2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Egyre inkább fenyegetve érzik magukat a kínaiak a THAAD japán betelepítésének közeledtével.

Amennyiben Japán területén is felállítják a korszerű THAAD rakétavédelmi rendszert, Pekingnek és Moszkvának erősítenie kell támadófegyverzetének fejlesztését, a közös katonai szimulációikba be kell vonniuk stratégiai nukleáris fegyvereiket – írja a Global Times című, angol nyelvű napilap friss szerkesztőségi cikkében.

Az írás a japán közmédia forrásaira hivatkozva úgy véli, hogy a THAAD még 2018 előtt rendszerbe állhat a szigetországban. A tervezett lépésről kijelenti, hogy a jelek szerint a Kína-ellenesség a japán diplomácia központi elemévé vált.

Félnek Amerikától

Pekingben egyértelműnek tartják, hogy e rakétavédelmi rendszerek Dél-Koreába, majd Japánba telepítésére az észak-koreai rakétakísérletek csak ürügyül szolgálnak, és szakértők sorát vonultatták már fel annak igazolására, hogy egy esetleges észak-koreai támadás ellen e közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták ellen kifejlesztett mozgatható hadszíntéri rakétavédelmi rendszer nem nyújtana hatékony védelmet.

Ugyanakkor a lap szerint X-sávos radarjával könnyedén befogja a kínai és az oroszországi területeket, kezelői az ottani mozgásokat szoros ellenőrzésük alatt tarthatják. Ezzel gyakorlatilag hatását veszíti az Egyesült Államok elleni orosz és kínai stratégiai nukleáris elrettentő erő.

Már hidegháborútól tartanak

A szerző szerint a kialakulóban lévő globális amerikai rakétavédelmi rendszer sokkal inkább geopolitikai eszköz, mintsem harcokban kipróbált védelmi fegyverzet. Mivel azonban a világbéke zálogaként az atomkorban alkalmazott kölcsönösen biztosított megsemmisítés (MAD) törékeny egyensúlya ezáltal felbomlik, zavar keletkezik, ami fegyverkezési versenyhez fog vezetni.

Mindezekből következően, ha Kína és Oroszország a rakétavédelmi rendszerekkel szemben döntő előnyre kíván szert tenni, stratégiai támadófegyverek fejlesztésébe kell fognia.

Nem tudni, hogy az amerikai-japán-dél-koreai THAAD-összeköttetés kialakulása közepette Kína, Oroszország és Észak-Korea összehangolódik-e a jövőben, csupán az bizonyos, hogy Északkelet-Ázsiát a hidegháború veszélye fenyegeti.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Milliárdokkal olcsóbban árulják Matolcsyék balatoni luxusüdülőjét
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 10:10
 A mostani kikiáltási ár mindössze 7,47 milliárd forint.
Makro / Külgazdaság Hamarosan új világra ébredhetnek a leggazdagabbak Magyarországon
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 11. 19:50
Több, még az Orbán-rendszerhez köthető adóelkerülési kiskaput zár be a Tisza-kormány a július végén a parlament által is elfogadott adócsomaggal. A változtatások a bizalmi vagyonkezelést, a közérdekű vagyonkezelő alapítványokat és a műemléki védettségű ingatlanokkal kapcsolatos közteherviselést érintik.
Makro / Külgazdaság Erről beszélt az új köztársasági elnök az Országgyűlésben
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 16:06
A megosztottságot is a legsúlyosabb gondok közt említette.
Makro / Külgazdaság Hivatalos: megválasztották Baka Andrást köztársasági elnöknek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 15:25
A Tisza Párt jelöltjét megszavazta a parlament.
Makro / Külgazdaság Vitatja a tartozását? Segítenek a pénzügyi békéltetők
Dr. Szente Krisztina | 2026. augusztus 11. 15:06
Az egyik leggyakoribb pénzügyi jogvita, amikor a fogyasztó nem ismeri el a pénzügyi szolgáltató követelésének jogosságát, összegét vagy egyáltalán a tartozást. Az ilyen viták bíróságon kívüli rendezésére a Magyar Nemzeti Bankon belül működő Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) eljárása nyújt lehetőséget.
Makro / Külgazdaság Nem akárhol rendeznek kormányülést Magyar Péterék
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 13:44
Nagy bejelentések jöhetnek.
Makro / Külgazdaság GKI: ezért lettünk a régió leglassabban növekvő gazdasága
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 08:16
Románia 200 százalékot nőtt euróban mérve 15 év alatt. Magyarország 70 százalékot. A különbség nem véletlen.
Makro / Külgazdaság 21 nap maradt hátra az uniós pénzek hazahozatalára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 13:40
A hónap végéig kell teljesíteni a magyar helyreállítási terv valamennyi elszámolható mérföldkövét.
Makro / Külgazdaság Júliusi költségvetési bravúr – több mint 500 milliárd forintos többlet
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 11:30
Júliusban a központi alrendszer többlete 524,3 milliárd forint volt, ami 537,1 milliárd forinttal kedvezőbb az egy évvel korábbinál.
Makro / Külgazdaság Banai Péter Benő: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 06:12
A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális – jelentette ki Banai Péter Benő az MNB Podcast legutóbbi adásában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG