1p
A Nemzetközi Valutalap (IMF) európai irodája megkezdte annak a lehetőségnek a vizsgálatát, hogy szükség esetén hitelt nyújtsanak Spanyolországnak - közölte a Dow Jones egy név nélkül idézett forrásra hivatkozva. Az IMF szóvivője ugyanakkor tagadta, hogy az IMF spanyol mentőcsomagot tervezne.

A segítségre valószínűleg akkor lenne szükség, ha Spanyolország nem tudna pénzt előteremteni negyedik legnagyobb bankja tőkeinjekciójához. A részlegesen már államosított Bankia múlt héten közölte: 19 milliárd eurós tőkeinjekcióra van szüksége a korábban jelzett 9 milliárd helyett. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a Bankia anyakonszernje, a BFA módosította tavalyi eredmény beszámolóját, és bejelentette: a 2011-es évet 41 millió eurós nyereség helyett 3,3 milliárd euró veszteséggel zárta.

Gerry Rice, az IMF szóvivője kedden azt mondta, hogy a valutaalap nem tervez semmiféle spanyol mentőcsomagot, és Spanyolország részéről sem érkezett erre vonatkozó kérés. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az euróövezeten belül sürgősen meg kell teremteni a kockázatmegosztás eszközeit a régió adósságválságának megfékezése érdekében.

A Bankia megmentésére ugyanakkor megoldást jelenthet az Európai Bizottság javaslata, mely szerint az európai mentőalapból (ESM) a bankok feltőkésítését is finanszírozni kell. A Mariano Rajoy vezette kormány egyelőre azt sem tudja pontosan, miből fedezze a Bankia 19 milliárd eurós mentőcsomagját - az ESM megoldás lehet a problémára. Ráadásul Barroso szerint külön kérelem nélkül is a tagországok rendelkezésére kell bocsájtani a bankok feltőkésítéséhez szükséges forrásokat, így a spanyol kormány tarthatja magát ahhoz, hogy nem fordul külön segítségért az EU-hoz, miközben megkíméli az államháztartás kiadási oldalát a több milliárd eurós tételtől.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Újabb csapást szenvedett el a tengeren Oroszország
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 11:07
Belgium lefoglalt egy olajszállító tartályhajót, az orosz „árnyékflotta” egy feltételezett tagját.
Makro / Külgazdaság Váratlan fordulat: mégis mi történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal?
Kollár Dóra | 2026. március 1. 06:49
Nem sikerült elérni a 150 ezres szintet, több éves tendencia fordult meg 2026 januárjában.
Makro / Külgazdaság Örülhet Merz kancellár: pöttömnyi lett az infláció Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 15:01
Februárban a vártnál kevésbé nőttek a fogyasztói árak Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken publikált, előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Embereket küld Orbán Viktor a Barátság vezeték megrongálódott részéhez
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 13:03
Szlovákiával közösen állít fel és küld Ukrajnába vizsgálóbizottságot a magyar kormány. Vajon beengedik őket?
Makro / Külgazdaság Több vagy kevesebb német dolgozik?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:49
Magas szinten, de stagnél a német munkanélküliség.
Makro / Külgazdaság Lehet irigykedni: tovább gyorsult a horvát gazdaság növekedése
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:24
Huszadik hónapja tart a növekedés, 2025 végén pedig még tovább is gyorsult a horvát GDP bővülése.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire is vágyik igazán Orbán Viktor a Barátság vezeték körüli csörtében?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:14
Pénzzel és szimbolikus győzelemmel távozhat a pástról a magyar kormányfő.
Makro / Külgazdaság Rég nem látott csúcsra ugrott a magyar munkanélküliség
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 11:24
 Januárra ez a fajta szezonalitás nem jellemző, így valós létszámleépítésekről lehet szó.
Makro / Külgazdaság Tényleg közeledik az 1000 forintos benzinár?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:16
Ha igen, akkor egyelőre kis lépésekben. Itt vannak a pénteki átlagárak és a szombati előrejelzés.
Makro / Külgazdaság Többmilliárd dolláros mentővet dobnak Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:04
Az IMF-hitel segít fenntartani a gazdasági stabilitást, 1,5 milliárdot azonnal meg is kap Ukrajna.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG