A NASAMS rendszer bevetésen. Fotó: Soldatnytt / Wikimedia Commons

A légvédelem fontossága vitán felül áll katonai berkekben. Ennek ellenére az utóbbi 40 évben csak folyamatos leépítés, leépülés volt tapasztalható hazánkban.

Már jóval a Varsói Szerződés (VSZ) felbomlása előtt szóba került az új légvédelmi eszközök beszerzésének szükségessége. A hadvezetés és politikai irányítás az akkor igen korszerűnek számító S-300 rendszert akarta megvenni és rendszeresíteni.

Apró hiányosság volt, hogy a rendszer hatékony működtetéséhez létre kellett hozni egy automatizált vezetési pontot, mert az egységeket a VSZ egyesített légvédelmi rendszerében békeidőben innen akarták irányítani. A központ felépítéséig elhalasztották a beszerzést. Időközben a központ megépült (azóta már le is szerelték és a funkciót elköltöztették), ám a rakétákat a gorbacsovi politika folyományaként már nem vettük meg.

A Varsói Szerződés felbomlott, később beléptünk a NATO-ba, de komolyabb légvédelmi eszközt azóta sem vásároltunk. A jelenleg „csatasorban” álló régi szovjet 2K12 KUB rendszer rakétáinak kihordási ideje a többszöri hosszabbítás után is rég lejárt, már az is jó, ha kilövéskor elindul, és nem az állványon robban fel.

Légvédelmi rakéta egység a múlt század 80-as éveiben volt utoljára éleslövészeti gyakorlaton, az akkor még létező Szovjetunióban. Azóta nem. Az itthoni lövészeteket a Mistral rendszer hadrendbe állítása után a szükséges gyakorisággal megtartják, de ezek kis hatótávú eszközök. A hat kilométeres hatótáv is jól mutatja, hogy ez igazából  a MANPADS (Man-portable air-defence system) kategóriába tartozó eszköz, komoly légitámadás esetén hatástalan.

Mindebből jól látszik, hogy tényleg itt az ideje végre új, korszerű és valóban használható légvédelmi rakétákat beszerezni.

NASAMS a megoldás, vagy csak flastrom a seben?

A kormány a NASAMS beszerzésével akarja talpra állítani a légvédelmet. Figyelemre méltó kezdeményezés és meglehetősen unortodox.

A NASAMS egy norvég-amerikai kooprodukció, amit alapjaiban a norvégok találtak ki. Leleményes északi elmék rájöttek, hogy az amerikai gyártmányú, leselejtezés előtt álló vadászrepülőgépeik alapfegyverzetét, az AMRAAM osztályú AIM-120 A/B levegő-levegő rakétáit érdemes átalakítani földi indításúvá.

A fejlesztés eredményeként megalkották azt a mobil légvédelmi rendszert, amivel a hosszú tengeri határaik fontos szakaszait a légierő bevetése nélkül ellenőrizni és átmenetileg oltalmazni képesek.

A NASAMS ígéretes rendszer

A Raytheon Company jelenleg is fejleszti egyes elemeit és a rakétákat is. A mostani AIM-120 A/B típusok ugyanis elég korlátozott távolsággal bírnak. A földi indítás miatt hatótávolságuk közel egyharmaddal kisebb mint légi indítás esetén, ezért egyes esetekben a hatótáv 50 kilométerre vagy annál rövidebb távra korlátozódik. Ez viszont már korántsem a megkívánt megsemmisítési zóna külső határa egy közepes hatótávú légvédelmi rakéta esetén, hanem annak csak nagyjából a fele.

Persze ha más modifikációjú AIM rakétákkal is képes lesz tüzelni a rendszer, akkor ez az érték javulni fog. Ugyanakkor az ára és az üzembentartás költségei is növekednek. Jelenleg az AIM-120 A/B rakéták darabára mintegy 300 000 amerikai dollár, a fejlettebb C változat már 400 000 dollárba kerül. A NASAMS indítókonténereiben hat darab rakéta van, tehát egy ilyen apró változás is több mint félmillió dollárt emészt fel.

A gyártó a NASAMS 2 rendszert AMRAAM ER és AIM-120C7 rakétával is szállítja. Ezek ára nem publikus, de bizonyosan nem kevesebb, mint az elődöké.

A rendszer másik buktatója, hogy igazából csak „klasszikus” légi célok ellen lehet hatásosan alkalmazni, mert az alapja egy légiharc rakéta. Ballisztikus rakéták, robotrepülőgépek, nagy sebességű csapásmérő drónok és kis magasságú légi eszközök ellen nem sok esélye van, sem a felderítés, sem az elhárítás esetében.

Ez pedig a jövőt tekintve elég nagy hátránynak tűnik.

A jövő pedig már berúgta az ajtót

A katonai alkalmazású robotok jelenleg a légi hadviselés terén a legelterjedtebbek. A hadiiparban vezető országok mindegyikében fut néhány ilyen fejlesztési program. Ezek egyes eredményeit láthatjuk az USA drón bevetéseikor vagy a szíriai háborúskodás során,

A közel-keleti konfliktusok mindegyikében nagy számban alkalmazzák a technológia különféle változatait. Az izraeli légierő parancsnokságának éves jelentése szerint a bevetések 78 százalékában pilóta nélküli eszközzel hajtották végre a feladatot.

Ez tehát komoly kihívás mindenkinek, hiszen bár a katonai robottechnika ma még csak gyerekcipőben jár, rövidesen kiszorítja a klasszikus repülőgépeket a fegyveres harc legfőbb időszakaiból. A robotok képesek olyan manőverekre, amit egy pilóta  fizikailag képtelen végrehajtani. Egyszerűen az ember anatómiája szab határt.

A NASAMS  beszerzése  olyan kompromisszum, ami átmenetileg biztosít egy korlátozott légvédelmi képességet, de nem állítja talpra  a légvédelmet, és nem készíti fel a jövő hadászati céljainak leküzdésére. Azok a NATO szövetségeseink - mint például Románia, Lengyelország - , amelyek komolyabban foglalkoznak a jövő hadviselésének irányaival, inkább a szélesebb körben alkalmazható, francia-olasz fejlesztésű SAMP/T Aster 30 rendszert választották és szerzik be a közeli időben.