2p
Az IMF prognózisában 0,3 százalékponttal, 2 százalékra csökkentette idei magyar GDP-növekedési előrejelzését az áprilisban várt 2,3 százalékról.

Az IMF honlapján kedden közzétett legfrissebb előrejelzés (World Economocs Outlook, WEO) szerint a magyar GDP-növekedés 2017-ben 2,5 százalék lesz, ami megegyezik az áprilisban becsült szinttel.

A fogyasztói árak a tavalyi 0,1 százalékos csökkenése után az idén 0,4 százalékkal, jövőre 1,9 százalékkal emelkednek a legfrissebb, októberi prognózis szerint. Az IMF áprilisi becslésében 0,5 százalékos inflációval számolt 2016-ra és 2,4 százalékossal 2017-re.

A folyó fizetési mérleg GDP-arányos többlete az idén 4,9 százalék, 2017-ben pedig 4,6 százalék lesz a 2015-ös 4,4 százalék után. Áprilisban az idei évre 5,4 százalékot, jövőre pedig 5,2 százalékot jelzett az IMF.

A munkanélküliségi ráta az októberi prognózis szerint az idén 6 százalékra, 2017-re pedig 5,8 százalékra csökken a tavalyi 6,8 százalékról. Az áprilisi prognózisban az IMF 2016-ra 6,7 százalékos, 2017-re 6,5 százalékos munkanélküliséget jelzett.

De mi a helyzet a világ többi részével?

Változatlanul hagyta a világgazdaság idei és jövő évi növekedésére vonatkozó becslését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) című kiadvány soros frissítésében, amelyet kedden tett közzé.

E szerint idén 3,1 százalékos átlagos globális gazdasági növekedéssel számol a szervezet, ami megegyezik a júliusban kiadott, az áprilisi előrejelzés felülvizsgálatában szereplő adattal. Jövőre a globális gazdaság 3,4 százalékkal nőhet a legújabb becslés szerint, ami szintén azonos a júliusi előrejelzéssel.

Az elemzés alapvető megállapítása szerint a fejlett világban tartósan mérsékelt a gazdasági növekedés az amerikai bővülés lassulása és a brit Brexit miatt. A jelentés összeállítói emiatt némileg rontottak a fejlett országok idei növekedésével kapcsolatos kilátásán.

A feltörekvő országcsoport esetében ugyanakkor mérsékelten megemelték az idei gazdasági növekedési várakozásukat a szakértők.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG