy szerdán a kormány elküldi válaszát az IMF-nek és az Európai Bizottságnak. A nemzetközi partnerek júliusi látogatásuk után állítottak össze egy jelentést, melyben összegezték tapasztalataikat és a magyar makropályával kapcsolatos véleményüket. A kormány közel 2 hónapja húzza a választ, a tárgyalópartnerek - a nyári forgatókönyv szerint így lett volna - szeptemberben nem is jönnek vissza Budapestre. Októberben folytatódhatnak a tárgyalások, ezt Varga már többször lenyilatkozta.

Kérdés persze, hogy minek után 2 hónapig várakoztatták a másik felet, Washington és Brüsszel sürgősen tárgyalja-e majd a magyar fél válaszát és már októberben - vagyis két hét múlva - ide siet, hogy arról egyeztessen, hogyan ad Magyarországnak lehívható hitelkeretet...

Nem valószínű, hogy tartható a makropálya

Az eddig sem volt titok, hogy a kormánynak volt arra forgatókönyve, hogy az IMF-tárgyalásokkal párhuzamosan fogadja el a 2013-as költségvetést (vagyis később, mint eredetileg tervezte). A költségvetést, melynek sarokszámait a szokásosnál 3 hónappal korábban "kőbe véste" Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Bár a kormány változatlanul állítja, hogy továbbra is tartja a 2013-as költségvetéshez készült makrogazdasági pályát, nem valószínű, hogy ez így is marad. Elemzők már jó ideje hangoztatják, hogy a jövőre tervezett 1,6%-os növekedési prognózis a tündérmese kategóriájába tartozik, ráadásul az utolsó pillanatban a büdzséhez csapott munkahelyvédelmi akcióterv 300 milliárd forintos forrásigénye sem nagyon látszik a már jóváhagyott törvényben. Optimista vélekedések szerint 400-500 milliárdos lyuk tátong a jövő évi költségvetésben, miközben a kormány keményen kitart  amellett, hogy tartja a jövő évi hiánycélt, ami a GDP 2,2%-a.

Szükségünk van a megállapodásra

A sebtiben összedobott büdzsé tehát könnyen borulhat, és lehet, hogy az IMF is kifogásolni fogja a jövő évi költségvetést, de ha azt át is kell írni, annak nem csak a Valutaalap lesz majd az oka. Minisztériumi forrásokból korábban úgy értesültünk, hogy már augusztusban elkezdték újra írni a költségvetést látva a növekedési kockázatokat.



Intő jel ráadásul, hogy a nemzetgazdasági tárca múlt héten napvilágot látott jelentése már számol egy idei IMF-megállapodással, míg a júliusban elfogadott 2013-as költségvetési törvény csak mint "pozitív kockázat" említi meg, hogy a megegyezés után hűlhetnek a hozamok, ami csökkentheti a kamatterheket, az erősebb forint pedig csökkentheti az államadósságot.


A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
Makro / Külgazdaság Beröffentenék a román gazdaságot, de a gázárplafon marad
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:36
A kiigazítás után gazdaságélénkítést tervez a román kormány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG