2p
Ausztria, Szlovénia és Magyarország közös tárgyalóasztal mellett dönthet a menekültválsággal kapcsolatos lépésekről.
Magyarország felől érkezett illegális bevándorlók a magyar-osztrák határ ausztriai oldalán fekvő Nickelsdorf (Miklóshalma) egykori határállomásán 2015. szeptember 10-én. Ezt ma már elkerülnék az osztrákok. (MTI/EPA/Helmut Fohringer)

A Magyarország és Ausztria közötti katonai, védelmi együttműködés erősítéséről, fokozásáról tárgyalt csütörtökön Budapesten a két ország honvédelmi minisztere.

Kéz a kézben Ausztriával

Simicskó István honvédelmi miniszter Hans Peter Doskozil osztrák védelmi és sportminiszterrel folytatott megbeszélése után tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a biztonsági kihívásokat hasonlóan látják, azok kezeléséhez, megoldásához hasonló intézkedéseket hozott a két ország.

A régiót érintő migrációval összefüggésben áttekintették a biztonsági helyzetet. Ennek kezelésére az osztrák védelmi miniszter három ország - Ausztria, Magyarország és Szlovénia - szorosabb együttműködésére tett javaslatot.

Hans Peter Doskozil elmondta: már a következő hetekben sort kerítenek egy háromoldalú találkozóra, amelyre meghívják a három érintett ország belügy- és honvédelmi minisztereit. A találkozó két legfontosabb témája az Európai Unió külső határainak biztosítása lesz, valamint az, hogy mit tegyenek azokkal az emberekkel, akik az eljárások lefolytatásának végével nem maradhatnak az adott országban - mondta az osztrák miniszter.

Tegnap számoltunk be arról, hogy az osztrák miniszter szükségesnek tartja egy észak-afrikai menekülttábor létrehozását, az elképzelés pedig egyezik Orbán Viktor álláspontjával is. Osztrák lapértesülések szerint erről is szó volt a mai találkozón.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
Makro / Külgazdaság Véget ért a foci-vb, máris rátámad Trump az északi szomszédjára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 08:53
Vaskos vámot vetne ki Kanadára, akikkel közösen rendezték a vasárnap lezárult foci-világbajnokságot.
Makro / Külgazdaság Méregdrágává vált a benzin Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:37
Nagyon fáj az amerikaiak pénztárcájának is a további háborúskodás Iránnal szemben.
Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
Makro / Külgazdaság Jó hírek érkeztek Kanadából
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:45
Kanadában az elemzők által vártnál erőteljesebben lassult a fogyasztói árak éves növekedési üteme júniusban a májusi, több mint kétéves csúcsot követően.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG