3p
Tovább csökkenhet az államadósság, de a finanszírozás drágább lehet az előtörlesztés után.

„A GDP arányos államadósság csökkenése kedvező tendencia, ami az IMF-hiteltörlesztés miatt a harmadik negyedévben is folytatódhat, javítva ezzel a hazai befektetési eszközök megítélését. A harmadik negyedévet azonban leginkább a Fed szigorítása fogja meghatározni, ami nyomás alatt tartja a feltörekvő piacokat. Ezért óvatosak vagyunk a hazai eszközökkel szemben, mivel a forint és a kötvénypiac esetében is a gyengülés kockázatát látjuk”– mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

A jegybank nemcsak új logóját mutatta ma meg, hanem fontos makroadatot is közölt, így például az államadósság-ráta második negyedéves mértékét.

Az MNB legutóbbi kimutatása alapján a második negyedévben 1 százalékponttal, 81,4%-ra csökkent a GDP arányos államadósságunk az előző negyedévhez képest, döntően az év eleji szintekhez képest erősebb forint árfolyamnak köszönhetően. A csökkenés, még ha kismértékű is, mindenképpen kedvező folyamatnak tekinthető, és javítja a hazai befektetési eszközök megítélését – mondta el Horváth István.

A K&H Alapkezelő vezérigazgatója szerint a csökkenő tendencia a harmadik negyedévben tovább folytatódhat az IMF-hitel visszafizetése miatt.

"Hatását azonban nem gondoljuk jelentősnek, mivel a következő hónapokban leginkább az fogja meghatározni a hazai eszközök árfolyamát, hogy a Fed szigorítás miatt egyre erősödő befektetői aggodalom nyomás alatt tartja a feltörekvő piaci eszközöket. Ezért a hazai eszközök kilátásai nem kedvezőek. A forint és a kötvénypiac esetében a mai kedvező adósságadat ellenére is óvatosak vagyunk, mert a gyengülés kockázatát látjuk, ami a kötvényhozamok fokozatos emelkedésén már most is jól látható” – hívta fel a figyelmet Horváth István.

Az NGM arra számít, hogy a harmadik negyedévben a ráta 78 százalékra süllyedhet az "előtörlesztésnek" köszönhetően. Magyarország az eredeti határidő előtt 7 hónappal visszafizette fennálló tartozását a 2008-as programból a Valutaalapnak - valójában azonban nem történt más, minthogy az olcsóbb IMF-hitelt drágább, piaci alapú forrásra cseréltük. Az is nagy kérdés egyelőre, hogy miként értékeli majd a piac ebben a feszült környezetben (mindenki a Fed miatt ideges), ha csökken az MNB devizatartaléka. A Guidotti-Greenspan-szabálynak így is meg fog felelni a jegybank, és korábbi sajtótájékoztatóján - a hitelprogram kapcsán - Matolcsy is hangoztatta, hogy meg akarnak felelni ennek a nemzetközi sztenderdnek.






A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG